J. D. Barker: A hívás – Könyv – kritika

J. D. Barker: A hívás könyvborító

Jordan Briggs-t, a finoman szólva is megosztó személyiségű rádiós műsorvezetőt élő adásban felhívja és halálos játékra kényszeríti egy Bernie nevű betelefonáló, aki nagy mennyiségű hasznosítandó robbanóanyaggal rendelkezik. Viszont nem szereti egyedül eldönteni, hogy mikor mit repítsen a levegőbe. Jordan műsora azonnal kirobbanó sikert arat. Vajon ugyanerre számíthat J. D. Barker: A hívás című könyve is?

Ha olvastad Barkertől a Négy majom gyilkos-sorozatot, akkor elsőként azt veszed észre, hogy A hívásból teljes mértékben hiányzik annak összetettsége, bonyolult, sokszor túlzottan is nyakatekert cselekményvezetése. A hívás az ellenkező véglet, túlságosan is egyszerű, szinte kizárólag egyetlen helyszínen játszódó thriller.

Ha láttad a Drágán add az életed című filmet, akkor körülbelül ugyanarra az élményre számíthatsz: toronyház, terroristák, bomba és egy zsaru, aki pont jó helyen van ahhoz, hogy felvegye a küzdelmet a köcsög Bernie-vel. Plusz élő közvetítés a rádióban. Mínusz karácsony.

A hívás nagyon jól működne akciófilmként, azt leszámítva, hogy ebben az esetben mindenki a Drágán add az életedhez hasonlítaná. Amely esetben viszont gyorsan el is vérezne.

Barker könyve ugyanis tökéletesen jellegtelen. A férfi főszereplő, Cole Hundley nyomozó faék egyszerűségű, tipikus jófiú. Jordan sem kap sokkal több árnyalást. Bár az tény, hogy a könyv legelején Barker viszonylag gyorsan és hatásos ecsetvonásokkal rajzolja fel a pengeéles gondolkodású, maximális önbizalommal megáldott médiamunkást, akibe nagyon gyorsan bele lehet habarodni az eszéért. Aztán villámgyorsan kiábrándulni belőle, mert egy elviselhetetlen, utálatos perszóna.

Read more

Remigiusz Mróz: Feröer – Könyv – kritika

Remigiusz Mróz: Feröer - könyv borító

Mi lehetne még lehangolóbb a köztudottan borongós skandináv krimik esetében, mint az, ha még a helyszín is nyomasztó? Feröer-szigetek? Halszag, gazdasági stagnálás és alkoholizmus. Remigiusz Mróz: Feröer című bűnügyi regénye nem csinál hozzá valami nagy kedvet, hogy ide utazz vakációra.

Persze lehet, hogy a Feröer-szigetek nem is olyan pocsék hely, csak Remigiusz Mróz állítja ezt, azért, hogy megteremtse könyvéhez a szükséges alaphangulatot. (Egy magyar például rögvest otthon érezné magát. A halszagot meg legfeljebb megszokná…) Az pedig, amiért nem bízol teljes mértékben Mróz értékítéletében, azért van, mert a nyomasztó egy helyszínnél sokkal jobban el tudja venni a kedved, ha maga a regény se valami jó…

A tizenhat éves Poula Lokin, a helyi kézilabda-csapat népszerű játékosa eltűnik. A sziget felbolydul, a lakosok keresőcsapatokat szerveznek, és hamarosan a helyszínre érkezik a dán rendőrség megbízottja, Katrin Ellegaard is. Az idő telik és egyre kétségesebb, hogy a lány élve előkerül.

Hallbjorn Olsen, Poula csapattársának az apja volt az, aki utoljára látta élve a lányt. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Hallbjorn, aki a szigetek hagyományait ápolva derekasan betintázott aznap, egy MÁSODPERCRE sem emlékszik aznap estéről. Így nem CSODA, hogy kételkedni kezd magában: lehetséges lenne, hogy ő tette el láb alól Poulát, utána pedig – a biztonság kedvéért – elrejtette a holttestet?

