Kollár-Klemencz László: Öreg Banda – Könyv – kritika
A zenészként közismert Kollár-Klemencz László Öreg Banda című regényével rögtön a nehezebbik végén ragadta meg a dolgot. Vannak írók, akiknek egész életpályájuk során nem jön össze egy valamirevaló regény. Kollár-Klemencz meg lazán levágott az asztalra egy családregényt.
Az Öreg Banda több rétegű, sőt egészen sok rétegű mű. A sváb gyökerű hartyániak által alapított fúvószenekarra mint tartóoszlopra, fel vannak függesztve a Kaldenecker-család három generációjának falusi hétköznapjai. És az egészet áthatja a zene. A ZENE.
Aki előtt eddig nem lett volna nyilvánvaló, hogy Kollár-Klemencz Lászlónak a vérében van a muzsika, az innentől most tudni fogja. Vélhetően az anyatejjel szívta magába. Felmenőinek férfi tagjai előbb-utóbb a tágabb értelemben vett családi zenekar sorában találták magukat.
A német mintájú fémfúvós zenekarok tájidegenek a 19. század végi citerás-népdalos-cigányzenés falusi Magyarországon. A csárdást, polkát, hopszot és marsch-ot fújó Öreg Banda korabeli hatása korabeli hallgatói körében elementáris erejű lehetett. Kollár-Klemencz érdeme, hogy ezt a hatást – hiszed, vagy sem – leírva is könnyedén képes átadni.
Valószínűleg nem olvastál sok könyvet, ahol ilyen szépen írnak a zenéről. Pláne fúvószenéről. Az Öreg Banda örömzenekar, megélhetés a szűkös esztendőkben és a zene iránti ellenállhatatlan kényszer kifejeződése. Tagjai pedig egyszerű sváb parasztok.
Kollár-Klemencz életkoránál fogva gyerekként még megtapasztalhatta a mostanra már eltűnt falusi létforma mutatóban még meglévő momentumait. Nem is volt rest mindezt beledolgozni regényébe. Étkezés, öltözködés, vallás, ünnepek, disznóölés stb. – néha meglepetésszerűen akár több bekezdésnyire a népi hagyományok dokumentálása felé kanyarodik szövege. Ezek a leírások néhol eléggé esetlegesek, átkötés nélkül kerülnek a családtörténet jelenetei közé, mégsem érzed úgy, hogy feleslegesek, a hajdani falusi hétköznapok részeként habarcsként töltik ki a családi zenekar köré felhúzott háttér likacsait.
Kollár-Klemencz László valahogy úgy lehetett, hogy ha mindezeket szinte néprajzi igényességtől fűtve át nem adja, hát akkor azt nem fogja már megtenni senki más, mind elveszik örökre.
Az Öreg Banda körülbelül az ’50-es évek végéig fújja rendületlenül. Ezután jön a kommunizmus és a városiasodás. No meg a nyomorult dzsessz. Ezek együttes erővel elhozzák a falusi zenekar alkonyát. Igazából a történetnek itt nagyjából vége is van, még ha Kollár-Klemenczet valamivel tovább is viszi még a lendület.
Jól tudjuk (lásd Víziló a Szamosban) hogy a legújabb nemzedékek sorsa már soha nem olyan érdekes. Az a láttató erő, amivel a regény indul és ami kitart többé-kevésbé három nemzedéken keresztül, a zenekar lassú szétforgácsolódásával maga is elhalványul. Kollár-Klemencz ekkor családi és falusi anekdoták leközlése felé fordul, amelyek semmi különösebbet nem tesznek már hozzá a könyvhöz, és legfeljebb csak maguk a régi hartyániak számára lehetnek érdekesek. Ezek a random sztorik – néha egymáson el-elcsúszó mondatokkal – pár bekezdésre behozott szereplőikkel leginkább csak lógnak a levegőben, mivel a korábbiakkal ellentétben nincsenek hozzáfűzve sem Kaldeneckerékhez, sem az Öreg Bandához. Mintha valamiféle kötelező körök lennének, amik hozzá tartoznak a falu közös emlékezetéhez, ezért aztán muszáj őket MINDENKÉPPEN lejegyezni. Pedig nem is.
De ugyanez a helyzet a család legújabb nemzedékeivel is. Az Öreg Banda megszűnésével a könyvet összetartó erő is elszivárog; Kollár-Klemencz a legújabb generációkkal igazából már nem közöl semmi érdemlegesebbet vagy saját magán túlmutatót.
No de mindegy, így is írt egy körülbelül négyötödéig nagyon szép, sokrétű, megindító jelenetekkel teli családregényt a zene különleges erejéről és a falusi életforma dicséretéről, majd annak elkerülhetetlen alkonyáról.
7.8/10
Kollár-Klemencz László: Öreg Banda
Magvető Kiadó. 2021. 358 oldal
—
Ez is érdekelhet:
Nádas Péter: Rémtörténetek
Visky András: Kitelepítés