minimál-Kritikák

Mad Max – A harag útja (2015) – Film – kritika

2021.03.25. dr. gunga Leave a comment

Ha nem láttad a filmsorozat 1978-as első felvonását, amiben régi Max (Mel Gibson) családja meggyilkolása miatt 0-ra amortizál egy motoros bandát, akkor nem lesz könnyű azonosulnod ezzel az új Max-szel (Tom Hardy). Ez az új Mad Max ugyanis leginkább egy random csávó, akit Halhatatlan Joe kissé vérszegénynek tűnő beosztottjai a film első percében kiráncigálnak a verdájából és átminősítenek gyalogossá. Ennyi erővel a neve lehetne Hugyos Józsi is. Oké, új Max persze annyival mégis több egy folyvást a gatyájába csurgató átlagpolgárnál, hogy időközben parkour- és akrobata-technikákat fejlesztett ki magában a VÉGTELEN AUSZTRÁL PUSZTÁBAN, amelyek pont kapóra jönnek neki, hiszen a film hátralévő részében kénytelen lesz különféle száguldozó gépjárművek tetején ugrabugrálni.

És ez az új Mad Max annyival kevesebb a régi Maxnél (és Józsinál) hogy egy bunkó.

Aki, miután felismeri, hogy egy (motor)csónakban eveznek Furiosával (Charlize Theron), Halhatatlan Joe angolosan távozó, elégedetlen alkalmazottjával és annak barátnőivel, ahelyett hogy rájuk kacsintana és aszondaná nekik: sziasztok csajszikáim, mi a pálya, mostantól legyünk legjobb barik, – inkább fegyvert fog rájuk, kirabolja őket és hülyére pofoztatja MAGÁT velük.

film akció, posztapokalipszis

Amor Towles: Egy úr Moszkvában – Könyv – kritika

2021.03.22. dr. gunga Leave a comment

Ha az első fejezet életszerűtlensége, amelyben Amor Towles főhőse a bolondját járatja a humorra oly fogékony bolsevik honfitársaival, nem veszi el a kedvedet, és a könyv szószátyársága sem riaszt el rögtön az elején a sok kacskaringóval és kitérővel, akkor egyszer csak azt veszed észre, hogy kezded megkedvelni Alexandr Iljics Rosztovot, ezt a kedves és finom lelkű bohémet. Pedig lehet, úgy álltál neki, hogy az Egy úr Moszkvában „aranypöttyös” könyv, és akkor ez biztos valami női izé, tele picsogással. Azt’ pedig mégse.

1922-ben járunk, amúgy. Ah, a kommunizmus legszebb évei! Várjál csak, mégse: A grófot osztályidegennek minősítik és élete hátralévő részére házi őrizet keretében a Metropol Hotel egyik padlásszobájába zsuppolják. Majd akarva-akaratlan kénytelen megkezdeni betagozódását a munka világába.

Na most lehet, hogy alapból nem bírod a sok lötyögést, falra mászol a szószátyárságtól, és a hideg kiráz már egy felesleges, indokolatlan, szükségtelen és nélkülözhető jelző használatától is. Én ugyanilyen vagyok, világosan, kereken, egyenesen és nyíltan megmondom. DE. Ennek ellenére nem tudom őszinte ámulat nélkül csodálni, amikor Egy úr Moszkvában című műben példának okáért a pörkölt és egy borfajta egymáshoz való kulináris viszonya Akhilleusz és Hektór nem túl felhőtlen kapcsolatával kerül összehasonlításra, sőt a szókép innen még vidáman átlendül egy trójai harci szekérre is.

könyv szépirodalom, történelmi regény

Jorn Lier Horst: Fekete nap – Könyv – kritika

2021.03.19. dr. gunga Leave a comment

Hékás, régen olvastál már skandináv krimit? Sebaj, egyre szarabbak lesznek, ahogy elfogytak a komolyabb arcok munkái és tolják a képedbe a másodvonalbéli szerzőket. No, de figyelj csak, Jorn Lier Horst: Fekete nap című könyve 2011-ben elnyerte EGÉSZ Norvégia legrangosabb irodalmi díját. Jelent ez valamit? Úgy tűnik, csak annyit, hogy ezek a halzabálók teljesen átlagos könyvekhez is hozzácsapják a rangos díjaikat…