Ellegaard megkezdi a nyomozást az ellenséges környezetben, mivel a feröeriek a gyilkosoknál már csak a dánokat, azoknál pedig a dán zsarukat utálják JOBBAN, és kényszerű szövetségre lép Hallbjornnel.

És akkor itt kezdesz el azon gondolkodni, hogy a többi ország rendőrei valószínűleg némi gyanakvással figyelnék a dán rendőrség unortodox módszereit. Nem elég, hogy vadidegeneket, sőt gyanúsítottakat vonnak be a nyomozásba, akiknek mindent elkotyognak, hanem magukkal is viszik őket a kihallgatásokra. Amelyek alanyai közül pont azok maradnak ki, akiket elsőként kellene sorra venni. (A kézicsapat tagjai, bakker.)

Read more

Chris Carter: A holtak csarnoka – Könyv – kritika

Chris Carter: A holtak csarnoka - könyvborító

Chris Carter a roppant sikeres Robert Hunter-sorozatot egy végtelenül egyszerű alaprecept alapján készíti: 1, végy egy végtelenül borzalmas bűntényt. 2, végy egy végtelenül zseniális nyomozót. A holtak csarnoka sem kivétel ez alól. A különösen kegyetlen gyilkosságok kétfős elit részlege egy magát művésznek képzelő pszichopata sorozatgyilkos után nyomoz.

Chris Carter könyveiben olyan sok borzalmas gyilkosságot követnek el, hogy a szerző előbb-utóbb valószínűsíthetően ki fog fogyni a változatos elkövetési módokból. Vagy már most is ez lenne a helyzet? Vagy csak te gondolod úgy, hogy a Holtak csarnoka tetthelyei nélkülözik a szokásos extrém borzalmakat? Kegyetlennek persze kegyetlenek ezek a gyilkosságok is, azonban csak a legelső az, ami igazán vérfagyasztó. Vagy lehetséges lenne, hogy ez a pszichopata sorozatgyilkos Robert Hunter praxisának legjóindulatúbb elkövetője?

Azért ne dőlj be rögtön! Kiderülhet, hogy ez a fickó is csak egy vérszomjas barom!

Chris Carter alapreceptjében az hozzávalók elkészítésének módja is egészen sajátos. Carter a végtelenül lassú kevergetésre esküszik. Ez azt jelenti, hogy ami információt más krimikben közölnek az első 20 oldalon, azt ő 150 oldalon keresztül húzza el. A holtak csarnokában is ezt történik. A nyomozók egyik helyszínről a másikra sétálnak és közben felváltva szörnyülködnek és lepődnek meg.

A séma tehát nagyon egyszerű. Az olvasó, azaz te mégis simán bekajálja részről részre. Ez Carter dramaturgiai érzékét dicséri. A nagyon keveset nagyon hatásosan képes előadni.

Read more

Tove Alsterdal: Gyökerestül kitépve – Könyv – kritika

Tove Alsterdal: Gyökerestül kitépve - könyvborító

Pár éve nagyon úgy tűnik, hogy a skandináv krimi műfaja kifújt, már minden valamirevaló művet kiadtak korábban, és mostanra csak a középszerű írók maradtak hátra. Ilyenkor persze mindig érkezik egy jobb könyv, mint jelen esetben Tove Alsterdal Gyökerestül kitépve című díjnyertes krimije, és hiába tervezgeted már egy ideje az ellenkezőjét, muszáj tovább olvasni az északi szerzőket.

Skandináv krimi vonalon létezik a teljes depresszió, amit Arnaldur Indridason képvisel példamutató elszántsággal, aztán Jo Nesbo, aki a csalafinta, bonyolult történetekre, és az amerikai típusú öntörvényű és vagány főhősre esküszik. És van Tove Alsterdal, aki pontosan a kettő között helyezkedik el, hétköznapi emberek a szereplői, és a bűnügy is nagyjából átlagosnak mondható.

Azonban a Gyökerestül kitépve nem véletlenül kapta meg 2020-ban az Üvegkulcsot, amely az adott év legjobb svéd bűnügyi regényét illeti. A könyv az elejétől fogva magával ragad.

