Robert Galbraith: Halálos fehér – Könyv – kritika
A Cormoran Strike-sorozat első három része alapján nem vásárolsz zsákbamacskát a Halálos fehérrel. Tudod, mire számíthatsz. Egy féllábú, pokróc-modorú, de amúgy zseniális magándetektívre. A krimiirodalom abszolúte legbájosabb hősnőjére (Robin Ellacott for president!). A két főhős magánéletében és érzelmeiben való könyékig vájkálásban. És jó kri… mi? Na jó, jó krimire nem nagyon, mert az a sorozat szűk keresztmetszete.
A közelmúlt egyik legnagyobb krimisikerét (A csütörtököt mondott nyomozóklubot) olvasva azonnal Galbraith (és Galbraith álnév alatt mélyen elrejtve J. K. Rowling, a Harry Potter-könyvek csilliárdos szerzője) juthatott eszedbe. Mert hogy mindketten britek, híresek és egyikük sem tud igazán krimit írni.
Rowlingnak azonban van egy átkozottul jó mentsége, képes jó könyvet írni még ilyen hátrányból is. A fentebb említett nyomozópáros ugyanis nyomozás nélkül is simán elvinné a hátán a sorozatot. Sőt, Robin egymagában is. Azt hiszem, nem túlzás kijelenteni, hogy ő minimum az utóbbi 20 év könyvtermésének a legszerethetőbb női protagonistája. (Ha valaki tud nála jobbat, az ne fogja vissza magát! … Hoppá, közben eszembe jutott valaki, maradva a kriminél Stephen King Mr. Mercedes-sorozatának Holly Gibney-je majdnem ugyanilyen jó. Na jól van, de csak majdnem, úgyhogy ki is esett a versenyből.)
A sorozat első három része krimi fronton azonban csak evickélt. Rowling addig keverte-kavarta, hogy a végére már azt se tudtad, ki kicsoda, és mi tagadás, néha nem is érdekelt már igazán, a gyilkos személye pedig valahogy mindig kalapból előrángatott nyuszinak tűnt. Sose vágtad, hogy mégis mi alapján jutott el hozzá Strike.
No, szerencsére a Halálos fehér bonyolultnak már nem annyira bonyolult. A felvezetés kimondottan hosszúra nyúlik, elegendő időd van mindenkit alaposan, mondom ALAPOSAN megismerni, ráadásul a nyomozópáros eleinte csak egy szimpla zsarolási ügyben tüsténkedik. Nem csoda tehát, hogy egyre gyakrabban kezdesz arra gondolni, nem ártana, ha végre kinyírnának már valakit, azt a hétszentségit, amikor végre, a féltégla vastagságú könyv felénél szerencsére kinyírnak valakit.
A lassan vánszorgó cselekmény ezzel tétet kap. Bár az is igaz, hogy a tempó marad ugyanolyan ráérős. És noha az az érzésed, hogy egy tényleg igazinak tűnő nyomozásról olvasol, tele tévutakkal, elnyújtott kikérdezésekkel, hosszadalmas megfigyelésekkel és beépülésekkel (Robin remekel, mint mindig) mint amilyen a való életben is lehet egy bűnügy felderítése, mégis, helyenként az egész valahogy túl lassú marad.
Strike és Robin magánélete szerencsére más tészta. Azt magad is sejthetted, hogy Robin és a fárasztó faszkalap férje, Matthew kapcsolatát már nem lehetett sokáig ugyanabban a mederben tartani, mert valami mókuskerékszerű izévé vált. (Azért pár száz oldalon át így is türelemmel kell lenned.)
De a Strike-könyvek sava-borsát, magánéleti vonalon legalábbis, Strike és Charlotte őrült, dilis szerelme jelenti. Még így is, hogy már szétmentek. Jómagam mindenesetre részről részre Charlotte aktuális drámai belépőjét várom leginkább. Az, hogy Rowling zseniális író, abból is látszik, hogy ha Strike helyében lennél, te magad is ugyanilyen nehezen tudnád csak eldönteni, hogy most akkor Charlotte lábai elé kéne-e borulnod, vagy inkább jól felképelni ezt az ördögien ellenállhatatlan, manipulatív nőszemélyt.
A Halálos fehér egy brit arisztokrata család köreiben játszódik. És amilyen jól megismerhetők a főszereplők, úgy e család tagjaira is bőséges reflektorfény vetül. Ha megfigyeled, mindegyikük kap egy-egy komolyabb, alapos kikérdezéssel súlyosbított jelenetet, és azokban teljességgel lejön a teljes jellemrajzuk. Rowling érdeme, hogy még a kevésbé kedvelhető alakoknak is vannak olyan tulajdonságai, amivel árnyalja őket, vagy éppen jellemhibáik ellenére is szimpatikussá teszi őket, akár még egyik-másik nyomozó számára is.
J. K Rowling és Robert Galbraith Halálos fehér című könyve bűnügyi regényként is jobban működik elődeinél. A nyomozás folyamata szépen követhető, a motivációk is érthetők és Strike, aki addig minden információt megoszt az olvasóval, ahogyan kell, csak a könyv legvégén kezd el bosszantó módon titokzatoskodni. De nem baj, így nagyobb lesz a meglepi, már ha éppen ki nem találod nem sokkal a vége előtt a gonosz elkövető személyét. Mert bizony, ki lehet. De most ez sem baj, a bűntett hitelességét jelzi, meg azt, hogy Rowling, így sorozata negyedik részére kezd beletanulni, hogyan is kell krimit írni.
7.8/10
Robert Galbraith: Halálos fehér (Cormoran Strike 4.)
GABO Könyvkiadó. 2019. 636 oldal