Blake Crouch: Menekülj – Könyv – kritika

Képzeld el, hogy egyszer csak a tisztelt lakosság egy jó része teljesen megbuggyan és nekiáll lemészárolni a maradék, meg nem buggyant részt. Az életben maradtak felkötik a nyúlcipőt és uccú neki, menekülnek. No, ez eddig pont úgy hangzik, mint a Walking Dead, annyi különbséggel, hogy Blake Crouch könyvében a megbolondultak nem változnak át semmi gyomorforgató rémséggé, és az eszüknél is megmaradnak, csak éppen NEM BÍRJÁK már annyira a többi normális embert. Ezért különféle módokon elteszik őket láb alól.

Egy másik különbség a Walking Deadhez képest (ugyanúgy felébred amúgy egy villanásra megjelenő mellékszereplő a kórházban, aki mindent átaludt, mint ahogy a jó öreg Rick), hogy míg a WD alkotói egy hatalmas univerzumot rittyentettek alapötletük alá, addig Blake Crouch elég kurtán-furcsán elintézte, mondhatni, odakente az egészet.

Mondjuk, azt se tudom, minek kezdtem el egyáltalán a Menekülj-t, amikor már az eddigi legnépszerűbb alkotása, a Sötét anyag is elég könnyűnek találtatott. Azon ugyanúgy keresztülrohant a jóember mint a mostani könyvén. (Ráadásul uncsi multiverzumos izé volt, mindnek ugyanaz a vége. Meg a közepe. És az eleje is.)

A Menekülj gyors iramú, mi több, túlságosan is GYORS iramú thriller, amiben nem nagyon jut idő olyasmikre, mint karakterábrázolás, a környező világ alapos kibontása, vagy egyáltalán a négy főszereplőn kívül bárki más hosszabb ideig jelenlévő karakter.

Így aztán ez egész könyv olyan csak mint egy vázlat. Egy történet, amit a szerzője mintha minél előbb le akart volna tudni. Kutyafuttában.

Emiatt átlagamerikai jófej hőseink nem is kerülnek hozzánk túlságosan közel. Az események sodrásában nincs idő jól megismerni őket. Az első oldalakon belengetett házassági válságos cécó is hamar kifullad. (Már ha házassági válságnak tekinthető az, hogy az asszony jókat kefél a pasijával, a hites ura meg csak figyel a partvonalról, mint Bálám szamara.)

De miért lehet ez így?

Egyszerű a magyarázat. Blake Crouch felismerte, hogyan kell sikeres könyvet írni.

Így, ni:

Csak semmi cicó. 
Csak semmi cécó.
Semmi felesleges sallang. 
Tök egyszerű mondatok.
Gyors jelenetek.
Váratlan fordulatok.
Isten, haza, család.
Némi tűzerő.
Tömegjelenet kizárólag tömegsír esetében.
Humort még véletlenül se!

Mindez láthatóan egyenes utat jelent a bestseller-listák élére. Miközben a kifinomult olvasó úgy érzi magát, mintha egy ponyvaregényt lapozgatna. (Persze ezt is lehet jobban csinálni, lásd David Koepp: Hűtőkamra.)

Crouch könyve olyan gyorsan leszalad, hogy szinte észre se veszed. És noha az elején még azért vadul szurkolsz Jack Colclough-nak és családjának, mert szó se róla, a menekülés a teljes bizonytalanságba eredményez pár kimondottan feszült jelenetet, a vége felé már csak abban reménykedsz, hogy lehetőleg ne valami béna fos, szirupos véget érjen ez az egész fejvesztett rohangálás, varázsütésre helyreálló apokalipszissel. 

Na de vajon mi állhat Crouch receptkönyvében a „bestseller-listákra kerüléshez kifejlesztett tuti biztos befejezés” címszó alatt?

7/10

Blake Crouch: Menekülj.
Agave Kiadó. 2021. 297 oldal