Olvasod, olvasod, és már éppen elkönyveled magadban, hogy unalmas lesz mint állat, de aztán azt veszed észre, hogy valahogy pár oldal után mégis belefeledkezel. Noha nem túl csavaros, inkább az apró-cseprő rendőri munka ábrázolására koncentrál, és kifejezetten ügyel rá, hogy semmi ne történjen, amitől tövig rágnád a körmeid, de mégis elég összetett ahhoz, hogy ne hagyd félbe.

Horst krimije néha, mondjuk, kicsit szájbarágós, és időnként becsúszik egy-egy suta mondat is, viszont nincs benne semmi túltolt lelkizés és fárasztó lamentálás, ami a skandináv krimik receptjének alapvető hozzávalója. Egyszerűen csak átlagemberek nyomoznak egy átlagos, majd később valamivel nagyobb horderejűvé váló ügyben.

könyv krimi

Lee Child: Múlt idő – Könyv – kritika

2021.03.16. dr. gunga Leave a comment

A Múlt idő a 23. Reacher-regény. Amikor kb. 20. évvel ezelőtt rátaláltam Lee Child-ra a General Press Világsikerek-sorozatában, az szinte a reveláció erejével hatott. Na jó, azt azért nem, de rohadt jó volt. Utána rávetettem magam a sorozat többi szerzőjére is, el lehet képzelni, milyen eredménnyel. Nyomába sem ért egyik sem. Még csak a kanyarban sem voltak hozzá képest. Csupa silány szar Linwood Barclay-től Michael Robothamig.

Huszonhárom nagyjából hasonló színvonalú rész egy könyvsorozat esetében már valami. Nemzeti büszkeségünk, a Leslie L. Lawrence-sorozat kb. a hatodik résztől vált önmaga paródiájává. Lee Childnál az első aggasztó jelek a 20. rész környékén kezdtek el felbukkanni. Persze: a sorozat mindig is jó vastagon nyakon volt öntve egyfajta over-the-top érzéssel, ami talán nem is baj, egészen addig, amíg van mögötte komolyan vehető történet. Ez most, első ízben, a Múlt idő című könyvből hiányzik. Reacher nyomozásnak beállítani próbált álmatag családfa-kutatása olyan vékonynak bizonyul, hogy a szerző kénytelen mellé beszuszakolni egy párhuzamos mellékszálat, új nézőpont karakterekkel. A fiatal pár női tagja ráadásul ugyanakkora analizáló művész mint az őrnagy maga. Csak míg Reachernek elhiszed ugyebár, a csajszinak már nöm.

könyv krimi, thriller

Octavia E. Butler: Hajnal – Könyv – kritika

2021.03.13. dr. gunga Leave a comment

A Földnek kampó. Avíttas bájt ad Octavia E. Butler Hajnala háttér-történetének, hogy nem a globális felmelegedés vagy valami hasonló modern katasztrófa teszi taccsra, ahogy mi most kezdjük tapasztalni a saját bőrünkön, hanem az amcsik és a szovjetek vágják haza az ortodox módszerrel, atommal. Részletkérdés. Jönnek az ufonauták és bezsákolnak jó pár túlélőt. Pár évszázad után kihúzzák őket a frigóból, és feladják nekik a leckét: új körbe kezdhettek a bolygón és szétbuzerálhatjátok megint, feltéve, ha közös utódokat vállaltok velünk.

Nagy kérdés: te benne lennél-e egy kis ungabungában egy csáposfejű ufonautával, ha a fajod túlélése a cél? Naná hogy? Vödröt a fejükre és hajra?

Persze nem ilyen egyszerű a helyzet. A Butler Hajnalának kissé lagymatag sztorija szerint az idegeneknek a közös utód a heppjük. Azért, mert csak. Értelmes magyarázat igazából nincs rá, csak olykor egy-egy suta mentegetőzés vagy túlzásnak tűnő lelkesedés békétlen fajunk génkészlete iránt.

