Tamsyn Muir: Nona, a Kilencedik – Könyv – kritika

Tamsyn Muir: Nona, a Kilencedik - Könyv

Tamsyn Muir a roppant ígéretes, de hamar gyerekességbe fulladó Gideon, a Kilencedik után szintet lépett. A folytatás, a Harrow, a Kilencedik a gyerekbetegségei egy részét jórészt levetkőzte, cserébe viszont teljesen érthetetlen volt. Az ausztrál szerző a Nona, a Kilencedik címet viselő folytatással viszi tovább a nekromanciát az űrbe kilövő, halálosan egyedi sci-fi-fantasy sorozatát. De mintha pár dolog ebben a részben sem lenne TELJESEN világos. Például:

Kicsoda, hol és mit?

Ja, meg hogy, miért?

A legegyszerűbb a „Hol?”-lal kezdeni.

Ugyebár mindkét első két rész cselekménye elég behatárolt helyszínen játszódott. Hiába nyílt tágra Tamsyn Muir univerzuma, a kizárólag nekromantákat, nem evilági szörnyetegeket és csontvázakat mozgató szerző az összeset bezsúfolta egyetlen helyre. A Nona, a Kilencedik végre kilép az emberek közé.

A két kezdő rész legnagyobb hiányossága ezzel orvoslásra került. Mert az rendben van, hogy az univerzum mindenható császára a nekromancián keresztül uralja a mindenséget, de azt mégis csak érdekes volna tudni, hogy mindez hogyan hat a hétköznapi emberekre. Nem túl jól, egyébként. Nem túl jól.

A Hol kérdésre pedig a válasz: a Gőzömsincs bolygó Francsetudja nevű városában. Vagy hol.

Read more

Giles Kristian: Lancelot – Könyv – kritika

Giles Kristian: Lancelot - Könyvborító

Giles Kristian, hoppá, egy elegáns mozdulattal kikapja Lancelot a nevezetes Artúr-mondakörből és főhőst csinál belőle. Teheti, hiszen címszereplője a mondakör legderekabb vitéze, így számos csetepaté középpontjába beilleszthető, és nem mellesleg befűzi a nagy Artúr király csaját is, ennélfogva a szerelmi dráma és egyéb konfliktusok is garantálhatók.

Tiszta érzelmek és mocskos középkor

Kristian aránytalanul nagy teret ad könyvében a gyermekkornak, és azt várnád, hogy simán bealszol rajta, mert hát mi érdekes történhet egy későbbi nagy hős zsenge gyermekéveiben. De a várakozás simán rád cáfol. A kidolgozása semmivel sem sikerül érdektelenebbre, mint a későbbi, jóval jelentékenyebb felnőtt éveké. Sőt, fordítva. Az izgalom kezdettől fogva jelen van, mert a szigeten, ahol Lancelot pátyolgatják, előbb feltűnik Guinevere, hogy felszítsa az érzelmeket, majd minden druidák legnevezetesebbikje, Merlin, aki a feszültséget szítja fel.

Kristian pedig ügyesen leráncigálja a legendát a hétköznapokba. Szinte minden misztikumtól és varázslattól megfosztja. (Ha mégis akad valami bűbáj, az talán csak sima bűvésztrükk.) A híres-nevezetes szereplők (vagy csupán neveik) felbukkannak ugyan, de jóval emberközelibbek, körülöttük a középkor minden szennyével és mocskával.

Read more

Eva García Sáenz De Urturi: A fehér város csöndje – Könyv – kritika

Eva García Sáenz De Urturi: A fehér város csöndje - könyvborító

Ha már rengeteg krimit olvastál, akkor tisztában vagy azzal, hogy az amerikai, angol, skandináv ésatöbbi rendőrök a belüket kidolgozzák, ha meló van, mert tudják, ahogy telik-múlik az idő, úgy lesz egyre macerásabb elfogni egy bűncselekmény tettesét. Mit csinálnak ezzel szemben a baszk zsernyákok?
Legalábbis A fehér város csöndje című krimi alapján. Szarnak bele, baszki.

Ők hétvégén lazulnak. Akkor is, ha Spanyolhon történetének legdurvább sorozatgyilkosa öldösi halomra a fél várost. Lemennek a telekre kertészkedni, meg intézik a közelgő esküvőjüket, ilyesmi. A hullák meg hegyekben tornyosulnak.

