Mark Lawrence: A lány és a csillagok – Könyv – kritika
Mark Lawrence eddigi írói pályafutását legegyszerűbben és legpontosabban egy mélybe száguldó egyenessel tudnánk szemléltetni. A széthullott birodalom-trilógia a majdnem zseniális kategória. (Azért csak majdnem, mert mindhárom rész végét sikerült elbaltáznia.) A vörös királynő háborúja-sorozat előbbinek egy halovány és középszerű, de azért ímmel-ámmal fogyasztható utórezgése. Az Ős könyve 3 része pedig a young adult (fiatal felnőttek) zsánerben gyártott ostoba és vérlázító gagyi.
Lawrence viharos iramú szellemi leépülésének folyamata A lány és a csillagokkal szerencsére nem súlyosbodott tovább, sőt enyhe javulás jeleit mutatja. A minőség kb. újból az olvasható középszert ostromolja, igaz alulról, néhány, jóindulattal megbocsátható elcsúszással az ostobaság felé (eszkimó nindzsa, khm).
Annak ellenére, hogy a műfaj újfent csak young adult fantasy, Yaz és társainak a jégbarlang-mélyi kóválygásához most nem társul a teljes szellemi mélység. A szerelmi nyavalyák és egyéb lelki nyűglődések helyett (amelyek csak néha, egy-egy bekezdés erejéig ütik fel rút fejüket) a gyors iramú kalandok adják a történet lényegét.
A teljes Abeth bolygó hűtőszekrénnyé változott. Az emberiségnek két választása maradt. Vagy testületileg eszkimóvá változik, és a jég hátán is megél, vagy fagyott árúvá, ami a mélyhűtőben kerül elraktározásra.
De ha eszkimó bukolikára vágysz, sajnos nincs szerencséd, Yaz, az ifjú eszkimó lányka kezdéskor úgy bevágódik a jég alá, hogy csak úgy csusszan. Mégpedig lefelé. A jég alatt több kilométernyire pedig, a korábbi felülről letanácsoltak mini-társadalma épül, az ilyen esetekben elképzelhető (sőt azon túli) nehézségekkel.
A világépítés azonban sajnos nem nagyon sikerült. Az egész elég hamar szétszórt, gyerekes katyvasszá válik. A szerző túl sok mindenbe kap bele, túl sok labdát tart egyszerre a levegőben, ahelyett hogy egy-egy cselekmény-szálat végigvinne, így azok nagyrészt kioltják egymás hatását. Az izgalom és feszültség tehát nem garantált. Nem beszélve a komolyan vehetetlen és megfoghatatlan főellenfelekről sem (nem-tér és ezek a hülye pacák). Ugyanakkor ellenlábasból is túl sok vicsorog Yaz felé. De persze a legfeleslegesebb a számítástechnikai vonal. Na, az bőven ráért volna a második részben.
A könyv irama is túl gyors, a cselekmény jószerével pár nap, mégis szinte fejezetenként történik olyasmi, ami átírja a teljes világképet. A lány és a csillagoknak ezerszer jobban állt volna egy egyszerűbb, lassabb, földhözragadtabb cselekmény.
Yaz varázslatos képességeit szinte kézhez kapja, nem kell sokat vacakolnia a megszerzésükkel. És összes problémáját meg is oldja ezeknek köszönhetően: aki baszakodik vele, azt előbb-utóbb széjjelvarázsolja. (Uncsika.)
Így, bár A lány és a csillagok megmarad a nem túl magas, ám nagyjából végig egyenletes és olvasható színvonalon, a sok keverésnek-kavarásnak köszönhetően egyre nagyobb erőfeszítést követel az egyszeri olvasótól, hogy az valahogy nyitva tudja tartani fáradt szemeit. De az se lenne nagyon meglepő, ha úgy 100 oldallal a vége előtt simán bealudnál rajta.
6.7/10
Mark Lawrence: A lány és a csillagok
Fumax Kiadó. 2020. 463 oldal