Travis Baldree: Legendás latték – Könyvkritika
Az, hogy Travis Baldree könyve először magánkiadásban jelent meg, nem a legjobb előjel. Ugyanúgy az sem, ha egy fantasy könyvet a „habkönnyű” jelzővel reklámoznak. A Legendás latték címtől pedig lehet, hogy már előre a fejed fogod!
Nem szép dolog a prekoncepció, én mondom! Kivéve természetesen, ha beigazolódik. Szóval, ha csak azért veszed a kezedbe a Legendás lattékat, hogy gyorsan beleolvasva megállapíthasd, hogy ez még a habnál is jóval könnyebb, és utána félrehajítva sose gondolj rá többet, senki sem szólhatna egy árva szót sem.
Én is pontosan így terveztem. Aztán az egy oldalból kettő lett, majd húsz, aztán száz, és azt vettem észre, hogy véletlenül egyetlen délután alatt kiolvastam Baldree könyvét.
Viv az ork, otthagyja a véres öldöklésekkel teli kalandozó életét és nyit egy kávézót. Egy olyan városban, ahol azt sem tudják, hogy mi az. (Előzetes piackutatás rulez.) Persze a Shrek óta az orkok mindenhol előnnyel indulnak. Mármint az olvasónál. Egy becsületes fantasy-világban azonban (Mondjuk, a pogromokkal teli Witcherében, lásd Az utolsó kívánság) egy kávéház indítása simán elegendő lenne ahhoz, hogy egy nagydarab, zöld, a pofájában agyarakat viselő nőnemű illetőt azonnal meglincseljenek. Lehet, hogy még kávéház se igazán kellene hozzá.
Nyugalom, nyugalom! A Legendás latték világa nem ilyen. Viv szó szerint szögre akasztja a kardját és végérvényesen békés átlagpolgárrá változik. Fövenypart lakóit pedig alapból kenyérre lehetne kenni.
Igen, de akkor már a helyzet a konfliktusokkal? Hát, olyanok nem nagyon vannak. Esetleg a védelmi pénzt követelő maffia? Ugyan már, a főnöküket bármikor elfogadnád saját nagyanyádnak.
Akkor mégis miről szól a Legendás latték?
Hát arról, hogy Viv lépéséről lépésére beindítja a vállalkozását. Semmi másról. Szerez valakit, aki kijavítja a tetőt. Felszolgálót alkalmaz. Megvásárolja a berendezési tárgyakat. Elkezdi becsalogatni a vendégeket. Közben új barátokat szerez. És kész. Ennyi.
Ez pont úgy hangzik, mint egy összezördülések nélküli napi szappanopera, amiben végtelenül lassan történik minden, és sok tétje sincs a dolgoknak? Bizony.
Mindezeken túl, Baldree úgy ír mint egy lelkes és jószándékú tizenéves, aki első regényét körmöli éppen. Az amatőrök magabiztosságával, viszont szerencsére a rájuk jellemző bosszantó hibák nélkül. Talán egy-két suta mondat ha becsúszik a teljes regényben.
A hangnem legfontosabb jellemzője a naivitásig elmerészkedő teljes jóhiszeműség. És ha elgondolkozol azon, hogy miért is olvasod végig a Legendás lattékat – mert én még mindig nem igazán tudom, miért tettem – talán ez lehet a fő oka.
Igazából minden szereplő rendes, kedves, dolgos és szeretetre méltó. Bármelyiket elfogadnád a barátodnak, még ha cincog is vagy szarvak állnak ki a homlokából. Ilyen pedig a világon nincs. Pláne ezen a mostani, állandó acsargással teli világon. De azért jó lenne. Olvasni pedig pláne jó róla. Főleg, ha te magad is tizenéves vagy.
És ezzel be is lőttük a célcsoportot. A Legendás latték ifjúsági regény. A megkérgesedett szívű felnőttek jó része feltehetően csak röhög rajta.
A Young Adult korosztály viszont valószínűleg kajálja ezt a tömény, ellenállhatatlan POZITIVIZMUST. Csakúgy, mint a történet legvége felé felbukkanó szemérmes, de azért aranyos szerelmi szálat. LMBTQ-módra, naná. A TELJES ELFOGADÁS eszméje manapság már alapkövetelmény, márpedig ennek hétköznapi, magától értetődő megjelenítése Baldree könyvének egyik erénye.
A könyv fő-fő mondanivalóját pedig már majdnem felesleges is ragozni, hiszen annyira magától értetődő: legyen az munka, barátság vagy szerelem, teljesen értelmetlen varázslatra alapozni, mivel mindenki a saját szerencséjének a kovácsa.
7.3/10
Travis Baldree: Legendás latték
Fumax Kiadó. 2022. 326 oldal
–
Ez is érdekelhet:
Brett W. Brett: A Rovásember