Mark Millar – John Romita Jr.: Ha/Ver – Első könyv – Képregény – kritika

Ha/Ver - Első könyv

Már kétszer volt szerencsém látni a Ha/Ver első részét DVD-n, mire a képregény a kezembe került. Az első pár kocka alapján ki is derült, hogy a film majdnem szó szerint dolgozza fel az alapművet. Ezért először majdnem abba is hagytam. Másrészt viszont a képregény sokkal durvább. Ezért adtam neki még egy esélyt.

Számtalan okból kifolyólag lehet valakiből szuperhős. Legalábbis képregényben. Azonban van, aki csak simán céltalannak érzi az életét. Mint az átlagos, képregényimádó tizenéves Dave Lizewski, aki a netről rendelt búvárruhájában parádézik a 2000-res évekbeli, Guliani polgármester által a bűntől nagyrészt már megtisztított New York utcáin. Persze annyi rosszarcú azért még maradt, hogy párszor jól elagyabugyálják.

Bár szuperhős rengeteg akad, ritka az olyan közöttük, aki nem rendelkezik szupererővel. mint például Batman is. Vagy éppen Ha/Ver. Bár a Denevéremberrel szemben Dave Lizewski annyival előrébb tart, hogy az első alapos verése után a fejébe ültetett fémlemezeknek köszönhetően közepes mértékben ütésálló.

A sérülésekből való lábadozás mellett Dave éli azoknak a tizenéveseknek a mindennapi életét, akik sem túl nagymenőnek, sem túl lúzernek nem számítanak. Egyszóval teljesen átlagosak. A hétköznapok összeütközése az igazságosztóvá válás nehézségeivel számtalan tragikomikus helyzetet eredményez. És ez az egyik kiemelkedő erénye a Ha/Ver-nek. Átkozottul laza és vicces. Lizewski előszeretettel űz gúnyt saját magából is. Már a cinizmussal teli első jelenetből leszűrheted, hogy mire számíthatsz. (Pompás szórakozásra.) A szöveg ráadásul tele van geek-eknek szánt popkulturális és képregényes utalásokkal.

A mulatság csak fokozódik, amikor a nyüzüge, enyhén életképtelen Dave összefut egy valódi igazságosztó apa-lánya párossal, Vérprofival és Kis Döggel (hm, az eredeti Big Daddy és Hit-Girl valamivel talán jobban hangzanak.) Hit-Girl belépője hátborzongató WTF-pillanat, igazi képregényes csúcspont, olyan, mondjuk, mint amikor River a Firefly-ban elkezdi felfedezni igazi erejét. Csak még olyanabb.

Ha/Ver - Hit-Girl

Azonban a valódi igazságosztás – szemben Dave eszetlenkedésével – törött csontokat, repkedő szemgolyókat, palacsintává lapított rosszfiúkat és karddal félbeszetetelt agyakat jelent. Valamint heregolyóba vezetett villamos áramot. A filmverzióból a legdurvább inzultációkat szemérmesen kihagyták. Az eredeti képregény így sokkal naturalistább és durvább. És bár alapigazság, hogy az írott alapmű mindig jobb a filmváltozatnál, most mégsem ez a helyzet.

A képregényen belüli képregényes tiszteletadás két olyan facepalm szintű ostobaságot is eredményez, amik pont a célegyenesben aláássák a Ha/Ver addig nagyjából szilárdnak mondható felépítményét. Az, hogy a valódi igazságosztók, halálosan komolyan gondolva a dolgot, bevesznek a csapatukba két szerencsétlen balfaszt, továbbá Vérprofi és Kis Dög valós eredettörténete külön-külön is égbekiáltó marhaság. Utóbbi egyszerűen az egész addigi tevékenységüket értelmetlenné teszi. A filmből szerencsére mindkettőt kipurgálták, elkerülve ezzel a képregényéhez hasonló kínos mélypontokat, amelyek izomból rángatják le a Ha/Ver-t a középszer irányába.

