Cserna-Szabó András: Zerkó, Attila törpéje – Könyv – kritika

Zerkó, a törpe a Krisztus utáni 400-as években végigcsatangolja a Földközi-tenger vidékét. Nem egészen önszántából. Jobb vagy rosszabb sorsa hol erre, hol arra veti. Eljut Észak-Afrikától Konstantinápolyig, Rómától Pannóniáig. Rabszolgaként indít, de dolgozik mint mutatványos, tolmács, tanító és cirkuszi bohóc. Még az is előfordul, hogy isteni státuszra emelkedik. Azonban szekérlőcs méretű nemi szerve különösen egy bizonyos foglalkozás felé orientálja…

Hogy is van a South Park legendás, a világ LEGDURVÁBB pornójaként elhíresült filmjének címe? Análvadász 9? Azt hiszem, elég, ha csak ennyit mondunk… (A 9-es számnak momentán külön jelentősége van…)

Zerkó a kor számos hatalmasságával ismeretségbe keveredik, míg végül Attilánál, a hunok királyának udvarában köt ki.

Ez így mind roppant ígéretesen hangzik, nem is vitás, azonban, amikor pár év múlva, magadban számot vetve nagyszerű magyar történelmi regények után kutatsz az emlékezetedben, korántsem biztos, hogy Zerkó kalandjai fognak elsőként az eszedbe jutni.

Miért? 

Azért, mert Zerkó egy kocsmában ülve meséli el élete történetét. Előadásmódja nem különösebben kifinomult. Megállás nélkül káromkodik, mint egy kocsis. Ami talán még nem is lenne feltétlenül probléma. Az már sokkal inkább, hogy közben a jelenkori, 21. századi szlenget nyomja. 

Az anakronizmus egy történelmi regényben párszor elmegy POÉNNAK. Most hirtelen az Üdv néked Arthur, nagy király ugrik be, amiben a páncélos lovagok csörömpölnek, mint a villamos. Vagy Az isten tudja Joseph Hellertől, ahol a bibliai Dávid király csapatai konzervdobozokba botlanak menetelés közben. Azt’ csá.

A Zerkó, Attila törpéjét viszont, mint történelmi regényt teljesen tönkrevágja az, hogy az olvasó folyton folyvást kizökken a regény idejéből. No meg az is, hogy Zerkó olyan magas lóról osztja az észt, hogy sokszor legszívesebben jól pofán vágnád a tudálékos kis varangyot.

„Ez a Zéta nevű trák rabszolga (…) első látásra beleszeretett Csáth vezér lányába, Emőkébe, és itt maradt Zentesen. Rabszolga lett Csáth házában. Csak hogy mindennap láthassa szívszerelmét, Emőkét. De a lány le se szarta. Kutyába se vette. Ő Attilába volt szerelmes, mint a legtöbb előkelő származású hun leányzó. Emőke arról álmodott, hogy egyszer majd hun királyné lesz, nem arról, hogy trák rabszolgákkal smároljon a kert végében, a birkák mögött. Ez a szerencsétlen Zéta meg szinte belepusztult a szerelmi bánatba. Rajta röhögött fél Zentes…”

Micsoda nagyszerű tiszteletadás Gárdonyi A láthatatlan embere előtt! 

Ja, mégsem. Hanem inkább valami összecsapott izé. Mint amilyen maga a teljes szöveg is. Amit emiatt nem is lehet igazán komolyan venni. Az ERŐTELJES pongyolasággal megtámogatott élőbeszéd ugyanis képes komplett párbeszédeket paródiává zülleszteni. Mármint önmaguk akaratlan paródiájává. Történelmi alakokat pedig zavaró mértékig leegyszerűsíteni, például sima besztondult drogossá. 

Aki kicsit képben van a hunokkal kapcsolatban, az nagyjából el tudja helyezni Isten hétágú ostorát a megfelelő kategóriába: lelketlen, tömeggyilkos barbár. Csernus-Szabó tovább egyengeti e képet: „Attila … egy büdös bunkó.”

E könyvet azok fogják IGAZÁN humorosnak találni, akik szerint vicces, ha valaki a lehető legközönségesebb módon káromkodik.

Fentiek mellett és ellenére Zerkó kalandjai a kor korrekt tablóját nyújtják. Feltűnik számos jól ismert történelmi személyiség és Hippo Regiusról ugyanúgy érzékletesen felskiccelt képet kapsz, mint Bizáncról vagy Attila sátorvárosáról. 

Ha Zerkó trágár locsogása helyett a szöveg inkább az iróniára gyúrna rá, a regény vége még akár emlékezetes is lehetne. A könyv a zárásra ugyanis feljavul valamennyire. Némi misztikum, filozófia, egy kis mágikus realizmus sem árt éppen ehhez. De a buddhizmus is a hozzávalók közé kerül. És természetesen a fejlődésregény is megtermi a maga gyümölcsét.

Ha Zerkó a szüntelen pofázás helyett kissé jobban MEGVÁLOGATNÁ a szavait, és a stílus – tükrözve a könyv hősének jellembéli változását – maga is megfinomodna, talán nem úgy gondolnál erre a könyvre, mint egy öngólra.

Egy öngólra – amihez Csernus-Szabó András alaposan eligazgatja a lasztit, beméri a szöget, nekifut, majd rendesen a bal felső sarokba bikáz.

7.2/10

Csernus-Szabó András: Zerkó, Attila törpéje
Helikon Kiadó. 2022. 410 oldal