Andrzej Sapkowski: A megvetés ideje – Könyv – kritika
A Vaják-sorozat a negyedik résszel ölti magára először igazi regény formáját. Sapkowski talán – jó okkal – szégyellve a két döcögős bevezető novelláskötetet, a harmadik résszel szándékozott nagyepikába váltani. Bár ez rögtön azért nem jött össze neki. (Ld. Tündevér.) Most valamivel közelebb jár hozzá.
A megvetés ideje talányos cím. A regényben számos szereplő megvet számos egyéb másikat, de csak amúgy hasraütésszerűen, a fő motívumtól, az egyre fenyegetőbb niilfgardi agressziótól függetlenül. Szerzőnknek feltehetőleg megtetszett a cím, így – kell vagy sem – beledolgozta a cselekménybe.
Az előző részben Sodden mezején a varázslók megállították az agresszort, így most az agresszor politikai machinációkba kezd a varázslók között. És a varázslók, amilyen hülyék, hagyják neki. Sapkowski bácsi Tolkien köpönyegéből előbújt fantasy-világa nem éppen az átgondolt világépítés iskolapéldája. Ha ugyanis egy világban létezik mágia, akkor ott, nincs mese, annak művelői a legkomolyabb játékosok. Szaurontól Palpatine-ig. Egy olyan helyen a büdös életbe’ nem maradna talpon egyetlen feudális uralkodóház sem, mert már mindet régen dizintegrálták volna.
A megvetés idejének mágusai azonban legnagyobb részt felfuvalkodott, gyerekes és hiú tökfejek, akik hagyják, hogy dróton rángassa őket egy istenverte mugli.
Hihető? Nem. Ami a könyv első harmadát mégis megmenti, az maga az akcióba lendülő címszereplő, Geralt. Másrészt bármennyire pocsék karakterek megalkotására képes csak Sapkowski bácsi, egyvalamibe nagyon beletrafált. Mégpedig a mágia és a szexualitás kölcsönhatásának abszolút hihető ábrázolásába. Magyarán megmondva: az összes varázsló szemérmetlen és szégyentelen nimfomániás.
(E folyamat során Sapko bácsi szexuális fantáziái is könnyűszerrel beazonosíthatóvá válnak: dögös, domináns szexbombák, nyilvános meztelenkedés és némi leszbikus szex. Meg promiszkuitás döglésig. Hm, végre valami, amit az egyszeri olvasó is helyeslő fejbólogatással kísérhet.)
A könyv második harmadát többnyire az eszkalálódó hódító háború mozaikszerűen felvillantott pillanatképei adják. Főhőseink leginkább csak mint elszontyolodott hallgatóság jelennek meg a számos, rövid időre felbukkanó karakter között. Ez utóbbiak, ha olvastál Joe Abercrombie-t, ismerősek lesznek: csupa elfuserált és túlirt alak, pátosz, kisszerűség és hősiesség kavalkádja. És Abercrombie-hoz hasonlóan a dolog mégiscsak működik. Többnyire legalábbis. (Kísérteties egyébként a két író stílusának hasonlósága, el nem bírom képzelni, hogy Abercrombie ne falta volna annak idején Sapko bácsi könyveit. Aztán szerencsétlen valahogy benne maradt a stílben…
A könyvnek ez a része egyértelmű felüdülés a pojácáskodó varázslók után. További hitelességel ruházza fel e fejezeteket, hogy a mindent letaroló nagyhatalomról, lengyel lévén, Sapkowskinak lehetnek szomorú történelmi tapasztalatai. Csakúgy mint középen elfelezett országról…
A záró harmad középpontjába Ciri került. És hiszed-e, vagy sem, ez a szegmens még jobban sikerült, mint az előző kettő. Ciri kislányos bája ugyan jórészt tovatűnt, az előző részekben hozzá társuló szentimentalizmus is elpárolgott, így a tündevérű leányzó hozzászürkült a többi karakterhez. Azonban ez a szövegrész hosszú oldalakon keresztül csak néha és egészen KICSIT kimódolt. A visszafogottabb stílusnak köszönhetően a történet erőre kap. Ennek köszönhetően egyértelműen látszik, hogy ha Sapkowski bácsi háta mögött folyamatosan ott állt volna egy ügyes szerkesztő és mindahányszor lekevert volna neki egy tockost, amint locsogni kezd, most egy sokkal színvonalasabb regény-sorozatnak örülhetnénk.
Sapko bácsi teljesen nem tud kibújni a bőréből, így ez a kötet sem nélkülözi a mágikus lényt. Ami szerencsénkre most meg se mukkan. Legfeljebb nyihog. Lovacska talán ezért is sikeredett A megvetés ideje legszerethetőbb szereplőjének. Remélhetőleg előkerül még a Vaják-saga folyamán.
Sapkowski és a humor megint csak két olyan dolog, amik nem igazán vannak köszönőviszonyban egymással. Elég csak a Az utolsó kívánságból újrahasznosított és ráadásként megduplázott poénra gondolnunk:
„Törvényes fiai: Orm, Gorm, Torm, Horm és Gonzalez. Törvényes leányai: Alia, Valia, Nina, Paulina, Malvina és Argentína…”
Ezért is érhet meglepetésként, amikor a könyv amúgy leginkorrektebb poénján hangosan felnevetsz:
„Nem halhólyagok a lányok, hogy kipukkanjanak, ha megszorongatod őket!”
Ciri kalandjai nem csak a szöveg mértéktartóbb stílusának köszönhetően emelkednek ki a könyvből. A záró fejezetek sokkal izgalmasabbak és elevenebbek is az előzményeknél. Sapko bácsi életszerűbb szereplőket és tényleg igazi kalandokat kerekített a negyedik rész végére. Ami így már MAJDNEM olyan lett, mint egy normális regény.
6.9/10
Andrzej Sapkowski: A megvetés ideje (Vaják 4. = Vaják-saga 2.)
GABO Könyvkiadó. 2020. 403 oldal
—
A Vaják-sorozat:
1. Andrzej Sapkowski: Az utolsó kívánság
2. Andrzej Sapkowski: A végzet kardja
3. Andrzej Sapkowski: Tündevér
4. Andrzej Sapkowski: A megvetés ideje
5. Andrzej Sapkowski: Tűzkeresztség
6. Andrzej Sapkowski: Fecske-torony
7. Andrzej Sapkowski: A tó úrnője
8. Andrzej Sapkowski: Viharidő