Lee Child: Sohanapján – Könyv -kritika

Jack Reacher már megint túlbuzgó. Az még rendben is van, hogy megment egy idős bácsit, akit ki akarnak rabolni. Az is, hogy segíteni akar neki és a feleségének szorult helyzetében. Az is, hogy a nevükben eljárva elmegy a maffiához, hogy helyettük letárgyalja az uzsorakölcsönüket. Miért is ne? Jogi ügyekben is tudakozhat helyettük. Nincs ezzel semmi probléma. Ha Reacher kidolgozna számukra egy peres eljárási stratégiát, hát tegye. Ezen sincs semmi csodálkozni való. Hiszen Jack Reacher, ha olyan kedve van, maga a Sherlock Holmesba bújtatott irgalmas szamaritánus.

Megszoktuk. Azt is megszoktuk, hogy Reacher, miután kinyomozza a bűntényeket, általában igazságot is szolgáltat azon melegében, helyreállítva, úgymond az univerzum működését, hogy a köztudottan leterhelt ügyészségnek és bíróságnak ilyesmivel ne is kelljen már bajlódnia. Sőt az ítélet-végrehajtó szervek válláról is leveszi a terheket. Semmi huzavona és hercehurca, a bűnösökért jöhetnek egyenesen a hullaszállítók a fekete zsákokkal és azzal kész.

És ez jó. Jó tudni, hogy a bűnösök meglakolnak. Az olvasó örül, ni csak, ebben a torz világban is tétetik olykor némi igazság.

Ami nincs rendben, az az, hogy Jack Reacher őrnagy e tevékenységek közben valamikor észrevétlenül átalakult a Háború Istenévé. De komolyan, ő maga lett az! Ha odaállna mellé a bástyalerontó, férfiölő, vadszívű Arész és kérdőre vonná, és ezt így hogy, azonnal kapna is az orrába egyet könyékkel.

Jack Reacher őrnagy sok mindenért lehet kedvelni, én magam legfőképpen a páratlan logikája miatt csodálom. Egy tökös hős, akinek esze is van. Aki a legkomolyabb bűncselekményeket is Sherlock Holmes módjára ókumlálja ki. Nem vicc! Ahogy a könyv elején felméri az öreg Shevick-et, az egy az egyben Doyle főhősét idézi.

Viszont ebből és mindenféle más rejtélyből a könyv hátralévő részére csak nagyon kevés marad. Alig valamit kell kibogozni vagy felgöngyölíteni. Reacher elméleteket állít fel, és azok, hiszed-e vagy sem, kivétel nélkül mindig beigazolódnak. Mindig. Mi ez, ha nem őrült mázli?

Amint pedig az is nyilvánvalóvá válik, hogy az őrnagy pártfogoltját a maffia szorongatja, Reacher szeme előtt elkezd vérvörösen villogni a MEGSEMMISÍTENI felirat. A Sohanapján című könyv pedig krimi és thriller helyett a helyi albán és ukrán maffia teljes felszámolásának dokumentarista jellegű krónikájává változik.

Jack Reacher jár-kel a városban és amint beleütközik egy maffiózóba, azt eltörli a föld színéről. Slussz.

Van a Nagy durranás című paródiafilm második részében egy jelenet, amiben az elkövetett gyilkosságokat méri egy számláló. A Sohanapjánba is elkelne egy hasonló. Reacher ugyanis sosem volt még ennyire gyilkos kedvében. És sosem öldökölt még ennyire érzelemmentesen. Ennyire megszokásból és magától értetődően. Ilyen nagy tételben.

Ha kicsit jobban belegondolsz, mindez azt jelenti, hogy az őrnagy szociopatává változott. És persze tömeggyilkossá. Újabban akármerre vándorol Amerika szerte, hullahegyeket hagy maga után. Nem volna meglepő, ha az FBI már felállított volna egy különleges egységet kizárólag azért, hogy nyakon csípje a 21. századi Amerika legveszélyesebb sorozatgyilkosát, azaz Jack Reacher őrnagyot, a katonai rendőrség volt nyomozóját.

Az is különös, hogy az őrnagy alkalmi segítői minderre még csak a szemöldöküket se vonják fel. Egy átlagember már régen lefosta volna a saját bokáját ijedtében. Reacher átlagember segítőtársai azonban minden zokszó nélkül vesznek részt az őrnagy által levezényelt, öngyilkos jellegű jellegű kommandós akciókban és mészárlásokban.

Te meg morfondírozol magadban, és úgy számolod, hogy valós körülmények között körülbelül 17-szer lőtték volna szitává a fatalista őrnagyot – az összes haverjával együtt.

Egyértelmű, hogy a sorozat kezd kicsúszni Lee Child kezéből. A Múlt idő is elég kísérletezgető volt már, látszott, hogy Child próbált változtatni a fogáson. A Sohanapjánnal viszont nem ez a helyzet, inkább csak az látszik, hogy rutinból készült, a szerző nem kívánt vele túl sokat bajlódni, csupán túl akart esni rajta mielőbb. Valószínűleg unja is már rendesen az egészet.

7.3/10

Lee Child: Sohanapján (Jack Reacher 24.)
General Press Könyvkiadó. 2020. 316 oldal

(Olyan esetekben, ha egy szerzőnek végképp elege van már a saját munkájából, vagy már semmi újat nem bír kitalálni, csak egyetlen megoldás szokott segíteni, egy tuti módszer! Ha vesz maga mellé egy remek szerzőtársat! Mint Child a soron következő Az őrszem esetében!)