Christian Cantrell: Hatáseffektus – Könyv – kritika

Christian Cantrell: Hatáseffektus - Könyvborító

Az Elit Bérgyilkos úgy bukkan fel, mint egy szellem. Gyors, megfoghatatlan és kirívóan kegyetlen. Az országhatárokon átívelő gyilkosságsorozat tempója nőttön nő. Az indíték azonban homályos. Az egyetlen kapaszkodót a gyilkos által hátrahagyott négyjegyű számsorok jelentik – az áldozatok testére tetoválva. Quinn Mitchell, a CIA elemzője sosem kapott még nehezebb feladatot. A Hatáseffektus, Christian Cantrell filozófikus techno-thrillerje betekintés az ajtónkon kopogtató kegyetlen jövőbe.

A jövő itt is van, ni!

Egy köpésnyire. És ugyanolyan csúnya, mint amilyennek képzeljük. A Hatáseffektus játszódhatna öt év múlva. Vagy tíz. Vagy holnapután. A felfoghatatlan mértékben felgyorsult technikai fejlődés eljövendő vívmányai már felsejlettek a láthatáron. A mesterséges intelligencia pedig – ahogy mi is tapasztalhatjuk – már most napról napra változtat meg mindent.

A civilben szoftverfejlesztő és mérnök Christian Cantrell víziója egyszerre van tele ismerős és ismeretlen dolgokkal. A Hatáseffektus technikai eszközeiről és kütyüiről nem egyszerű eldönteni, hogy ebben a könyvben olvastál-e róluk először vagy az újságban. Tegnap.

Mindenesetre a ismerősség langyos melege lengi körül őket. No meg a hitelességé is, szerencsére, amely téren pedig sok jövőben játszódó thriller rögtön elvérzik. Ha túl nagyot, vagy túl sokat akarnak mondani egyszerre.

Egy dologról azonban biztosan nem hallottál: még soha senki sem kapott üzenetet a jövőből. (Vagy legalábbis eddig még nem óhajtott beszámolni róla.)

Read more

Stephen King: Tűzgyújtó – Könyv – kritika

Stephen King: Tűzgyújtó - Könyvborító

Ismerjük mi jól a CIA-t meg a hozzá hasonló szervezeteket, naná hogy! Ha valami lángész kitalálja náluk, hogy kísérletként gyanús eredetű löttyöket fecskendezzenek gyanútlan egyetemistákba, hát, nosza, megcsinálják. Az, hogy páran közben kinyiffannak, gondolhatják, nem nagy ár pszichonikus képesség kialakításáért… Persze, az univerzum titkaival való játék mindig veszélyeket rejt magában. Tudni lehet előre, hogy az igazi gondok akkor kezdődnek majd, ha a kísérlet sikeres lesz. Ha a szellem előbújik a palackból. Vagy éppen olyasvalaki tűnik fel, aki az akaratával idéz elő tüzet. Könnyűszerrel. És bármekkorát. Egy Tűzgyújtó, na.

Tűzgyújtó, jöjj velem!

Stephen Kingtől sosem áll távol a természetfeletti. (És akkor most jól megmondtuk!) A Tűzgyújtó című könyv alapjául szolgáló pirokinetikai képességekről, ha máshol nem is, de az ún. spontán öngyulladással összefüggésben már lehetett hallani. Az sem titok, hogy a hidegháború éveiben az amerikaikhoz hasonlóan az oroszok is foglalkoztak az emberi elme titkaival. (Noha nem túl sok sikerrel.)

De az azért mégiscsak egészen más, ha van egy igazi, eleven tűzmágusod!

Read more

Elly Conway: Argylle – Könyv – kritika

Elly Conway: Argylle - Könyvborító

Az ifjú Aubrey Argylle Thaiföldön tengeti az életét. Képtelen kilépni abból a bénultságból, amit a szülei halála és a róluk kiderült igazság kettős sokkja okozott számára. A véletlen azonban úgy hozza, hogy a fiatalember egy kiemelkedően bátor cselekedete felkelti a CIA figyelmét. A Cég-nél pedig úgy gondolják, hogy Argylle remekül megállná a helyét náluk.

Egy kémregény, amit talán Taylor Swift írt. Vagy egy pincérnő…

Aki nem igazán követte az Argylle című mozifilmet övező médiafelhajtást, az abban a boldog tudatban olvashatja az Elly Conway néven megjelent kémregényt, hogy azt egy állástalan pincérnő írta… Aki ellenben igen, az akár azt is hihette, hogy maga az isteni Taylor, az egy kaptafára készült dalok nagymestere vetette papírra két különösen egyformára sikerült strófa között… Merthogy ez a hír is végigfutott a médiában, miután kiderült, hogy Elly Conway csupán szerző álnév.

Nálam a pincérnős verzió a könyv harmadáig tartotta magát. Akkora nyilvánvalóvá vált, hogy az Argylle csakis valami rutinos öreg róka műve lehet. És nem is csak azért, mert a könyvből feltűnően hiányoznak a habkönnyű érzelmek és a viharos szóváltások. Hanem mert a szerző egyaránt túl jól képben van az orosz belpolitikával, a vietnami háború fedett műveleteivel, a CIA belső működésével és az Aranyháromszögnek nevezett hírhedt ópiumtermelő térség aktuális helyzetével.

Ezek ismerete egy pincérnőtől nem feltétlenül elvárható.

Read more

Robert Dugoni: Az utolsó ügynök – Könyv – kritika

Robert Dugoni: Az utolsó ügynök - Könyvborító

Charles Jenkins, az élemedett korú, hajdani CIA-ügynök hajszál híján menekült csak meg Oroszországból. A fél orosz titkosszolgálat őt üldözte. Mikor nagy nehezen hazajutott, a CIA akart elbánni vele – ahelyett, hogy megköszönték volna, ami tett. Most újra felkeresi az amerikai hírszerző ügynökség egyik tisztje. Úgy gondolják, Jenkins ismét szívesen ellátogatna Oroszországba a megbízásukból. Noha, aki tovább lát az orránál, az pontosan tudja, hogy Charles Jenkins az utolsó ügynök, akit oda kellene küldeni…

Minek ment oda?

Hogy azonosítsa és semlegesítse a Télapót? Nem, ugyan dehogy! Jenkins a nyolcadik nővért kereste (lásd: kritika). Igazi lehetetlen küldetés volt, hiszen a nyolcadik nővér nem is létezett. (Mindenki tudja, hogy csak hárman vannak összesen.) Emiatt aztán nem is találta meg, akárhogyan kereste.

Azonban Jenkins menekülés közben segítséget kapott Paulina Pomonajovától, az FSZB informatikusától. Pauliának eközben, hogy, hogy nem, csak későn jutott eszébe, hogy ügyeljen az óvatosságra, így le is buktatta magát az orosz kémelhárítás előtt. Én mondom, ez aztán nem egy életbiztosítás – még ha amúgy a rettegett orosz kémelhárítók között egy csomó kedves fickó dolgozik is (mint ahogy ez később kiderül.)

Read more