Dűne: Második rész (2024) – Film kritika

Dűne: Második rész (2024) - Film plakát

Denis Villeneuve hatalmas fába vágta a fejszéjét 2023-ban. Megfilmesített egy olyan sci-fi könyv-klasszikust, amivel addig minden próbálkozó kudarcot vallott. Villeneuve viszont meglepően jó munkát végzett. Frank Herbert monumentális sorozatának első kötetét, pontosabban annak is nagyjából az első felét, minimális változtatásokkal, a lényeget tekintve azonban teljes hűséggel vitte filmvászonra. A Dűne: Második rész esetében azonban a dolgok már nem ennyire egyértelműek.

A Dűne: Második rész JÓ film, ha…

… nem olvastad a könyvet.

Ebben az esetben egy látványos, esetenként letaglózó bosszútörténetben van részed: Paul Atreides herceg, miután a császár és a gonosz Harkonnen báró cselszövései után számkivetetté vált és elvesztette apját, bosszúállás szempontjából a lehetséges legjobb helyszínen találja magát. Az univerzum legpokolibb helyén: az Arrakis bolygón. Más néven a Dűnén.

A kietlen sivatagbolygón található ugyanis az impérium legértékesebb kincse, az életet meghosszabbító, az emberi tudatot kitágító fűszer. A bolygó lakói, a mély elnyomás alatt szenvedő törzsi fremenek régóta türelmetlenül várnak a számukra megjövendölt messiásra. A titokzatos Bene Gesserit-rend, amely hosszú évezredek óta manipulálja a nemesi házak vérvonalait, az emberi szuperszámítógép, a Kwisatz Haderach eljövetelében reménykedve, már évszázadokkal korábban előkészítette a terepet.

Read more

Dűne (2021) – Film – kritika

Dűne 2021

A sci-fi-regények egyik legnagyobb klasszikusának mozgóképre adaptálására már történtek kísérletek korábban is. David Lynch 1984-es változatára (IMDb), amelyet leginkább a filmes technika korabeli fejletlensége sújtott, sokan rossz viccként tekintenek. Kyle MacLaclan túlkoros bölcsészhallgatóként tébláboló, bágyadt Paul Atreidese láttán hajlamosak vagyunk egyetérteni. A 2000-es minisorozatot (IMDb) kereken 3 percig voltam képes figyelemmel követni. Az ottani durcás és nyafogó Paul azonnal elvette tőle a kedvem.

Mindez két dologról árulkodik. Az egyik, hogy rengeteg múlik Paul Atreides megformálóján. A másik, ebből is következően: a Dűne megfilmesítése során nincs sok helye egyénieskedésnek, aki változtatni akar a nagyszerű eredeti művön, az maximum csak jól elcseszheti.

A jó hír az, hogy Denis Villeneuve filmje majdnem teljesen hű az eredeti szöveghez, a nőies, arisztokratikusan androgün Timothée Chalamet pedig tökéletes választás az ifjú főnemes szerepére. És nem csak ő. Sikerült úgy összehozni a színészgárdát, hogy ha lelki szemeid előtt nem ez a kép is élt róluk, mégis azonnal elfogadod őket. Kivéve persze Harkonnen báró őméltóságát. A CGI-vel alaposan megtámogatott, emberfelettire méretezett Stellan Skarsgård vajmi kevéssé emlékeztet a könyv szeszélyes és kegyetlen óriáscsecsmőjére.

Az Atreides-klán két hadvezére, Guerny Halleck és Duncan Idaho, – akik ütőképes haderővé fejlesztették az Atreidesek csapatait, felkeltve ezzel a császár haragját, – már határeset. Nehezen hihető, hogy az Impérium két legnagyobb kardművésze két ilyen drabális alak lenne. Bárdot lóbáló barbárként inkább elmennének, mint ide-oda perdülő, villámgyors akrobatának. Ugyanis a kardvívásban pont az ilyen nagydarab melákok fáradnak el leghamarabb.

