Bjorn-Andreas Bull-Hansen: A viking – Egy jomsviking története – Könyv – kritika
Mind tudjuk, kik voltak a vikingek. De vajon, kik voltak a jomsvikingek? Hát a sima vikingek még durvább verziói. Ha találkoztál volna eggyel annak idején, hát nagy ívben kikerülöd. (Pláne, ha csapatostul jöttek.)
Jomsborg, a jomsvikingek Balti-tenger déli partján álló erőssége mintegy 100 éven keresztül a dán régió politikájának meghatározó tényezőjévé tette őket. Akivel éppen szövetséget kötöttek, az nyugodtabban aludt éjjelente, mint az, akivel nem.
A 13 évesen elárvuló Thorsteint hamarosan a jomsvikingek közé veti a sora – ami nem is jön rosszul neki, hiszen éppen van némi bosszút állni valója: egy viking sárkányhajó kapitánya megölte az apját, őt pedig eladták rabszolgának.
Ez eddig pont úgy hangzik mint egy tipikus vikinges történelmi regény. Amiben a Jomsviking mégis más, az az, hogy nem a kalandozásokra helyezi a hangsúlyt mint a zsáner darabjainak tetemes része, hanem a viking lét mindennapjaira, amire még felfűzi a történelmi vonulatot is. Ráadásul majdnem észrevétlenül, mivel Bull-Hansen olyan ügyesen építi szereplőjét a cselekménybe, hogy az lépten-nyomon egy-egy uralkodóba botlik.
Ennek ellenére a könyv ritmusa egészen ráérős, Thorstein a történet nagy részében mindössze 14 esztendős, és főleg az köti le, hogy megszabaduljon a rabszolgaságból és megtalálja fivérét. Eközben végig megmarad jó értelemben vett átlagembernek, aki állandóan tépelődik és kételkedik önmagában. Ragadványneve is a minden harciasságot nélkülöző „Hajóács” lesz.
Ha azonban valaki a 900-as évek végén a norvégok közül konyított az ácsmesterséghez, azzal előfordulhatott, hogy éppen Varjúcsont Olafnak, a (szinte) minden vikinges történelmi regényben előkerülő norvég uralkodónak volt szüksége a szolgálataira.
Ha egy norvégnak vagy egy dánnak a kezébe nyomnak egy fejszét meg egy pajzsot és azzal kész is van a viking. Jomsvikingnek lenni valamivel több felkészülést igényel. Bull-Hansen regényéből szerencsére ez a folyamat sincsen kispórolva, ami ugyan megint csak lassít Hajóács Thorstein kalandjainak tempóján, a könyv hitelességét viszont tovább növeli.
A 9. évszázad vége nem csak mifelénk volt izgalmas időszak. A Baltikumban e tájt alakultak ki az addigi nemzetségek fölött létrejövő királyságok, és az új uralkodók, ugyanúgy, mint a mi Istvánunk, hozták magukkal a kereszténységet is. Így Thorstein meglehetős közelségbe kerül a kor nevezetes történelmi alakjaival, az említett I. Olaf mellett például az ugyancsak nevezetes Villásszakállú Svein-nel is. Bull-Hansen pedig mindkét figurát emlékezetesre alakítja. No igen, talán nem is volt annyira nehéz dolga, mindkettő elég excentrikus figura volt. (Ráadásul Olaf már gyermekkorában is összetett személyiségnek bizonyult – Robert Low Felesküdöttek-sorozatából legalábbis ez derül ki.)
A könyv második felében Thorstein az egészségesnél talán valamivel többet tépelődik, és túl gyakran akar angolosan távozni aktuális tartózkodási helyéről. Itt le is lassul a cselekmény. Ennek fő oka az, hogy hiába vannak jelen a jomsvikingek, mint elit alakulat, Bull-Hansen nem igazán vezeti őket csatába.
Thorstein pedig, aki hosszasan epekedik szíve választottjáért, nem éppen az a hősszerelmes típus. Igaz, halad minden a maga útján, de hevesen lángoló érzelmek azért nem kísérik mindezt.
A Viking végére azonban szerencsére helyre állnak a dolgok. Ehhez talán az is hozzájárul, hogy Thorstein (és persze Varjúcsont és a Villásszakállú közös) története éppen a korszak legnagyobb tengeri ütközetében (svolderi csata) csúcsosodik ki.
No és időközben a kis Thorstein is felcseperedik. És ha valaki éppen akkora, mint egy kétajtós szekrény, emellett egy böhömnagy dán harci fejsze büszke tulajdonosa is, azt az Úristen is viking történelmi regénybe teremtette.
7.8/10
Bjorn-Andreas Bull-Hansen: A viking (Jomsviking 1.)
Animus Könyvkiadó. 2021. 559 oldal
—
Kritika a folytatásról:
Bjorn-Andreas Bull-Hansen: Vinland (Jomsviking 2.)
–
Ez is érdekelhet:
John Gwynne: Az istenek árnyéka