Chloé Esposito: Őrület – Könyv – kritika

Chloé Esposito: Őrület - könyvborító

Chloé Esposito könyvéről már messziről ordít, hogy csajszis majomkodás. Chick lit – a találó angol nyelvű szakkifejezés a maga visszafogott módján azt sugallja, hogy nem az irodalom csúcsteljesítményei esnek ebbe a kategóriába. Akkor meg mégis mit keres itt ezen az IGÉNYES blogon, hm? Őrület! A sors keze lesújtott rám, amikor a kezembe akadt e nagybecsű trilógia 2. része, belepörgettem és megütötte a szemem egy mondat, ami, hát, nagyon szexuális volt. Ámde sajnos, egy betűre sem emlékszem belőle.

Az Őrület című könyv tehát egy szokatlan és kiszámíthatatlan kaland ígérete (mivel alapból nem olvasok ilyen marhaságokat) annak a szerencsés mondatnak a mohó hajszolása közben, – ami egyidejűleg előrevetíti egy fasza kis lehúzós kritika lehetőségét is. Hajrá!

Chloé Esposito a karakterépítés nagymestere!

Erre, tessék, mi történik? Az Őrület című mű elején rögtön szembetalálod magad a karakter-építés MAGASISKOLÁJÁVAL! Az első két fejezetben a következők derülnek ki a hősnőnkről, a bájos Alvináról: lusta, trehány, felelőtlen, felszínes, irigy, kapzsi, önző, iszákos és parázna. Meg még piromániás is! Ezzel szemben a mérleg másik serpenyőjében mindössze két dolog árválkodik: szeret olvasni és haikukat ír. Azt hiszem, igazi öröm egy efféle főhős.

A másik dolog, amire nem számítasz Esposito könyvével kapcsolatban, az a humor. Nem vagyok az a nevetgélős típus, de az első két fejezet olvasása közben háromszor is hangosan FELKACAGTAM. Aztán még kétszer a harmadikban. Mintha stand up comedy-t olvasnál Rejtő Jenővel és egy nagy adag bugyutasággal elkeverve.

Romantikus regény szociopata főhőssel

Eddig tartottak a jó hírek. És az Őrület című regény felvezetése. Ezután már nem nevettem többet, és valószínűleg te sem fogsz, noha vannak még hasonló poénok repertoáron. A fő ok pedig az, hogy villámgyorsan nyilvánvalóvá válik, hogy Alvina a fentebbi tulajdonságai mellett még szociopata is, egy kilencéves gyermek értelmi képességeivel. Ezzel a hozzáállással és Mr. Fasz becenevű 28 centiméteres vibrátorával felszerelkezve érkezik meg Taorminára gazdag és sikeres ikertestvéréhez. Aki megkéri, hogy cseréljenek identitást. Hoppá, soha nem látott fordulat!

És innentől az Őrület már csak a szokásos habkönnyű semmiség. Epekedés luxuscikkek és sármos olasz pasik után. A kötelező szexjelenetek a partnerek egyre növekvő péniszméretével. (Szerencsére legalább itt megfigyelhető egyfajta mértéktartás, – mármint nem a dákók mérete kapcsán, hanem, hogy csak kb. négy-öt ilyen jelenet akad és azok sincsenek túlírva.)

Gyilkolni jó mulatság? Aha.

Plusz belép és át is veszi az irányítást egy újabb összetevő: a teljességgel komolyan vehetetlen thriller (Cosa Nostra & gyilkosságok) aminek a hatása pillanatok alatt semmivé oldódik Alvinának az eseményekhez való óvodás szintű hozzáállása miatt. A cselekmény egy pontján derék hősnőnk elhatározza például, hogy bérgyilkos lesz, mert az olyan jó móka.

És mit gondolsz, na mit, egy olyan romantikus regényről, aminek a főszereplője szociopata? Ha azt, hogy a szociopaták kevéssé romantikus alkatok, akkor ördögöd van! Íme, így kell olyan könyvet írni, ami egyben önmaga nem túl jól sikerült paródiája is…

Akkor mégis mi a bánatnak tartasz ki a végéig?

1, Átkozott kíváncsiság.