Az élienek növényi alapú űrhajójának (haha! – a Sagában ez talán még működhenet is) zárt helyszíneiről előbb kamaradrámára, mint sci-fire asszociálsz, majd amikor sokasodnak a felébresztett szereplők, a Való világ és a Csupasz túlélők keresztezése ugorhat be. Kicsit sok a lelkizés is. Erre rásegít, hogy az űrbéli machinátorok a higgadt közöny mellett leginkább érzelmi zsarolással kívánják elérni céljaikat.

könyv sci-fi

Frank Schätzing: A pillangó zsarnoksága – Könyv – kritika

2021.03.10. dr. gunga Leave a comment

A túlírt és helyenként bizony kissé ügyetlen Raj után, amely egyébként nagyívű vízió arról, hogy a természet azt mondja, viszlát emberiség és jól seggbe rúg bennünket, a Hangtalant kezdtem még el Schätzingtől, de az kb. 30 oldal után kifordult a kezemből. olyan dögunalmas volt… És hoppá, láss csodát, azóta mintha megtanult volna írni ez a német jóember: A pillangó zsarnoksága stílusa sokkal gördülékenyebb, karakterei kedvelhetők és kidolgozottak, ráadásul fajsúlyos és aktuális mondanivaló jellemzi.

Bár Frank Schätzing néha tud ellenállni a túl hosszan kifejtett, bonyolult szóvirágoknak, amelyekbe alkalomadtán bele is gabalyodsz és kénytelen vagy visszaolvasni A pillangó zsarnoksága egy-egy csalingázó mondatát.

Színvonalas krimiként indul…

Ha nem lenne a legelső, horrorba hajló fejezet, azt hinnéd, hogy egy tök jó krimit olvasol, legalábbis kb. 150 oldalon keresztül, onnantól ugyanis high-techbe vált a történet, bár igazából ez sem válik a kárára. Luther és Ruth mind nagyon szerethetők, és különféle okból mindkettőnek muszáj szurkolni. A gonoszok pedig, precízen a hihetőség határain belül, eléggé durva arcok.

könyv krimi, sci-fi, thriller

Robert McCammon: Egy fiú élete – Könyv – kritika

2021.03.07. dr. gunga Leave a comment

Robert McCammon: Egy fiú élete - könyvborító

Hát az már a bevezetőből kiderül, hogy szószátyár irománnyal van dolgod. De ha ez nem riaszt el túlságosan, akkor minden oké, mivel az Egy fiú élete többi része már nem ENNYIRE vészes. (Kivéve a legeslegvégét: a 3 db zárszó azért nem kis teljesítmény.)

A fejezetek mindegyike mint egy-egy kis novella, van amelyik jobban sikerült (darazsak), van amelyik kevésbé (ufós) és a 100. oldal tájékán még mindig csak az expozíciónál tart a történet. Te meg várod, hogy na bumm, mi fog ebből kisülni. Aztán egyszer csak rájössz, hogy semmi különös nem fog. Aztán rájössz arra is, hogy ez nem is akkora hatalmas probléma; az Egy fiú élete nem kíván más lenni, mint csupán egy fiú és egy város élete az előbbinek a szemüvegén át, nagyjából egy éven keresztül az amerikai délen az 1964-es évben. Bár az tutkó, hogy te kész idegroncs lennél, ha mindez a sok minden veled történne egyetlen nyomorult év alatt.

A fejezetek kifejezetten lassacskán gördítik előre a cselekményt, és bár vannak, amelyek teljesen feleslegesnek és túlírtnak érződnek (Lucifer vagy Get around), néha egy egy történés csak jóval később nyer értelmet – vagy lesz kihatása a szereplőkre. Szó, mi szó akad olyan is, ami amellett, hogy felesleges és szószátyár, még eléggé ügyetlen is (Zöld tollas kalap).

könyv ifjúsági, kaland, szépirodalom

« 1 … 35 36 37 38 39 … 42 »