Mark Millar – Frank Quitely: Jupiter hagyatéka – Képregény – kritika

Az 1930-as évek elején Sheldon Sampson vezetésével egy baráti társaság eljut egy titokzatos atlanti-óceáni szigetre, ahol mindannyian szupererőhöz jutnak. A hősök céljuknak a világgazdasági válság alatt megroggyant Amerikai Egyesült Államok helyes vágányra állítását tekintik. Sheldonból Utópia lesz (Supramen, csak más néven), feleségéből Grace-ből pedig Szabadság úrnő. (Suprawoman, csak más néven.)

Eltelik körülbelül nyolcvan év, a szuperhősök kicsit megőszültek, megráncosodtak, de majdnem ugyanolyan fickósak/dögösek mint korábban. Az USA azonban még mindig nem remekel. Obama elnök sem igazán. És lett még egy rahedli más szuperhős is.

Hogy is van a mondás a vagyonnal meg a generációkkal? Az első megszerzi, a második eltapsolja. Valahogy így van a szupererővel is. A leszármazottak, ha eltapsolni nem is tudják, de megbecsülni sem. Felbukkanak a szupererővel rendelkező bűnözők, a gyermekek pedig züllenek és a szüleik ellen lázadnak.

Ez eddig rendben is van. Egy kis hedonizmus még soha nem ártott meg senkinek sem. Ahol azonban a Jupiter hagyatéka először elhasal, az a lázadás mértéke. Még akkor is, ha elfogadjuk, hogy a szupererőhöz szuperegó társul. A saját faterom kétség kívül egy tökfilkó. Mégsem akartam még soha eltenni láb alól. Utópia ráadásul teljesen rendben lévő arc. Szabadság úrnővel egyetemben.

A képregények tömegtermelésének korában érthető az egyediségre törekvés. A Jupiter hagyatékának kierőszakolt alapvetése az, hogy a jók válnak rosszakká. És itt esik hasra a történet másodszor is. A lázadó (és seggfej) fiúhoz, valamint Sheldon kisebbrendűségi komplexussal küzdő testvéréhez ugyanis csatlakozik az addigi világjobbítók tetemes része is. Ami teljességgel értelmetlen fordulat. 

De persze Millar ennél is tovább megy: ha a jókból testületileg rosszak lettek, akkor ugyan kikre maradt, hogy helyreállítsák a világ rendjét? Hát az eddigi rosszarcokra, bakker.

Azonban ez még az eddigieknél is nagyobb ökörség.

Ha, teszem azt, besétálsz a szegedi Csillagbörtönbe, hogy résztvevőket toborozz egy jó és nemes ügy érdekében, hát… legalábbis kérdéses, hogy milyen fogadtatásra lelsz… vagy éppen, mekkora mértékű JÓSÁGRA számíthatsz tőlük.

A Jupiter hagyatékának nagy szerencséje azonban, hogy amennyiben túlteszed magad az életszerűtlen alaphelyzeten, teljesen korrekt képregény kerekedik belőle.

A Jupiter hagyatéka ugyanis azon túl, hogy kivételesen szép, élénkre és élesre színezett munka, tele rengeteg szemrevaló szereplővel, cselekmény szempontjából is rendben van. Nem nélkülözi a monumentális összecsapásokat és a megrendítő pillanatokat sem. A tabula rasa utáni visszafogott tempóban előadott családi élet és szuperhős módra történő gyermeknevelés pedig olyan karakterrel bővíti a képregények emlékezetes gyermekszereplőinek sorát mint az abszolút jófej Jason Hutchence. (Aki szerethetőségben azonnal felzárkózik a Locke & Key Bode-ja, a Monstress Kippája, vagy épp’ a Ha/Ver Hit-Girlje mellé.)

És ezen a ponton az is rögtön egyértelművé válik, hogy ha Senor Utópia és Szabadság úrnő Montessori-módszerrel nevelte volna saját csemetéit, talán más sors várt volna rájuk. (Lehet, persze, hogy nem ártott volna pár szupererejű pofon sem a büdös kölköknek…)

A Jupiter hagyatékának két dolog tett volna még jobbat. Bár a tempó teljesen rendben van, és a lezárás is kerek, mégis az az érzésed, hogy túl gyorsan peregnek a Sampson-família kalandjai. Az eddig elmesélt sztori kifejtéséhez nem ártott volna még jó pár füzet. Úgy talán jutott volna hely további flashbackeknek is, mivel a meglévő egy-kettő is remek kontrasztot képez a Jupiter öröksége jelennel idejével.

A Jupiter hagyatéka, szuperhősök ide vagy oda, igazából családtörténet. Éppen ezért a Sampsonék mellett tébláboló egyéb szuperhősök tömkelege, tisztelet a kivételnek, főként csak szükségtelen díszítőelem. Ennek legegyértelműbb kifejeződése a végső összecsapás, melynek során a szuperhősök túlnépesedett társasága egy nem túl mozgalmas általános iskolai jelmezes farsangi bulira emlékeztet, melynek résztvevői tessék-lássék módon, félszívvel püfölni kezdik egymást, hogy kicsit feldobják a hangulatot.

Millar még Tűzrókával, a legdurvább antihőssel sem igazán tudott különösebbet kezdeni. Tűzróka tipikus ok nélkül lázadó, aki maga sem tudja, hogy mi baja van a világgal. Felesleges karakter.

A klisék és a kötelezőnek gondolt, de jobbára csak felesleges, vagy egyenesen tartalmatlan képregényes hozzávalók nem tudják tartani a lépést a családi drámával. Utóbbi azonban saját jogán is egyértelműen működőképes, és számos maradandó jelenettel szolgál, melyekben most éppen a szuperhősök között vágnak rendet a szokásos emberi tulajdonságok: úgy mint a kisebbrendűségi komplexus, az önhittség és a teljes ostobaság.

A Jupiter hagyatékából a Netflix készített egy évad után törölt sorozatot.

7.8/10

Mark Millar – Frank Quitely: Jupiter hagyatéka
Fumax Kiadó. 2021. 250 oldal

—

Ez is érdekelhet:
Mark Millar – John Romita Jr.: Ha/Ver – Első könyv