Robert McCammon: Egy fiú élete – Könyv – kritika

Robert McCammon: Egy fiú élete - könyvborító

Hát az már a bevezetőből kiderül, hogy szószátyár irománnyal van dolgod. De ha ez nem riaszt el túlságosan, akkor minden oké, mivel az Egy fiú élete többi része már nem ENNYIRE vészes. (Kivéve a legeslegvégét: a 3 db zárszó azért nem kis teljesítmény.)

A fejezetek mindegyike mint egy-egy kis novella, van amelyik jobban sikerült (darazsak), van amelyik kevésbé (ufós) és a 100. oldal tájékán még mindig csak az expozíciónál tart a történet. Te meg várod, hogy na bumm, mi fog ebből kisülni. Aztán egyszer csak rájössz, hogy semmi különös nem fog. Aztán rájössz arra is, hogy ez nem is akkora hatalmas probléma; az Egy fiú élete nem kíván más lenni, mint csupán egy fiú és egy város élete az előbbinek a szemüvegén át, nagyjából egy éven keresztül az amerikai délen az 1964-es évben. Bár az tutkó, hogy te kész idegroncs lennél, ha mindez a sok minden veled történne egyetlen nyomorult év alatt.

A fejezetek kifejezetten lassacskán gördítik előre a cselekményt, és bár vannak, amelyek teljesen feleslegesnek és túlírtnak érződnek (Lucifer vagy Get around), néha egy egy történés csak jóval később nyer értelmet – vagy lesz kihatása a szereplőkre. Szó, mi szó akad olyan is, ami amellett, hogy felesleges és szószátyár, még eléggé ügyetlen is (Zöld tollas kalap).

Read more

Nemere István: Csák Máté – Könyv – kritika

Nemere István: Csák Máté

Magyarország. Az 1300-as évek eleje. Mintha nem lenne éppen elég gond, hogy kihalt az Árpád-ház, még itt vannak az ország nyakán a kiskirályok is. Élükön Csák Mátéval.

És hát Csák Máté egy köcsög.

Csák Máté csak unatkozik

Ezt tudhatod már történelmi tanulmányaidból is, ha nagyon figyeltél töriórán. Mert ha azt várod, hogy ennél valamivel többet tudsz meg róla Nemere István könyvéből, hát nagyobbat nem is tévedhetnél. Csák Máté egy kissé gügyének tűnő, papírmasé alak, akinek a birtokai gyarapításán kívül semmilyen más célja nincsen az életben. És hiába vársz, hogy legalább a motivációjáról kiderüljön valami, nem tudsz meg annál többet, mint hogy közönséges szadista (unalmas eset) aki, ha nem jön szemére álom, arról ábrándozik, miféle változatos módokon végezne különféle ellenlábasaival. Slussz.

Csák Máté nem jó ember!

Read more

Szép Zsolt: Kárpát Walzer – Könyv – kritika

Szép Zsolt: Kárpát Walzer könyvborító

Magasra srófolt várakozások

Többkötetes fantasy szagával kecsegtet Szép Zsolt tetszetős féltégla méretű Kárpát Walzer-je, amely ráadásképpen a magyar hiedelemvilág lényeit is beemelni ígéri a Monarchia korabeli történetbe, lúdvérccel meg Garabonciással. Mindez annyira egyedinek és érdekesnek hangzik, hogy alig várod, hogy belevesd magad a történetbe. Aztán sajnos azt veszed észre, hogy csak zavartan tapicskolsz benne.

A Kárpát Walzer tipikus elsőkönyves szövegnek érződik, számos bosszantó hibával, ami különösen azért disszonáns, mert a fogalmazásmód igazából egyáltalán nem lenne rossz: csipetnyit régies, ami még épp nem zavaró, de azért megadja a korabeliség ízét.

Hallja, sok beszédnek sok az alja!

Viszont a szerző fecseg. Ha jön egy szereplő, akkor azonnal komplett életrajz kerekedik köré, ezt csinálta, azt csinálta, amazt csinálta, ilyen ember, olyan ember, amolyan ember. Szép Zsolt tücsköt-bogarat egy helyre hány, ahelyett hogy menet közben adagolná az információkat, (ld. Zsuzsanna és Emrődy gróf antréja) Ugyanígy a fecsegés érzetét keltik Zsuzsannának a történet szempontjából teljesen érdektelen és kicsinyes konfliktusai a szívózó személyzettel.

