Mint egy remek standalone novella, olyan A háromtest-probléma első fejezete. Röpke visszatekintés a kínai kulturális forradalom őrületébe az egyik szereplő nézőpontjából, amely remek alapokat szolgáltat(na) a hátralévő történetnek. Igazán nagy kár, hogy Cixin Liu könyve hátralévő részének egyetlenegy momentuma sem ér fel hozzá.

Alkalmi MMO-játék robotszerű karakterekkel

Hullanak a tudósok mint a legyek? Igen, főleg az alapkutatásban részt vevők. Mindez bűzös összeesküvés-szagot áraszt magából, így főhőseink neki is látnak, hogy kinyomozzák. Egészen addig, míg egy virtuális valóságban játszódó számítógépes játék nem kerül vizsgálódásaik előterébe – onnantól a kutya fasza se törődik többet a megmurdeló tudósokkal, helyette bő lére eresztett leírásokat kapunk a játékbeli kalandokból, fizikai és matematikai lózungokba csomagolva. Érdekesnek hangzik? NEM. AZ.

Mi az, ami még ennél is kevésbé érdekes? A kínai emberek. A háromtest-problémában, egyetlen szereplő kivételével, mindenki teljesen jellegtelen, mintha csak agymosott, egyetlen központi akarat által vezérelt robotok lennének. Khm. A kivétel, a túlmozgásos rendőrfelügyelő pedig olyan hatást kell, mint egy visszafogottnak szánt családi összejövetelen (mondjuk, halotti tor, na) a félig süket nagybácsi, aki ordítozva meséli se füle, se farka történeteit, miközben időközönként jóízűen a padlóra csulázik egyet.