A kákán is csomót kereső posztíró véleményét azonban felülírja a tény, hogy a két karizmatikus harcmester szerepét mintha csak Josh Brolinra és Jason Momoára öntötték volna. Utóbbi különösen remekel Idaho szerepében, aki csakúgy, mint a papíralapú verzióban, pár kurta jelenete ellenére a fél univerzum legveszélyesebb emberének számít.

A Dűne monumentális könyv. (Lásd kritika a blogon.) A politikai intrikák mellett hangsúlyos szerepet kap benne a vallás, a gazdaság és nem utolsósorban az ökológia is. Mindezek egy űrutazással megfejelt feudális környezetben, ahol a számítógép helyét a tudatukat végsőkig kitágító mentátok vették át. A filmnek esélye sincs ennyi mindennel érdemben foglalkozni. 

Ha olvastad a könyvet, úgy találhatod, hogy szinte minden fontos jelenet visszaköszön a filmvásznon. A háttér tekintetében viszont be kell érned egy-egy odavetett félmondattal, vagy éppen egy felirattal – ami azt jelenti, ha most találkozol első ízben Frank Herbert kb. 10.000 évvel előttünk járó lenyűgöző univerzumával, nem biztos, hogy minden kerek egésszé fog összeállni.

A lényeg persze érthető. A padisah császár, hatalmát féltve összefog a Harkonnenekkel és az Atreides-ház vesztére tör. Denis Villeneuve elegáns, néha egészen meditatív komótossággal vezet végig az Atreidesek elkerülhetetlen bukásának eseményein. Ha viszont elolvasod a könyvet, akkor azzal is tisztában leszel, hogy miért elkerülhetetlen ez a bukás. Mekkora a szerepe a fűszer-melanzsnak az univerzum életében. Miben mesterkedik a Bene Gesserit. 

Vagy.

Le tudnál-e győzni egy mentátot fejszámoló-versenyben. Érdemes-e belekötni a sarki kocsmában piálás közben egy sardaukar harcosba? Vagy éppen, ha szikével kettévágsz egy homokférget, mindkét fele elmászik-e két ellentétes irányba. (Na, jó, ez utóbbi nem derül ki. Egyértelműen.)

Szóval, ha van történet, amire érdemesebb lett volna több időt szánni, akkor ez az. Tripla ennyi időben, sorozat-formátumban még jobban működött volna.

Mert bizony vannak olyan jelenetek, amik a könyvet ismerők és sanszos, hogy a nem ismerők számára is összecsapottnak tűnhetnek (az utolsó, a történetben előrébb hozott, nem kellő mértékben előkészített párbaj mindenképp), de a legnagyobb hiányosság egyértelműen az engesztelhetetlen bosszútól fűtött, minden trükköt és cselszövést bevető, fondorlatos vén báró szerepének rövidre vágása.

Azonban, és ez a lényeg, a Dűne 2021-es verziója filmként is rendben van. Dennis Villeneuve pompás kalandfilmet készített, aminek egy-egy jelenetében még úgy is a fotelhez szegez az izgalom, hogy pontosan tudod, mi fog történni aztán. Hamisítatlan Dűne-élményt kapsz. Paul immár a fremenek között. A jövő baljós. IV. Shaddam és Vladimir Harkonnen báró pedig kezdheti felkötni a gatyát.

8.4/10

Dűne (2021) (IMDb)
R.: Denis Villeneuve, fsz.: Timothée Chalamet, Rebecca Ferguson, Oscar Isaac

Hajrá Bliss (2009) – Film – kritika

Hajrá Bliss (2009) film poszter

Bliss 17 éves és a texasi Bodeenben lakik (ami szerinte egy elég redvás hely) és a Röfi büfében gályázik. Csoda hát, ha elvágyik innen?! Nem tudom. Bár az én muterom nem is rugdosta a seggemet anno, hogy különféle szépségversenyeken induljak, és ez azért jelentős különbség.

De, figyi, minden megváltozik, amikor Bliss talál egy szórólapot, amely egy csajszis görkoris bajnokságot hirdet.