Ha évtizedekkel azután hazalátogatsz, hogy bűnösnek találtak egy 16 éves lány meggyilkolásáért, hát ne csodálkozz, hogy mindenki rühelli a képedet. Az sem segít túl sokat a helyzeten, ha holtan találod a saját elhidegült apádat. Hát nem őt is megölték? Hopp, már meg is van az első számú gyanúsított.

Azonban Olof Hagström, a megtört, de amúgy rendes fickónak kinéző dagadék nem olyasvalakinek tűnik, aki bárkit is eltenne láb alól. Akkor mégis mi a frásznak vallotta be?

A régi és az új ügy, mindkettő középpontjában Oloffal egymásba fonódik, így a Gyökerestül kitépve bőven el van látva rejtélyfaktorral.

Read more

Jo Nesbo: Vérhold – Könyv – kritika

Jo Nesbo: Vérhold - könyvborító

Ha alkoholista zsaru lennél, és összecsapnának a fejed felett a hullámok, akkor Los Angelesbe utaznál, hogy halálra idd magad? Vagy csak a sarki kocsmáig mennél? Harry Hole Los Angelesben köt ki. Egy, akarom mondani, kettő sorozat-gyilkosság, a jó szíve és egy zsíros csekk hatására azonban visszatér Oslóba. Tíz napja van, hogy elkapja a tettest. (Közben Oslo egén feltűnik a vérhold. Jól van, jól van, ez mindössze hangulatfestő elem.)

De maradjunk még egy kicsit az alkoholizmusnál. Egy los angelesi repülőjegy árából vajon mennyi sör jön ki? Túl sok ahhoz, hogy elutazz, én mondom. Másfelől egy alkoholista nyomozó az milyen már? Jó, tudjuk, hogy sok a feszültség, meg minden, de ott van például Hercule Poirot, a csavaros eszű belga, aki egyáltalán nem izgatja magát a gyilkosságok miatt, inkább remekül szórakozik nyomozás közben.

Na szóval egy alkoholista zsaru, most képzeld el, a saját keresztkérdései közben jobban összekeveredik, mint a gyanúsított. Nem fog az agya, no. Vagy egyszer csak hirtelen ki kell mennie hányni. Vagy teszem azt, pisztolypárbajt vív egy bűnözővel és puff, mellé lő. A fejére céloz és helyette a gyomrát találja el. Rossz belegondolni mindezekbe. Hagyjuk is az egészet!

Fogadjuk el, hogy Harry Hole betintázva is megállja a helyét! Jó, de akkor miért olyan mégis az egész nyomozás, mintha a nagy Harry Hole folyton csak szerencsétlenkedne? Hát ez magától értetődik: egy sorozat-gyilkos utáni nyomozás nem fáklyásment.

Jo Nesbo-re jellemző, hogy szereti alaposan megkeverni az olvasót, gyanúsítottak egész sorát dobja be, sőt egyszerre akár többet is, akik papíron rettentesen sanda alaknak tűnnek, azonban te nagyon jól tudod, hogy az egész csak elterelő manőver.

Így amikor végre kiderül a gyilkos személye, egy cseppet sem lepődsz meg, hiszen pontosan őrá számítottál az elejétől fogva. Egy olyasfajta fickóra, akinek megint csak KURVÁRA sok ráérő ideje van:

„… fel kellett erősítenem a vonzerőmet, így aztán bekentem magamat a székletemből kivont bélnedv illatanyagával ..”

Read more

John Gwynne: Az istenek éhsége – Könyv – kritika

John Gwynne: Az istenek éhsége - borító

Nem könnyű újat mutatni a fantasztikus irodalomban manapság. Sokszor úgy érzed, már mindent olvastál. Aztán jön John Gwynne és Az istenek éhsége előzményével… és … és ő sem hoz semmi gyökeresen újat, csupán szerencsésen összefésüli az epikus high fantasy-t a vikingekkel, ehhez hozzákever még néhány, a legendába vesző alakváltó, antropomorf istent, és kész is van. Az istenek éhsége pedig beszippantja mindkét zsáner rajongóit.

