Joe Abercrombie: Némi gyűlölet – Könyv – kritika

Joe Abercrombie olyan régen írja már az ugyanabban a fantasy világban játszódó sorozatát, hogy amikor szereplői nosztalgiával emlegetik fel a réges-régi hírneves hősöket, te ugyanúgy egyetértően bólogatsz, bizony-bizony, de szép idők is voltak azok, amikor Kilencujjú Logan elindult kis csapatával dél felé A penge maga című sorozatindító részben. 

Az Első Törvény-trilógiát 3 különálló kötet követte, amelyben az új főhősök mellett szép számmal megjelentek az Első Törvény különböző karakterei is, kisebb-nagyobb „játékidőt” kapva.

Jelen kötettel Az őrület kora címmel újabb trilógia indult útjára. A világ természetesen ugyanaz. És a szereplők egy része is visszatér. Te pedig azt veszed észre, hogy immár jó ismerősként üdvözölsz olyan abszolút antihősöket, mint mondjuk Glokta inkvizítor vagy Caul Reszket (Észak legrettegettebb embere).

Mindez persze azt is jelenti, ha ezzel a kötettel vágnál neki Abercrombie univerzumának, akkor jó csomó mindentől megfosztanád magad. Szerencsésebb volna tehát, ha GYORSAN bepótolnád az előző 6 darab böhöm könyvet, és csak azután folytatnád e poszt olvasását.

Megvan? Oké.

Milyen szerencsés is az, akinek nem kell éveket várni egy-egy folytatásra, hanem egyhuzamban rághatja végig magát egy ilyen jólesően monumentális sorozaton!

Másrészről viszont a szerencsés olvasó, ha egyvégtében olvasná Abercrombie könyveit, lehet még inkább arra gyanakodna, hogy a brit fenegyerek mintha ugyanazokat a könyveket írná újra és újra. És ugyanazokat a hibákat vétené. És most nem csak arról van szó, hogy MÁR MEGINT kitört az átkozott háború Észak és az Unió között, hanem inkább a karakterek jellegéről. Abercrombie erős kontúrral látja el szereplőit. Aki szenved, az nagyon szenved, aki hiú, az nagyon hiú, aki kényszerbeteg, az nagyon kényszerbeteg. És így tovább.

Szegény Bremer dan Gorst, aki egyébként az Unió legjobb kardvívója, már a 7. köteten keresztül szenved saját csipogó és férfiatlan hangjától. 

(Mint az KÖZISMERT, a magyar történelemben is akadt egy nevezetes hadfi hasonló problémával, mégpedig nem más, mint Kinizsi Pál. De fogadok, hogy ő le se tojta.)

Ugyancsak visszatérő zavaró tényező, hogy amennyiben egy marcona főhős és egy (általában) ugyancsak marcona, ámde dögös főhősnő bejönnek egymásnak Abercrombie-nál, akkor inkább teljesen szétidegelik egymást, minthogy bevallanák az érzelmeiket. Tisztára mint az oviban.

Egyszóval Abercrombie felépített egy egyedi fantáziavilágot nagy hősökkel, és még nagyobb varázslókkal, de valahogy sosem volt száz százalékos a mutatvány. Valahogy mindig elmaszatolódtak közben a dolgok. 

Abercrombie-nak egy szerencséje van: így a 7. kötet felé kezd beletanulni az írásba. A fentebbi érdekességek a Némi gyűlöletben is jelen vannak, de most a tolerálható szinten maradtak. 

Emlékszünk Nicomo Coscára, mindenki kedvenc széltoló, alkoholista zsoldoskapitányára? Egy hasonló karakter komolynak szánt könyveket is képes komolytalanná változtatni. Viszont itteni megfelelője, az ugyancsak cinikus, kiábrándult és alkoholista Kikerics végig a hihetőség talaján marad.

A Némi gyűlölet szerelmespárjainak problémái most, talán először, nem kizárólag a saját érthetetlen ostobaságukból fakadnak, hanem jellemükből és eltérő világlátásukból. (Bár azért itt is megrezzen a léc egyszer, amikor a fájdalmas igazság helyett inkább hosszú gyötrelemre ítéltetik a könyv egyik legrokonszenvesebb szereplője, Orso herceg.) De hát tudjuk, mennyire szereti Abercrombie a végsőkig facsargatni hőseit. Mi több, egyenesen a világ minden fájdalmával sújtani őket!

Előbb-utóbb minden szerzőt utolér a végzet, ha nagy hatalmú varázslókat helyez a könyveibe. Már Fehér Gandalfnak is gyakran támadtak halaszthatatlan elintéznivalói, amikor igazolatlanul távol kellett maradnia hosszabb időre. Abercrombie Első Mágusa, Bayaz is csak a Némi gyűlölet legvégén tűnik fel egy-két jelenet erejéig. 

Hiszen a nagy hatalmú mágusoknak egy idő után nem marad komolyan vehető ellenfele. Azt viszont egyszerűen te magad nem hiszed már el, hogy egy Bayaz kaliberű fazon olyan apró-cseprő ügyekkel fárasztaná magát, mint az éppen aktuális Északkal vívott csetepaté.

Az Őrület kora-trilógia híján van minden világformáló eseménynek. Sokkal kisebb léptékű, mint az előzményei. A világ rohan előre, most éppen elérkezett az ipari forradalom és a géprombolás korába. A mágia pedig, tudjuk jól, nem fér meg az iparral. Bayaz is lassan levetkezi varázsló jellegét és a háttérből irányító pénzemberré alakul…

Abercrombie pedig Az őrület korával a legkevésbé őrült könyvén van túl. Ez a visszafogottság azt eredményezi, hogy minden sokkal jobban egybepasszol. A túlzások megszelídülnek, a karakterek kevésbé excentrikusak. A humor is visszafogottabb. És a szerzőre gyakran jellemző blődség a sokkal jobban működő cinizmusnak adja át a helyét. Viszont mégis megmarad minden olyasmi, ami egyedivé és azonnal felismerhetővé teszi a brit szerzőt.

Nem vitás, ez Abercrombie eddigi legjobb írása, egyben az első olyan könyve, ami érezhetően kiemelkedik az érdekes, de azért mégiscsak középszer kategóriából.

8.3/10

Joe Abercrombie: Némi gyűlölet (Az őrület kora 1.) 
Könyvmolyképző Kiadó. 2021. 671 oldal