Innentől kiderül, hogy a Hajrá Bliss! egy nagyon CUKI film, de ennél nem sokkal több. Vígjátéknak nem elég vicces, drámának nem elég drámai, és sportfilmnek is vékonyka (bár még ezen a téren működik a legjobban.) És hát pluszpont jár neki azért is, amiért elkerüli a sportfilmek legnagyobb kliséjét (Hogy a főhősnek mindenáron nyerni kell). Felnövés-történetnek sem állja meg rendesen a helyét, mert minden konfliktus nevetségesen közhelyszerű és már mindet hétezerszer láttad, ráadásul itt még minden szereplőről kiderül előbb utóbb (még a legköcsögebb göris csajról is) hogy igazából helyén van a szíve.

Bliss meg… hát, szülőkkel szembeni lázadás terén ő is eléggé óvatos duhaj. A barinője pölö egy STRÉBER.

A leggyengébb mind között a szerelmi szál, Bliss szíve választottjánál még Madár, a Röfi büfé lúzere is több vonzerővel bír.

Akkor meg mi a szar van?

Read more

Ready Player One – Film – kritika

Ready Player One (2018)

Jól indul, nem mondom, a Ready Player One első 20 perc, ha lényegi változtatásokkal is, de átadja a regény szellemiségét. Az pedig, ahogy Wade Watts neve elsőként feltűnik a az Oasis toplistáján, MAJDNEM ugyanolyan hatásos, mint a regényben.

A sztori egy közeli, disztópikus jövőben az élet minden területét (oktatás, munka, szórakozás) uraló virtuális valóság rejtett, megörökölendő kulcsának megszerzése körül zajlik. A változások viszont, amelyek nyilvánvalóan ahhoz kellettek, hogy a történet filmként működjön, sőt kifejezetten látványos filmként, szép lassan maguk alá gyűrik a sztorit.

A a Ready Player One alsó hangon 99-100 százalékát kitevő komputeres animációtól hamarosan zsongani kezd a fejed, és úgy érzed, egy manga karakterekkel teli japán szerepjátékba gázoltál bele derékig, és egyre unottabban figyeled a partvonalról, ahogy a többi szereplő avatárja egymást csépeli.

Épp, mint valamelyik ütődött  transformers-filmben.

Nem sokat segítenek az ifjúsági filmek szintjére belőtt fekete-fehér jellemek és a gyermeteg humor, vagy a RESZKETEG programozó isten, Halliday sem, aki mintha minden megjelenését telerottyantott gatyával tolná le. De a leggázabb egyértelműen a béna béla főellenfél.

Read more

Mad Max – A harag útja (2015) – Film – kritika

Mad Max - A harag útja

Ha nem láttad a filmsorozat 1978-as első felvonását, amiben régi Max (Mel Gibson) családja meggyilkolása miatt 0-ra amortizál egy motoros bandát, akkor nem lesz könnyű azonosulnod ezzel az új Max-szel (Tom Hardy). Ez az új Mad Max ugyanis leginkább egy random csávó, akit Halhatatlan Joe kissé vérszegénynek tűnő beosztottjai a film első percében kiráncigálnak a verdájából és átminősítenek gyalogossá. Ennyi erővel a neve lehetne Hugyos Józsi is. Oké, új Max persze annyival mégis több egy folyvást a gatyájába csurgató átlagpolgárnál, hogy időközben parkour- és akrobata-technikákat fejlesztett ki magában a VÉGTELEN AUSZTRÁL PUSZTÁBAN, amelyek pont kapóra jönnek neki, hiszen a film hátralévő részében kénytelen lesz különféle száguldozó gépjárművek tetején ugrabugrálni.

És ez az új Mad Max annyival kevesebb a régi Maxnél (és Józsinál) hogy egy bunkó.

Aki, miután felismeri, hogy egy (motor)csónakban eveznek Furiosával (Charlize Theron), Halhatatlan Joe angolosan távozó, elégedetlen alkalmazottjával és annak barátnőivel, ahelyett hogy rájuk kacsintana és aszondaná nekik: sziasztok csajszikáim, mi a pálya, mostantól legyünk legjobb barik, – inkább fegyvert fog rájuk, kirabolja őket és hülyére pofoztatja MAGÁT velük.

