A 80-as évek Angliája nem volt egy túl vidám hely (helló, Mrs. Thatcher) De Alan Moore úgy látta, hogy még ennél is kevésbé vidám LESZ – bár a teljes fasizálódás rémképe, – így visszatekintve mindenképpen – kicsit túlzásnak tűnik. Mindegy, a V mint vérbosszú mondanivalójának nagy része, miszerint a „fasizmus nem jó, értem?” ettől még örök érvényű. A mondanivaló másik lényeges eleme, ami azt állítja, hogy „az anarchia jó, értem?” már nem annyira.

V, a Guy Fawkes-maszkos bosszúálló nekiáll, hogy szétkapja a rendszert, mint bolond gyerek a hógolyót és a bevezető fejezetekben a diktatúra felettébb ocsmány prominenseinek csúf halálával növeli az elégedettség-érzetedet. Egy ideig. Aztán éppen kezdesz aggódni, hogy oké, oké, de azért ez így egy kicsit egysíkú, amikor felerősödik a nyomozós szál és a rejtély faktor kis időre feldobja az egészet, és TÉNYLEG elkezd érdekelni, hogy ki ez a roppant teátrális fazon a maszk alatt:

Őrült zseni, mesteri stratéga, a harcművészetek golyóálló mestere és a szerencse fia egyben, aki MINDENHEZ IS ért? Nincs vele bírás? Igen. És pontosan ez az a tényező, ami lecsökkenti a V mint vérbosszú műélvezetét. A sok gonosz féreg nem ellenfél neki. A játszma kimenetele nem lehet kétséges.