Cameron Johnston: Az áruló isten – Könyv – kritika
Az áruló isten főhőse, a mágus Edrin Walker 10 év száműzetés után tér haza szülővárosába, Setharisbe, hogy bosszút álljon legjobb és egyetlen (!) barátja haláláért. Nem mondhatni, hogy Setharis ölelő karokkal fogadná. Elvégre mégiscsak kinyírt ott egy istent. Legalábbis mások szerint. Ő ugyanis nem emlékszik rá. Bár lehet, hogy te is ugyanezt állítanád hasonló esetben…
Cameron Johnston szokatlan hőssel, szokatlan mágia-rendszerrel és egy ugyancsak nem túl megszokott műfajkísérlettel debütál: a dark fantasy-t ötvözi a detektívregénnyel és a horror-thriller-elemekkel.
Edrin Walker nem a barátod!
Edrin Walker maga a két lábon járó önpusztítás. Iszákos, öntörvényű. Igazi mocskos szájú kellemetlen alak, aki másoknál csak saját magát utálja jobban. Egyszersmind hamar kiderül az is, hogy Edrinnek van messze földön a legmenőbb varázs-kepéssége. De közben mégsem.
Belelátni mások fejébe, nos az sosem jön rosszul, kiváltképp, ha sértegetni akarjuk őket. Viszont egyenesen belemászni mások fejébe, nos, az teljesen más szint. Edrin telepata, aki elméjével át tudja venni az uralmat másoké felett. Setharis városának sajnos korábbról rossz tapasztalatai vannak az elmemágusokkal. Ilyenformán tehát:
1, Másokat mágiával apró darabokra robbantó vagy a saját bőrükből kifordító mágusok = oké.
2, Másokat öntudatlan bábuvá változtató mágusok = egyáltalán nem oké.
(Ilyen esetben nyilván szerencsésebb, ha hallgatsz a tudományodról.)
Fantasy Noir
Az áruló isten Setharisa amúgy tökéletes helyszín egy noir stílusú thriller számára: Egy sötét, zsúfolt, fenyegető sikátorokkal teli nagyváros, felülreprezentált nyomornegyedekkel – ahol minden utcasarkon egy zsebmetsző, rablógyilkos vagy egy bérgyilkos vár arra, hogy gondtalanul feléje sétálj. A városban burjánzik a korrupció és dekadencia. A mágusok kasztja pedig nem csak az állandó intrika forrása, de bármikor szó szerint feléd röppenhet egy tűzlabda az irányukból. És akkor az (áruló) istenekről még szó sem esett.
Egy jó fantasy-ben, amilyen Az áruló isten is majdnem, az istenek magától értetődően nem igazán jóságos nagyapa-figurák. Sokkal inkább az emberek felé közönnyel forduló kiismerhetetlen lények, akik eközben mégis feltétlen engedelmességet és alázatot követelnek. Nos, Az áruló isten istenségei pontosan ilyenek. Ráadásul veszettül kegyetlenek is. Nem nagy csoda tehát, hogy Edrin Walker hidegre tette egyiküket. Úgy értem, állítólag.
Világméretű összeesküvés és némi érdektelenség
Edrin Walker, a mocskos szájú mágus magánnyomozása, amely Setharis komor díszletei között viszi egyre kellemetlenebb helyekre Az áruló isten főhősét, sajnos elég gyorsan érdektelen dungeon crawling-ba vált át. (Ez az, amikor mindenféle sötét, földalatti járatokban mászkálsz végeérhetetlenül, és minden szembe jövőt fejbe csapsz egy éles tárggyal.)
És az is gyorsan kiderül, hogy kifejezetten PECH ha dungeon crawling közben klausztrofóbiásnak bizonyulsz.
Edrin Walker nyomozása természetesen (és sajnos) VILÁGMÉRETŰ összeesküvést tár fel, valamint SZUPERERŐS ellenfelekhez vezet. Miközben kicsit Odaát-os feeling kapja el az embert olvasás közben: épp mint amikor Sam és Dean bezümmenek valahova egyetlen darab démonölő kiskéssel felfegyverkezve, jól nekivágják a falnak mindkettejüket, de a végén csodálkozva vesszük észre, hogy azért VALAHOGY mégiscsak ők győztek…
És az az érzésünk is egyre csak fokozódik, hogy a látszattal ellentétben tulajdonképpen egy sorozatzáró kötetet olvasunk: olyan hatalmas horderejűek a történések (bazi nagy harci robotok is vannak!) Szóval nehéz elképzelni, hogy a Cameron Johnston hova a fenébe akarja emelni még a tétet innen, talán egyenesen a csillagos égbe?
Edrin Walker talán mégiscsak a barátod
A történet folyamán valamikor (merőben váratlanul) valószínűleg arra is RÁDÖBBENÜNK, hogy Az áruló isten főhőse talán mégsem akkora érzéketlen gyökér, mint aminek saját magát hiszi: Setharis városának villámgyorsan végbemenő amortizációja során folyamatos aggódásának legfőbb tárgyai ugyanis a város söpredéke (Előre kurvák, gengszterek!) és a két létező legdurvább orgyilkos arc, akik kb. 3 másodperc alatt elintéznék őt (és bárki mást) egy nem túl jó állapotban lévő, használt fültisztító pálcikával.
Az áruló isten talán nem a legügyesebben kivitelezett fantasy regény. A világépítés azonban remek a monumentális, bűnben fetrengő Setharis városával, benne a kíméletlen istenek magasba szökő tornyaival, no és a teljességgel egyedi, bosszúért lihegő főhőssel. Cameron Johnston bemutatkozó regénye így mindenképpen megér egy próbát. Főleg, hogy a folytatás jobban sikerült.
Értékelés: 6.7/10
Cameron Johnston: Az áruló isten (A zsarnokság kora 1.)
Főnix Astra. 2018. 430 oldal
—
Kritika a második, befejező kötetről:
A megtörtek istene
—
Ez is érdekelhet:
John Gwynne: Az istenek éhsége
Doctor Strange (2016)