Read more

Szenvedélyek viharában – Film – kritika

Szenvedélyek viharában 1994 film poszter

Ludlow ezredes, az indián-mészárlásoktól megcsömörlötten a kies Montanában telepedik le jó régen, három fia születik, ésatöbbi. És amikor a legkisebbik hazaviszi a menyasszonyát, a CSUDASZÉP Suzannah-t, a másik két fiú is elkezdi rá csorgatni a nyálát. Nem elég a bajuk, még az első világháború is kitör pont akkor.

És hogy mi a lényeg? Sose jó nagy szavakkal dobálózni, de nincs mit tenni, ha egyszer ez a helyzet. Na figyi: a Szenvedélyek viharában című filmdráma megtanít arra, hogy hiába tartod be isten és ember összes törvényeit, meg mindig simán járhatsz úgy, hogy MINDENKI azt szereti helyetted, aki ezekre a törvényekre fittyet hány. Tehetsz ellene bármit is? Semmit, simán csak beszoptad. Köszi szépen!

Maximum annyit csinálhatsz, hogy megacélozod a lelked, mert ez a film szemérmetlenül és gátlástalanul manipulatív, minden egyes törekvése arra irányul, hogy jól megríkasson.

Kicsi „M” pölö folyamatosan itatta az egereket, így egy idő után kénytelen voltam elkezdeni strigulázni, és a végen az jött ki, hogy egészen pontosan egy tucat alkalommal bőgte el magát Edward Zwick e neves műalkotásának megtekintése közben. Igazán szép teljesítmény!

Ez a mocskos film így hat a nézőre, meg akkor is, ha pontosan tudod, hogy a szereplők legtöbb gondját – a rohadék forgatókönyvírók mellett – az ostobaságig merészkedő, konok makacsság vagy az érthetetlen öntorvényűség okozza, és nem keverednének ekkora kulimászba a szerencsétlen marhái, ha egy kicsivel több empátiát vagy legalábbis némi TÜRELMET tanúsítanának a másik irányában.

Szóval ha úgy érzed, hogy kemény vagy mint a vídia, de a biztonság kedvéért azért ellenőrizni akarnád, nézd meg a Szenvedélyek viharában-t. És ha egyszer sem lábad könnybe a szemed közben, nos akkor tényleg az is vagy!

8/10

Szenvedélyek viharában (Legends of the Fall – 1994), filmdráma (IMDb)
R.: Edward Zwick, Fsz.: Brad Pitt, Anthony Hopkins, Aidan Quinn, Julia Ormond

Ez is érdekelhet:
Julia Quinn: A herceg és én
Giles Kristian: Lancelot

Robin Hood (2010) – Film – kritika

Robin Hood (2010)

Ridley Scott 2010-es műalkotásaminden kétséget kizáróan a valaha készült legzavarbaejtőbb Robin Hood-film (és ebbe nyugodtan számítsuk bele a Fuszeklik fejedelmét is) ami egy nagyjából rendesen kivitelezett kezdő harci jelenet után egy furcsa, több szálon futó katyvasszá válik:

Vigyázat, súlyos spoilerek következnek! De ne is törődj velük!

Robin Hood lop, csal – és gabonát vet

Robin Hood, az EGYSZERŰ ÍJÁSZ, Sir Loxley álnéven lepasszolja Oroszlánszívű Richárd koronáját az anyakirálynőnek (de csak véletlenül, mert BERÚGNAK a haverjaival hajókázás közben és elfelejtenek olajra lépni.)

Ezután Robin, az EGYSZERŰ ÍJÁSZ Sir Loxley álnéven beépül a Loxley-családba, és a történet itt Makrancos Katába vált az érthetően vonakodó Lady Marionnal (aki mellesleg szabadidejében a parasztokkal szánt, vet, arat, és ellenállhatatlan kényszert érez, hogy saját kezűleg húzza ki a posványból a pórnép kecskéit.)

Robin, az EGYSZERŰ ÍJÁSZ titokban, az ÉJSZAKA KELLŐS KÖZEPÉN elveti a Tuck barátból KIZSAROLT gabonát.

A harcművészetek sherwoodi mesterei

Read more
1 2