7,6/10

Mark Millar – John Romita Jr.: Ha/Ver – Első könyv
Fumax. 2018. 208 oldal

Rick Remender – Wes Craig: Orgyilkos osztály 4. – Halj meg a kedvemért – Képregény – kritika

Rick Remender - Wes Craig: Orgyilkos osztály 4. - Halj meg a kedvemért

Így nem lehet vezetni egy iskolát, állítom, ahogyan azt Lin mester teszi! A tankerületnek előbb-utóbb lépnie kell valamit ez ügyben, és az a csak a minimum, hogy iskolaőröket vesznek fel az intézménybe!

Akárki akármit mond, elég nagy szívás anyag- és áruismeretből vizsgázni, de még mindig ezerszer kellemesebb, mint a Haláltanok sulijában évet zárni.

Ha nem állnak mögötted gazdag, de legalábbis hírhedt felmenők, simán a Patkányok között találhatod magad. A Patkányokat pedig kinyírják az első év végén. Egy egész napos dzsembori során. És ahhoz, hogy közéjük tartozz, az is elég, ha népszerűtlen vagy. Namármost egy középisiben, a 80-as évek San Franciscójában, ahol hemzsegnek a hátsó zsebükben 9 milliméteressel vagy szamurájkarddal flangáló góthok, punkok és gengszterrapper-ek, ráadásul szinte mindegyikük eszement, drogos kis anyaszomorító is, vajon ki a frász fogja eldönteni, hogy ki a népszerű?

Talán bizony az esténként feltehetően gyömbérteát szürcsölgető és Muszorgszkijt hallgató őskövület Lin mester? Lefogadhatod, hogy ő.

Szóval rohadtul érdemes meggondolni, hogy beadod-e ide a jelentkezési lapodat. Tételezzük csak fel, kilencedikben kicsit úgy érzed, hogy senki sem szeret téged és éppen egy depisebb időszakodat éled. Esetleg túltolod leheletnyit a herbált. Év végén meszeltek is neked. Mész a Patkányok közé.

De persze akkor is megszívhatod, ha a faterod maga személyesen dr. Fu Manchu. Egy sarokba szorított Patkány vagy egy eltévedt golyó és hiába vagy népszerű, véged. (Mondjuk, nem lennék Lin mester helyében, amikor közölnie kell a fateroddal a rossz híreket. De neked erre az időre már mindegy.)

Lin mester felelőtlen és teljesen alkalmatlan egy ilyen speciális tanintézet vezetésére. Eskü, egy kisegítő iskolát nem lenne érdemes rá bízni. A tankerület gazdaságisait már attól a szívroham kerülgetheti, amikor meglátják a szőnyegtisztításért benyújtott számlát.

A nyomorult, utálatos Marcus és a nála bolhafasznyival szimpatikusabb haverjai első évzárója a szokásosnál is fejetlenebbre sikerül. A mészárlások az iskola falain kívül folytatódnak. De hogy fogja megmagyarázni, kérdem én, a kifehérített ánuszrózsára hasonlító Lin mester a tanfelügyeletnek vagy az aggodalmaskodó szülőknek, hogy a szárnyai alá adott nebulók még be sem fejezték a sulit, de már 5-ös szintű körözés van érvényben ellenük? (Már ha éppen nem purcantak ki, ugye.)

Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy semmi előnnyel sem szolgál a Patkányvadászat. Nos, mivel a negyedik kötet végére csupán egyetlenegy olyan szereplő marad, akit nem gyilkolnál le te magad is megkönnyebbült sóhajok közepette, ha lehetőséged adódna rá (a csini kis Saya), hálát adhatsz, hogy innentől párral kevesebb nyomorult szarcsimbók ostoba képét kell megjegyezned.

Az, hogy erre az időre már jócskán rühelled a Haláltanok iskoláját minden oktatójával és tanulójával egyetemben, nem azért van, mert Rick Remender szar író, aki sehogy sem képes megkedveltetni szereplőit az egyszeri olvasóval. Azért van, mert Remender szar író és megutáltatja mindet.

Antihősei okkal és ok nélkül öldökölnek. Akit ki kéne nyírniuk, azt életben hagyják. Akit nem kéne, azt megölik. Elárulják a legjobb barátaikat. A szerelmeiket. Sorozatban. Általában a nagy semmiért.

Remender fő dramaturgiai fogása, hogy meg akar döbbenteni. Ezért szereplői kiszámíthatatlan és aljas húzásokkal élnek. De te soha nem döbbensz meg, csak simán egyre jobban utálkozol tőlük.

