Susanna Clarke: Piranesi – Könyv – kritika
Nem tudom, jó-e az, ha egy elsőkötetes szerző kapásból élete fő művét teszi le az asztalra. Susanna Clarke mindenesetre így járt a Hollókirállyal, a 19. század eleji Angliában játszódó alternatív történelmi-fantasy regényével. Clarke Angliájának múltjában egykoron létezett a mágia. Azonban szép lassan elszivárgott a világból. Jonathan Strange & Mr Norrell azonban nekiláttak, hogy újból előhívják.
A Piranesi egynémely szereplői valami nagyon hasonlóban mesterkednek, csak immár jó kétszáz évvel később. Kérdés azonban, hogy A Nagy Titkos Tudás, a természettel összhangban élő hajdani ősök tudománya fellelhető-e még egyáltalán, főleg, ha nagyon rágörcsölsz a témára? Vagy egyáltalán szükség van-e rá?
A Ház alternatív univerzumában, a végtelen óceán mosta termek között kószáló Piranesi először kétségkívül kicsit gyagyának tűnik. El kell telnie némi időnek, mire a főhősből áradó zen buddhista nyugalom az olvasóra is átragad.
Noha a történet irányát illetően is nagyon hamar képbe lehet kerülni, ez sem tud eltántorítani kellőképpen a főhős lassú, főként saját elméjében történő nyomozásától. (Kicsoda Piranesi, mármint nem Piranesi, hanem ő saját maga, ki a Másik, pláne ki a genyó Tizenhatodik? És mi a frászkarikát akarnak őtőle?) A díszletek túl lenyűgözőek ehhez, a szürreális, időn kívüli világ pedig számos szépséget rejt. A környezetével, halakkal, madarakkal, sőt még a holtakkal is teljes összhangban élő Piranesi pedig túl szeretni való lélek ehhez.
A könyv minimalizmusa, alig pár szereplőt mozgató kamaradráma-szerűsége, az aprólékos leírások, a főszereplő naivitással párosuló megmásíthatatlan jóindulata úgy ringatnak el, mint az Alsó Csarnokok alján hullámzó víztömeg.
A két világ közötti átjáráshoz szükséges rituálék zökkentik csak ki egy picit a történetet a teljes beleélhetőségből. Noha a szerző figyelt rá, hogy mindenféle hókuszpókusz kellően homályban maradjon és ezek bő lére sincsenek eresztve, de valahogy mégsem stimmelnek az általad ismert világgal, de még a Hollókirályéval sem. (Mivel minálunk ugyebár nincs varázslat, Jonathan Strange & Mr Norrell világában pedig már újra van.) De ez igazából nem akkora gond. Legegyszerűbb azt gondolni, hogy a Piranesi világmindensége a Csarnokok Házával együtt a Jonathan Strange & Mr Norrell által ismert világegyetemmel haladhat párhuzamosan.
Susanna Clarke láthatóan nem szerette volna még elengedni a világból eltűnt varázslat témakörét. A Piranesi így lesz egyfajta egyszerűbb – de azért kellőképpen egyedi és jól sikerült – mellékvágánya a Hollókirálynak. Bár a varázslat maga tényleg csak elenyésző mértékben van jelen ebben a történetben. A lényeg alighanem azon lehet helyette, hogy az igazi mágia az, ha eggyé válsz a körülötted lévő világgal…
8/10
Susanna Clarke: Piranesi
2020. Agave Könyvkiadó. 223 oldal