Az arisztokrácia diszkrét bája

Továbbá a szerző ájult tisztelettel viszonyul könyve ÖSSZES nemesi származású szereplőjéhez, narrátorként is méltóságos báró és bárónőként hivatkozik a Bellényeshy család tagjaira, és a karakterek jellemzésénél pozitív jelzők garmadájával árasztja e őket, amivel olyan érzést kelt, mintha a Magyar Főnemesek Rajongói Klubjának egy különösen ügybuzgó tagja körmölné, szájából félig kilógó nyelvvel a szöveg sorait.

Read more

Narine Abgarjan: Égből hullott három alma – Könyv – kritika

Narine Abgarjan: Égből hullott három alma könyvborító

Ha már a Száz év magányhoz hasonlítgatják Narine Abgarjan könyvét a borítón, te is kénytelen vagy azt tenni, méricskéled, így-úgy, hogy például a kakasos rész nem az igazi, de amikor a penész mindent felfal, az már teljesen olyan, mintha maga García Marquez írta volna. Aztán úgy a 40-50. oldal tájékán rájössz, hogy teljesen felesleges bármit is összehasonlítgatni, az Égből hullott három alma köszöni, de megáll szépen a saját maga lábán. Igaz, nem 100 évbe sűríti bele egy fél kontinens történetét, hanem csupán egy örmény hegyi falucska körülbelül 90 évét meséli el, de azt olyan szépséges, egységesen hullámzó stílusban teszi, hogy istókuccse kedved lenne odaköltözni – már ha nem félnél attól, hogy végleg el lennél vágva az internettől, és ki kéne dolgozni a beled a napi betevőért.

Anatoliját és Vaszilijt, a két magányos özvegyet éppenséggel úgy lökdösik egymásnak. És mialatt te várod, hogy Vaszilij csipkedje kicsit magát végre, – mert választottja, aki már semmit sem vár az élettől, éppen lefekszik meghalni, – a két karakter köré az időben ide-oda ugrálva felfestődik két-három nemzedéknyi felmenő, rokon, barát és szomszéd élete. Mi, magyarok, semmi kétség, elég sokat szívtunk a történelmünk során. Nos, az örmények körülbelül ötször annyit. Mégis, a nemzeti sorstragédiára, „nagy mészárlásra” mindössze két odavetett félmondat utal, a hangsúly cseppet sem a megpróbáltatásokon van.

Read more

Dean Koontz: A suttogószoba – Könyv – kritika

Dean Koontz: A suttogószoba könyvborító

Sosem olvastam eddig semmit Dean Koontztól, bár több könyvét is elkezdtem. Aztán mindegyiket abbahagytam pár oldal után. Még jó. Túl semmitmondóak voltak. Aztán jött a Jane Hawk-sorozat első része, azt meg nem tudtam letenni. Hoppá, mintha Dean Koontz hirtelen MEGTÁLTOSODOTT volna. Ha te is olvastad, hát egy príma kis 8.5/10-es összeesküvős thrillerrel találtad szemközt magad. Jane-t pedig sikeresen belőtted példaképed, Jack Reacher őrnagy (ld. Lee Child: Ne add fel könnyen) ugyanolyan hatékony, kevésbé brutális, és jóval szexibb női megfelelőjének. Aki pont a kellő mértékben könyörtelen ahhoz, hogy a történet hihető maradjon.

Pár rohadék már meglakolt az első részben, a Suttogószobában a többin a sor. A cselekmény több szálon fut, talán azért, hogy elkerülje az önismétlést, mert mi tagadás, Jane szála kb. ugyanolyan, mintha egy az egyben az első részt olvasnád. Ami igazából nem is gond. A másik szál is rendben van. Aztán a két sztorivonal egy ponton összeér, és itt egy kicsit leülnek a dolgok, leginkább a „decemberi frissítés”-en vonhatod fel a szemöldököd, amely még egy összeesküvős thrillerhez képest is kicsit túlzásnak tűnik. A Sötét zóna sem volt már a hihetőség totemoszlopa, de a saját keretein belül azért elment. Szóval, ha te összeesküvést szőnél Amerika ellen, jobban járnál, ha nem bonyolítanád ennyire túl a dolgokat és naná, hogy nem pazarolnád egy csomó mihaszna átlagemberre az értékes nano-izéket. Meg hát valószínűleg simán belebuknál Jane mentőakciójába is, ami a fő küldetés szempontjából teljesen értelmetlen és kapásból kivitelezhetetlen. Mármint számodra. Jane számára azért nem annyira.