Az Orgyilkos osztály c. sorozat egyetlen maradék erénye a lepusztult San Franciscót és a kiszámíthatatlan őrületet aláfestő képi világ és a betorzult arcú folyamatos akció. Kérdés, mi lesz, ha ez utóbbiban is beáll egy kis szünet?

6.9/10

Rick Remender – Wes Craig: Orgyilkos osztály 4.
Fumax Kiadó. 2020. 116 oldal

(Kritika az előző kötetről.)

Jens Henrik Jensen: Sebzett nagyvadak – Könyv – kritika

Jens Henrik Jensen: Sebzett nagyvadak

Poszttraumás kommandós és skandináv krimi

Hoppá, a Kossuth Kiadó is felült volna a skandináv krimi-vonatra, most, amikor már majdnem lecsengett a téma, és jórészt már csak a resztlit nyomatják? Aha. De nem baj, mert az Oxen-trilógia (és Sebzett nagyvadak című második része) nem a másodvonalba tartozik, határozottan kiemelkedik a zsánerből. Na, nem éppen az egyéni hangvételének köszönhetően, mert az hozza a szokásos visszafogott komolykodást, hanem főhőse miatt.

Szinte minden érdem(érem) Niels Oxené, a leszerelt elitalakulatosé, aki a legmagasabb dán katonai kitüntetést birtokolja, és aki poszttraumatikus stressz-szindrómával küzd. De durván.

Egy hatékony főhős

Mindig jó érzés egy kompetens főhőst figyelni (hm, Reacher-őrnagy, hm, Jane Hawk?) akit ha a nyomozgatás közben neadjisten inzultálni merészelnek, hát simán képes lezúzni a másik fél orcáját. A krimi mellé adagolt akciók, amelyekben a Sebzett nagyvadak főhőse katonai jártasságait kényszerül használni, vitathatatlanul feldobják a már megszokott receptet. De ami a legjobb Oxen esetében, hogy a nem éppen csúcsformában lévő főhős egyáltalán nem legyőzhetetlen, szuperképességeit az esetek nagy részében a saját irhája megmentésére használja.

A gittegylet összeesküvést sző

Annak, hogy a Sebzett nagyvadak mégsem hozza az előzmény (Akasztott kutyák) színvonalát, hanem pöttyet haloványabb, a csökkentett mértékű rejtély-faktor az oka. Az előzményben belibbentett összeesküvés-elmélet, mely szerint Dániának, mint hatékonyan működő demokráciának titkos társaságra van szüksége ahhoz, hogy hébe-hóba a helyes vágányra taszintsa a dolgokat, hát, mondjuk ki őszintén, kicsit komolytalan.

A Danehof inkább hasonlít tisztességben megőszült sugar daddy-k gittegyletére, mint bármi másra. És míg az előzményben Oxen, a körülötte ugrándozó Margrethe Franck biztató társaságában aktívan részt vett a nyomozásban, most, a trilógia második részében, mondhatni Birodalom visszavágjában, főleg a nyakára küldött bérencek elől menekül. Az Akasztott kutyákban komolyan agyaltál, hogy mi a frász van már, na. Itt azonban, ahogy lassacskán felfejtésre kerül a gittegylet tagjainak kiléte, egyidejűleg úgy vész el az izgalom is. Bár, nem mondom, Oxen könyv végi vesszőfutása azért nem sikerült rosszul.

Értékelés: 7.8/10

Jens Henrik Jensen: Sebzett nagyvadak (Oxen 2.)
Kossuth Kiadó. 2019. 451 oldal

Kritika a Tisztítótűz c. befejező részről


nordic noir, thriller, crime, military, mystery, suspense, action, political intrigue, intelligence agencies, espionage

Rick Remender: Orgyilkos osztály 1 – Reagan-nemzedék – Képregény – kritika

Rick Remender - Wes Craig: Orgyilkos osztàly 1 - Reagen-nemzedék - képregény-borító

Egy életképtelen osztályközösség…

Tuti nem szeretnél te ebbe a suliba járni, ahol a világ leghalálosabb orgyilkosait képezik ki a legalább 157 éves, szottyadt zöldségnek kinéző Lin mester irányításával. Miért is? Mert ebben az isiben a legtöbb nebuló tanítvány helyett inkább célpontnak lenne ideális. Sztálin bérgyilkosának csemetéjétől, egyszerű gengszterpalántákon és drogdílerek kölykein át CIA-s és FBI-os leszármazottakig (He? Nekik nem egy rendvédelmi szakközép dukálna inkább?!) mindahányan békés egyet nem értésben követik az Orgyilkos osztály halálos tanrendjét.

