Mary Burton: Az utolsó húzás – Könyv – kritika

Mary Burton több tucat romantikus regény szerzője. Ez a tény nyilván alapból sok krimiolvasót elriaszthat Az utolsó húzás című könyvtől. Ha azonban szeretsz veszélyesen élni, nyugodtan adhatsz neki egy esélyt.

Az utolsó húzás vállalható sorozatgyilkosos krimi

Ha már vagy ezer krimit olvastál, amiben egy-egy beteg állat öldösi a derék amerikai polgárokat, hát biztosan elég nehézen tudnak neked újat mondani. Mary Burtonnek sem igazán sikerül. De ez cseppet sem probléma, mivel szemlátomást nem is törekszik rá.

Az utolsó húzás szépen felvonultatja a zsáner kötelező elemeit: jelen van a munkájának élő, megszállott FBI ügynök (Kate Hayden); a derék és megbízható zsaru (Theo Mazur), aki a családját helyezi a karrierje elé; és egy megszállott sorozatgyilkos: a Szamaritánus.

Kisebb gond, hogy ő elméletileg már sitten ül, de hát láttál már éppen elég utánzót, sorozatgyilkos által kiképzett tanítványt vagy tévedésből sittre vágott bűnözőt. Hogy a Szamaritánus melyik altípus, azt már Dr. Haydennek és Mazurnak kell eldönteni.

Romantika faktor a minimumon

A főhősöknek természetesen muszáj együtt dolgozni. És akkor itt Burton már meg is lep téged: egyikük sem elviselhetetlen, nem utálják egymást, a ruhát sem akarják letépni egymásról azonnal, továbbá prímán együtt tudnak dolgozni. Mindketten okosak és elhivatottak, csoda hát, ha felébred bennünk a vonzalom egymás iránt?

Nem.

De nyugi, tényleg semmi csöpögős érzelem, a vonzalom a kölcsönös megbecsülésből alakul ki. Az hogy Mazur emellett még sármos és férfias is, valószínűleg csupán a VÉLETLEN műve lehet…

Dr. Kate Hayden pedig egyáltalán nem az a karakter, akibe első látásra beleszeretsz: aprócska kis szürke manó; hideg és távolságtartó, enyhén robotszerű személyiség, alig pislákoló humorérzékkel. (Az abszolút zsánerem.)

Mary Burton rajongói valószínűleg tövig rágják a körmeiket, mire Az utolsó húzás egyetlen egy szexjelenetére sor kerül, de ez legalább kárpótolja őket. Mindazok, akik nem Mary Burton megszállott rajongói, azt gondolják, hogy ezt a jelenetet nem ártott volna körülbelül a felére húzni. De ott egye a fene. És hát az is kiderül belőle, – és enélkül nyilvánvalóan sose tudtuk volna meg, – hogy a dr. Hayden sötét kosztüme alatt merész vállalkozókedv lapul. (Mondom: ez a nő tényleg az abszolút zsánerem! )

Az utolsó húzás lehetne valamivel meglepőbb

És itt most nem magára a könyv egészére gondolok. Hanem a gonosztevő utolsó húzására. Az ugyanis olyan, mintha csak simán feladná magát.

Mary Burton könyvét a két fő karakter egymással való viszonya viszi előre. Ez pedig annyira jól működik önmagában, hogy kettejük egymás körüli táncát sokáig nagyobb érdeklődéssel követed, mint magát a nyomozást.

A Szamaritánus utáni nyomozás is alaposan kidolgozott, azonban Burton elkövet két kisebb hibát: egyrészt a könyv vége előtt jó előre felfedi a nyomozópáros ellenfelének személyazonosságát. Oké, az úristennek se találják sehol ezt a mocskos gazembert, de azért ez mégis eléggé visszafogja a rejtélyt és az izgalmakat.

Másrészt bár a bűnügy sokáig csak szimpla bosszú-hadjáratnak tűnik, mégis jóval szövevényesebb, mint elsőre látszik. Azonban, ahelyett hogy erre az összetett tervre annak rendje és módja szerint számos fordulatot követően derülne fény, Mary Burton megelégszik azzal, hogy könyve végén röviden elmagyarázza. Ami így azért kihagyott ziccernek tűnik.

Ehelyett inkább a hasonló regények végén már ezerszer olvasott, a rendőrök személyes érintettségével, majd a kötelező jellegű leszámolás-jelenettel próbálkozik. (Szerencsére legalább ez utóbbit nem rontja el – ahogy Chris Carter szokta minden egyes regénye, még a legjobbak (lásd: Egy gonosz elme) végén is.

Az utolsó húzás című könyv korrekt krimi, ahol a sorozatgyilkos utáni nyomozásnál már csak a két főszereplő kapcsolata és a lassan felébredő vonzalmának alakulása érdekesebb. A romantikus-regényíró Mary Burtontől dicséretre méltó visszafogottsággal és profizmussal kivitelezve.

7.9/10

Mary Burton: Az utolsó húzás
Könyvmolyképző Kiadó. 2021. 389 oldal
—
Ez is érdekelhet:
Barbara Nickless: Vér a síneken