A sci-fi-regények egyik legnagyobb klasszikusának mozgóképre adaptálására már történtek kísérletek korábban is. David Lynch 1984-es változatára (IMDb), amelyet leginkább a filmes technika korabeli fejletlensége sújtott, sokan rossz viccként tekintenek. Kyle MacLaclan túlkoros bölcsészhallgatóként tébláboló, bágyadt Paul Atreidese láttán hajlamosak vagyunk egyetérteni. A 2000-es minisorozatot (IMDb) kereken 3 percig voltam képes figyelemmel követni. Az ottani durcás és nyafogó Paul azonnal elvette tőle a kedvem.
Mindez két dologról árulkodik. Az egyik, hogy rengeteg múlik Paul Atreides megformálóján. A másik, ebből is következően: a Dűne megfilmesítése során nincs sok helye egyénieskedésnek, aki változtatni akar a nagyszerű eredeti művön, az maximum csak jól elcseszheti.
A jó hír az, hogy Denis Villeneuve filmje majdnem teljesen hű az eredeti szöveghez, a nőies, arisztokratikusan androgün Timothée Chalamet pedig tökéletes választás az ifjú főnemes szerepére. És nem csak ő. Sikerült úgy összehozni a színészgárdát, hogy ha lelki szemeid előtt nem ez a kép is élt róluk, mégis azonnal elfogadod őket. Kivéve persze Harkonnen báró őméltóságát. A CGI-vel alaposan megtámogatott, emberfelettire méretezett Stellan Skarsgård vajmi kevéssé emlékeztet a könyv szeszélyes és kegyetlen óriáscsecsmőjére.
Az Atreides-klán két hadvezére, Guerny Halleck és Duncan Idaho, – akik ütőképes haderővé fejlesztették az Atreidesek csapatait, felkeltve ezzel a császár haragját, – már határeset. Nehezen hihető, hogy az Impérium két legnagyobb kardművésze két ilyen drabális alak lenne. Bárdot lóbáló barbárként inkább elmennének, mint ide-oda perdülő, villámgyors akrobatának. Ugyanis a kardvívásban pont az ilyen nagydarab melákok fáradnak el leghamarabb.
A kákán is csomót kereső posztíró véleményét azonban felülírja a tény, hogy a két karizmatikus harcmester szerepét mintha csak Josh Brolinra és Jason Momoára öntötték volna. Utóbbi különösen remekel Idaho szerepében, aki csakúgy, mint a papíralapú verzióban, pár kurta jelenete ellenére a fél univerzum legveszélyesebb emberének számít.
A Dűne monumentális könyv. (Lásd kritika a blogon.) A politikai intrikák mellett hangsúlyos szerepet kap benne a vallás, a gazdaság és nem utolsósorban az ökológia is. Mindezek egy űrutazással megfejelt feudális környezetben, ahol a számítógép helyét a tudatukat végsőkig kitágító mentátok vették át. A filmnek esélye sincs ennyi mindennel érdemben foglalkozni.
Ha olvastad a könyvet, úgy találhatod, hogy szinte minden fontos jelenet visszaköszön a filmvásznon. A háttér tekintetében viszont be kell érned egy-egy odavetett félmondattal, vagy éppen egy felirattal – ami azt jelenti, ha most találkozol első ízben Frank Herbert kb. 10.000 évvel előttünk járó lenyűgöző univerzumával, nem biztos, hogy minden kerek egésszé fog összeállni.
A lényeg persze érthető. A padisah császár, hatalmát féltve összefog a Harkonnenekkel és az Atreides-ház vesztére tör. Denis Villeneuve elegáns, néha egészen meditatív komótossággal vezet végig az Atreidesek elkerülhetetlen bukásának eseményein. Ha viszont elolvasod a könyvet, akkor azzal is tisztában leszel, hogy miért elkerülhetetlen ez a bukás. Mekkora a szerepe a fűszer-melanzsnak az univerzum életében. Miben mesterkedik a Bene Gesserit.
Vagy.
Le tudnál-e győzni egy mentátot fejszámoló-versenyben. Érdemes-e belekötni a sarki kocsmában piálás közben egy sardaukar harcosba? Vagy éppen, ha szikével kettévágsz egy homokférget, mindkét fele elmászik-e két ellentétes irányba. (Na, jó, ez utóbbi nem derül ki. Egyértelműen.)
Szóval, ha van történet, amire érdemesebb lett volna több időt szánni, akkor ez az. Tripla ennyi időben, sorozat-formátumban még jobban működött volna.
Mert bizony vannak olyan jelenetek, amik a könyvet ismerők és sanszos, hogy a nem ismerők számára is összecsapottnak tűnhetnek (az utolsó, a történetben előrébb hozott, nem kellő mértékben előkészített párbaj mindenképp), de a legnagyobb hiányosság egyértelműen az engesztelhetetlen bosszútól fűtött, minden trükköt és cselszövést bevető, fondorlatos vén báró szerepének rövidre vágása.
Azonban, és ez a lényeg, a Dűne 2021-es verziója filmként is rendben van. Dennis Villeneuve pompás kalandfilmet készített, aminek egy-egy jelenetében még úgy is a fotelhez szegez az izgalom, hogy pontosan tudod, mi fog történni aztán. Hamisítatlan Dűne-élményt kapsz. Paul immár a fremenek között. A jövő baljós. IV. Shaddam és Vladimir Harkonnen báró pedig kezdheti felkötni a gatyát.
8.4/10
Dűne (2021) (IMDb)
R.: Denis Villeneuve, fsz.: Timothée Chalamet, Rebecca Ferguson, Oscar Isaac