Akik azon felül még iskolai klikkekbe is tömörülnek. (Fekete gengszterek, drogos vonalon mozgó gengszterek, rasszisták, kevésbé rasszisták, jakuza baráti kör etc.) Mint valami vörös pöttyös könyvben, vagy tini szappanoperában: az alapötlet kicsit necces, cserébe jó erősen érződik rajta a 2000-es évek egyik legkellemetlenebb young adult irányzata, az, amiben mindenféle egymáshoz nem illő teremtményt hajigálnak közös oktatási intézménybe, vámpírtól vérfarkasig.

Az új tanulót ráadásul első napján oktatási célzattal kiküldik a városba gyilkolászni, szóval a tanmenetben is akad még némi egyenetlenség…

Read more

Lee Child: A pók hálójában – Könyv – kritika

Lee Child: A pók hálójában - könyvborító

Reacher őrnagy topformában!

Figyelem Reacher-rajongók! A sorozat e része két szempontból is kiemelkedik az őrnagy átlagos (nak nem nevezhető) kalandjai közül.

Egy: főhősünk A pók hálójában című könyvben van legjobb formájában. Napi 10.000 kalóriát burkol be és feljött rá húsz kiló izom. (Mert ás, mint a gép.) Úgyhogy jajj minden gazfickónak! Kivéve persze, ha nem éppen akkor jön rá a vizelési inger, amikor egy gazfickóval bánik el éppen. A 10.000 kalória mellett magába dönt ugyanis napi teljes TÍZ LITER ásványvizet is. (Ez a sorozat 3. kötete, a 23.-ban (lásd: Múlt idő) MÉG semmi nyoma túlműködő veséknek, így feltételezhető, hogy az őrnagy felhagyott eme ártalmas szokással.)

De ha azt hiszi egyébként bárki is, hogy érdekelne, ha néha-néha becsurrantana? Egy frászt! Megmondtam, hogy az őrnagy a legnagyobb példaképem (lásd: Ne add fel könnyen).

Reacher őrnagy szerelmes!

Kettő: Reacher szerelmes. De ez nem ám csak valami hirtelen fellángolás, ami bárkivel előfordulhat egy-egy csinos pofi vagy egy formás láb láttán, hanem egy réges-régi érzelem éri el újra. Bezony, szokatlan az effajta ellágyulás az őrnagytól, aki úgy általában megszokta, hogy a nők a lába előtt hevernek férfias sármjától megittasultan – ami teljesen magától értetődő is egyébként.

Read more

Cameron Johnston: A Megtörtek Istene – Könyv – kritika

Cameron Johnston: A Megtörtek Istene - könyvborító

Edwin Walker egy szemétláda – de amúgy rendes srác

Minek is szépítenénk, Edrin Walker egy tróger. Legalábbis ő ezt gondolja saját magáról. Hite mindazonáltal nem gátolta abban, hogy A megtörtek istene előzményében (ld. Az áruló isten) jól megmentse szülővárosát a bazi nagy veszedelemtől.

A Megtörtek Istenében tehát újabb bazi nagy veszedelem fenyegeti a sanyarú sorsú Setharis városát, ami nem annyira rossz hír, mármint az olvasónak, mivel a második rész valamivel ügyesebb munka, mint az első. A történet jobban kidolgozott, érthetőbb és kevesebb öncélú idétlenkedés meg ügyetlen jelenet (naturista nagymama, khm) került a lapjaira.