Minden vikinges könyvbe elkel egy kalandozó harcosokból álló csapat. Gwynne sorozatába három is jut. Elvar, a nagyhatalmú (és pöcsfej) apjának hátat mutató harcos a visszafogott egyszerűséggel csak ádáz-had néven futó zsoldoscsapat tagjai közt érvényesül nőies finomsággal. Varg, a Véresküdtek között valósítja meg önmagát, és ha ehhez le kell tépni pár fejet a helyéről, az sem jelenthet akadályt. Orka pedig, – egy újabb hölgy! – nos hát őneki sem TELJESEN véletlenül lett Koponyatörő a beceneve.

Némelyikük persze előnnyel indul. Vigrid világában ha valaki emberként az istenek vérvonalába tartozik, az megfogta az… isten lábát: olyan tulajdonságokat hordoz magában, ami messze az egyszerű halandók fölé emeli. Az istenek éhsége e tulajdonságok közül jórészt azokra koncentrál, amelyek harc közben jönnek jól. Ha odáig vagy az összecsapásokért, Gwynne könyvében nem fogsz csalódni. Minden második jelenetben egymásnak esnek a szereplők. Amelyekben mégsem, ott éppen harcra készülnek.

Továbbá nem csak sokkal több van harcjelenetekből, de azok mintha sokkal intenzívebbek is lennének mint az első részben. Az istenek éhségében tehát mozgalmas, akcióban nincs hiány. Ehhez hozzátesz a mágia is, ami az előzményben elég takarék lángon pislákolt. Mostantól viszont már az összecsapások szerves részét képezi.

Nem egyszerű spoilerektől mentesen írni a Véresküdtek-sorozatról, ha már a két első rész mindegyike a borítóval lelövi a történet egy-egy jelentős fordulatát. Egy böhöm nagy farkas, az nyilván csakis Ulfrirt, a farkasistent jelentheti. (Aki a könyv kezdetén még csak egy jókora csontkupac.) 

Read more

Daniel Silva: A csellista – Könyv – kritika

Daniel Silva: A csellista

Talán nem vagy egyedül, ha ismerősnek tűnik A csellista alaphelyzete. Daniel Silva állandó főhőse, a legendás izraeli mesterkém, Gabriel Allon épített már be különféle csajokat különféle terrorszervezetekhez, bár muzsikus tényleg nem volt még közöttük. Eddig.

Minden oroszok cárjával viszont már akasztotta össze a bajszát, sőt nem is egyszer. A könyvben nem egyértelműen beazonosítható, csupán Vlagyimir Vlagyimirovics álnéven szerepeltetett orosz vezető éves fizetése körülbelül 5-10 milliárd dollárra tehető. Ám hogy az egyszerű orosz állampolgárok ne szomorkodjanak túlságosan a kitágult bérollón, Vlagyimir Vlagyimirovics külföldön kamatoztatja a pénzét, számos jó barátja pedig szívességből megengedi neki, hogy az ő nevükön fektesse be megtakarított vagyonkáját.

De hogy jön ide Gabriel Allon?

Sehogy se jönne ide, ha nem hullanának nagy számban az orosz emigránsok Európa szerte. Amikor azonban Allon és az izraeli titkosszolgálat régi barátja novicsok túladagolásban elhalálozik, minden nyom egy orosz oligarchához vezet, aki az Oroszországból kilopott pénzt mossa tisztára. 

Megvan annak is a hátulütője, ha egy kém-thriller-sorozat főhőse nem amerikai. Az izraeli Moszad fő terepe érthető módon a Közel-Kelet, így az Allon-könyvek minden újabb darabja esetén növekvő kíváncsisággal figyeled, hogy Daniel Silva ugyan miként hozza újfent játékba főhősét, hogy az az amerikai, francia vagy angol titkosszolgálat helyett végezze el az éppen aktuális melót. Mindezt persze a változatosság miatt. 

Most az angolok helyett dolgozik. Meg a svájciak helyett.

Read more
1 7 8 9 10 11 35