Read more

Winston Graham: Ross Poldark – Könyv – kritika

Winston Graham: Ross Poldark

Ross Poldark százados átlőtt bokával, sántikálva érkezik haza a festői Cornwallba az amerikai függetlenségi háborúból. Az apja halott, a ház romokban, a menyasszonya pedig lecserélte az unokatesójára.

Míg Ross hozzálát, hogy helyreállítsa lerombolt lakhelyét, önérzetét és gazdálkodásba kezd, addig te bepillantást nyerhetsz a 18. század végi Dél-Anglia hétköznapjaiba. Ami nem a legszívderítőbb hely akkoriban: a háború dekonjunktúrába taszította az országot, a cornwalli ipar alapját képező bányászat döglődik, a felsőbb osztályok vigadnak, az alsóbbak nyomorognak. Ross, apjától megörökölt korhely alkalmazottai pedig isznak mint a kefekötő. Ross se veti meg a piát. Gőzöd sincs, mi fog ebből kisülni.

Aztán megérkezik Demelza.

Demelza 13 éves, nyomorgó félárva, akit Ross kiment brutális apja kezei közül és felvesz házicselédnek. Ennél jobb dolgot nem is tehetne. Innentől kezdve ugyanis alig várod, hogy Demelzáról olvashass, a róla szóló oldalak, leginkább megindító mivoltukkal valósággal elhomályosítják a regény többi részét. Demelza cseperedik, eszesedik, aztán nekilát, hogy magára irányítsa Ross figyelmét…

Read more

Dave Abnett: Hórusz felemelkedése – Könyv – kritika

Dave Abnett: Hórusz felemelkedése

Mindig is a gyengéid voltak a nagyívű sorozatok? Pláne, ha sci-fi? No, a Warhammer 40.000 stratégiai társasjátékra alapozott könyváradat már kb. az 50. részénél jár. A nagy kérdés csak az, hogy könyvként mennyire vehető komolyan. Hát, izé. Valamennyire. Talán. Főleg, ha hímnemű vagy, tizenéves és a sci-fiből is inkább a military vonulatért csorog a nyálad.

Az emberfeletti, génmódosított űrgárdisták, Hórusz hadúr vezetésével (aki MÉG génmódosítottabb) járják a galaxis ezer és ezer, ember látta és ember nem látta világát, és amelyik a különös, új létformák közül nem felel meg bizonyos minimum-követelményeknek, pl. több feje vagy csápja van a kelleténél, annak jók elkenik a száját. Ami eddig rendben is van, a harcolós részek egész, hm, érdekesek, noha laikusként is az lehet a meglátásod, hogy a Hórusz vezette hadigépezet indokolatlanul kevés figyelmet fordít a tüzérség használatára. És az elvhű, sziklaszilárd és egyenes Loken kapitány is egész jól vizsgázik mint főhős.

Nademármost, az űrgárdisták mind férfiak. Nálad két fejjel magasabb (Hórusz nagyfőnők néggyel) genetikusan kikerázott, vastag állkapcsú izompacsirták. Nőci egy szál se akad köztük. Nem te vagy az egyetlen, aki nehezen tudja kiverni (elnézést!) a fejéből azt az elborzasztó rémképzetet, mely szerint ez a felpumpált bikacsorda reggelente a legénységi szállásokon álló farokkal hajkurássza egymást a VÉGLETEKIG FELAJZVA… Mindössze két soványka utalás van a segítségedre, amiből azt szűrheted le, ha akarod, hogy ez az egész díszes kompánia úgy ahogy van, cakkumpakk aszexuális.

Read more
1 31 32 33 34 35