A fehér város csöndjével nem stimmel valami

Kicsit ilyen félrecsúszott Eva García Sáenz De Urturi egész könyve. Az alapjai nagyjából rendben vannak, de le-föl csúszkál a színvonal. Nincsen semmi igazán nagy gond vele, de a sok apró kis hülyeség folyamatosan lent tartja, átlag alatti szinten.

Például?

Read more

Andrzej Sapkowski: A végzet kardja – Könyv – kritika

Andrzej Sapkowski: A végzet kardja - Könyvborító

Szörnyaprítás egy nem túl eredeti világban

Sapkowski Vaják-sorozatának második részében az a legjobb, hogy mindjárt az első két novella alapján el tudod dönteni, hogy akarod-e tovább olvasni. A végzet kardja legelső novellája (mint saját maga akaratlan paródiája) a legbénább ugyanis. A második pedig a legjobb. Holtversenyben az utolsóval.

Andrzej Sapkowski módszere ugyanaz az mint az első részben. (Ld. Az utolsó kívánság) A vaják kóborol egy nem túl eredeti fantasy-világban, különféle rusnyaságokkal és mesebeli lényekkel találkozik, a háta mögül meg szurkol neki a lelkes tömeg, hogy mielébb aprítsa fel őket. A vaják pedig hol felaprítja őket, hol pedig nem.

Hé, ez most akkor egy gyerekmese?!

A mesébe illő sztereotípiák pedig sajna ismételten csak lehúzzák a Sapkowski könyvét. A végzet kardja novelláiban a sárkányok kincset őriznek a barlangjukban. Oké. Ez persze elment A gyűrűk urában, de azóta eltelt már pár évtized. És még ha el is fogadjuk azt az alapállást, hogy a sárkány, ez az oktalan vadállat, mielőtt fölfalna pár jómódúbb polgárt, még ki is rabolja őket, és a náluk lévő drágaköveket a mancsával… oppardon, a karmával bepakolja egy szütyőbe, aztán a barlangjába szállítja, majd az orrára biggyesztve egy lupét szétválogatja őket karát-mennyiség alapján – az már mégiscsak túlzás egy kicsit, hogy ez a szörnyeteg beszél. Ráadásul választékosan, mint a picsa…

Read more

Jane Harper: Az elveszett férfi – Könyv – kritika

Jane Harper: Az elveszett férfi - könyvborító

Családi dráma a halálos hőségben

Kezdésnek nem árt, ha tudjuk, hogy Ausztráliában dögmeleg van. Jó, hogy még nem gyulladt ki a fél kontinens. Ja, de már kigyulladt. Az elveszett férfi című könyvhöz hasonlóan körülbelül majdnem ugyanerre a magas hőmérsékletre volt beállítva Jane Harper legelső krimije is, az Aszály. Ami eléggé átlagos (bár magát többnek láttatni akaró) kriminek bizonyult ahhoz, hogy komolyan elgondolkodjak azon, hogy olvassak-e még mást is tőle.

De persze nem bírtam megállni. (Átkozott kíváncsiság!) És nem is bántam meg különösebben. Az elveszett férfi mindenképpen jobban sikerült elődjénél, még ha sokáig nem is derül ki, hogy most igazából krimit olvasol-e (nem tudni, bűntény történt-e egyáltalán) vagy komótosan csordogáló családi drámát. Igazából mindkettőt. Bármelyik legyen is, el bírom képzelni, hogy a lassú cselekmény-vezetés többeket eltántoríthat egy idő után.

Ausztrália legmagányosabb embere nyomozgat

A mindentől – kivéve a sivatagot – távol lévő családi nagybirtokot irányító középső testvért holtan találják a semmi közepén. Elhagyta az autóját. Márpedig, aki azon a vidéken, ahol a 45 fok még nem számít túl melegnek, elhagyja a kocsiját, annak kampó. Nathan, egész Ausztrália LEGMAGÁNYOSABB embere és egyben az áldozat elhidegült testvére igazából nem is nyomozást folytat, hanem a többi családtaghoz hasonlóan csak próbálja feldolgozni a tragédiát.

Read more
1 2