Edwin Walker az agyát használja – elmemágia haladóknak

A gaz ellenfelek, a szó szerint az agyadba mászó zsugabubusok, akarom mondani scarrabusok kiköpött goa’uldok a Csillagkapu c. sorozatból. Ha Cameron Johnston helyében vagyok, én biztos onnét csórtam volna az ötletet… Ez elsőre jó bénának tűnik, és hát kicsit az is, de annyira azért mégsem, mert Edrin az elmemágia kiváló művelője, mint ahogy ezek a kis nyomoroncok is, így számos remek alkalmuk akad, hogy különféle csetepatékban, majd végül egy epikus csatában mérjék össze egymással az eszüket… vagyis hát az agyukat.

A Megtörtek Istene, hasonlóan az előzményhez, nem mentes a felesleges és bombasztikus körítéstől. A galaktikus léptékű háttértörténetben például a szó szoros értelmében holdakkal és bolygókkal dobálóznak némelyek, ami akkora kontrasztot képez a könyv alaptörténetével, hogy az enyhe unalmon kívül más érdemi hatást képtelen kiváltani. Szerencsére csak pár oldal az egész.

A Megtörtek Istene öncélúan vulgáris, hogy csesznéd meg!

És hogy mekkora tróger Walker? Az író valamiért kényszeresen ismételgetteti főhősével, hogy az milyen ocsmány, érzéketlen féreg is, – miközben ezzel ordító ellentétben, hősünk utolsó petákjait is az éhezőknek adja, kórházban robotol mint önkéntes aneszteziológus vagy éppen megmenti az EGÉSZ bolygót. Edrin állandó önostorozása nyilván a hős egyedivé tételét szolgálja. A lóláb azonban kilóg: Edrinnel, azon kívül, hogy jó adag cinizmus, tiszteletlenség és önsajnálat szorult belé, más gond nincs. Kivéve persze azt a mocskos, büdös pofáját!

A folytonos és teljesen szükségtelen trágárság ugyanis folyamatosan kocsmai szintre húzza le a A Megtörtek Istene szövegét. És mint a csúnya beszédű kisgyerekek esetében az oviban, most sem könnyű rájönni, hogy a megbotránkoztatáson kívül mi is lehet a célja.

Cameron Johnston emlékezetes hőst alkot… és…

Azonban némi idő elteltével már nagyon észre se veszed a mocskos beszédet, baszd meg, viszont rájössz, hogy a Cameron Johnston valahogy mégiscsak sikerrel járt. Ha az írás döcög is emitt-amott, a főhős emlékezetes marad. Főképpen, hogy a második rész során a karakter egyre jobban magára talál és sokkal agilisebbé és hatékonyabbá, igazi badass figurává válik. No és a sablon fantasy-től eltérő elmejáték is garantál némi különlegességet.

És a végén már csak azt nem érted, ha egyszer Johnston vette a fáradságot, hogy kitalált egy ennyire komplex mitológiát és háttérvilágot, mi a keserves úristenért csapta össze a sztorit két kötetbe. Mert mi tagadás, A Megtörtek Istene hirtelen odakent befejezése után még a hiányérzet is befigyel.

Értékelés: 7.2/10

Cameron Johnston: A Megtörtek Istene (A zsarnokság kora 2.)
Főnix Astra. 2020. 364 oldal

Richard Morgan: Légszomj – Könyv – kritika

Richard Morgan: Légszomj

Génmódosított noir a Marson

Richard Morgan 2008-ban írt egy könyvet egy génmódosított marsi szuperkatonáról, aki megnyeri a visszaútra szóló lottót, és hazajön a Földre kicsit nyomozgatni. 10 évvel később Légszomj címmel írt egy másikat, amiben a főhős ugyancsak egy génmódosított szuperkatona, aki a marsi lottó eltűnt nyertese után nyomoz – a Marson. Pár száz évvel később.

Na, igen, fogadok, sokunkat már a macsó főhőssel meg is fogja Morgan, hiszen igazán szívmelengető egy ennyire hozzáértő, kompetens illetőt látni az események középpontjában, aki vizsgálódásai során esetenként akár szét is marcangolja a neki kellemetlenkedőket. De a fókusz természetesen nem a marcangoláson van, hiszen – még ha rendesen rá is hasal az akció-vonalra – a Légszomj című könyv summa summarum krimi, abból is a noir alfaj.

Lecsúszott főhős? Pipa.
Végzet asszonya? Pipa.
Ordas sumákság a háttérben? Pipa.

Read more
1 2 3 4 5 6