3, A szerző folyamatosan próbál magyarázatot adni arra, hogy Alvina mitől lett olyan, amilyen, és ez a könyv elején legnagyobb megdöbbenésedre kis mértékben még működik is, így bizonyos szimpátia alakul ki Alvina irányában. Ami azért nem tart túl soká…

Na és mi miatt lett olyan, amilyen? Mi miatt?! Hát főleg a nyomorult TÁPSZERTŐL!

Értékelés: 6/10

Chloé Esposito: Őrület (Őrület-trilógia 1.)
Libri Kiadó. 2019. 467 oldal

UPDATE:
Közben kíváncsiságból beleolvastam a második részbe (Bűn), és az kapásból agyonvágja a zagyva történet nyomokban megmaradt hitelességét is egy olyan csavarnak köszönhetően, ami teljesen értelmetlenné teszi az előzmény befejezését. A színvonal is tovább süllyed (5/10) így aztán sosem tudtam meg, hogy mi volt az a mondat, ami felkeltette az érdeklődésemet. Ha valaki átrágta magát a folytatáson, és maradt még használható agysejtje, az legyen szíves, kommentelje be ide a kedvemért a könyv LEGSZEXIBB mondatát!

Ez is érdekelhet:
Jen Beagin: A Nagy Svájci

Robin Hood (2010) – Film – kritika

Robin Hood (2010)

Ridley Scott 2010-es műalkotásaminden kétséget kizáróan a valaha készült legzavarbaejtőbb Robin Hood-film (és ebbe nyugodtan számítsuk bele a Fuszeklik fejedelmét is) ami egy nagyjából rendesen kivitelezett kezdő harci jelenet után egy furcsa, több szálon futó katyvasszá válik:

Vigyázat, súlyos spoilerek következnek! De ne is törődj velük!

Robin Hood lop, csal – és gabonát vet

Robin Hood, az EGYSZERŰ ÍJÁSZ, Sir Loxley álnéven lepasszolja Oroszlánszívű Richárd koronáját az anyakirálynőnek (de csak véletlenül, mert BERÚGNAK a haverjaival hajókázás közben és elfelejtenek olajra lépni.)

Ezután Robin, az EGYSZERŰ ÍJÁSZ Sir Loxley álnéven beépül a Loxley-családba, és a történet itt Makrancos Katába vált az érthetően vonakodó Lady Marionnal (aki mellesleg szabadidejében a parasztokkal szánt, vet, arat, és ellenállhatatlan kényszert érez, hogy saját kezűleg húzza ki a posványból a pórnép kecskéit.)

Robin, az EGYSZERŰ ÍJÁSZ titokban, az ÉJSZAKA KELLŐS KÖZEPÉN elveti a Tuck barátból KIZSAROLT gabonát.

A harcművészetek sherwoodi mesterei

Read more

Nyírjuk ki Günthert! – Film – kritika

Nyírjuk ki Günthert! 2017 akció-vígjáték, poszter

Blake, a bérgyilkos, mindenki, de leginkább saját maga számára is érthetetlen okból kifolyólag elhatározza, hogy megöli Günthert, a legmenőbb bérgyilkost. A nagy melóhoz összeránt egy csapat további bérgyilkost. És egy dokumentumfilmes stábot is, de nyilván csak azért, hogy még nagyobb legyen a leégése. Az Arnold Schwarzeneggert is a szereplők között tudó Nyírjuk ki Günthert! ugyanis amellett, hogy kiparodizálja a jéghideg bérgyilkosokat szerepeltető akciófilm műfaját, saját magát is sikeresen kifigurázza.

Bérgyilkosok olcsó pénzért

Csakhogy Blake csapatában mindenki idióta. Vagy lúzer. Vagy idióta és lúzer. De nem ám viccesen, nehogy azt hidd, hanem bénán. És dögunalmasan. Látva a felbérelhető orgyilkosok szerencsétlenkedését, arra gondolsz, hogy ha bármikor el kellene tenned valakit láb alól, hát sokkal jobban járnál, ha te magad csinálnád.

Taran Killam akciófilmje egy pillanatra sem veszi komolyan magát és ez egy gyilkosokról szóló filmnek nem mindig válik az előnyére. Főleg olyankor, amikor el akarnak tenni valakit láb alól. A Nyírjuk ki Günthert!-ben persze, folyton el akarnak tenni valakit láb alól. Ez pedig maga Günther.

Read more