John Fowles: A lepkegyűjtő – Könyv – kritika

John Fowles: A lepkegyűjtő - Könyvborító

Frederick Clegg, lepkegyűjtő és egyben a szürkébbnél is szürkébb kishivatalnok távolról csodálja Mirandát, az élettel teli, művészi pályájára készülő diáklányt. (Jó, inkább csak kukkolja.) Esélye sincs nála. Tulajdonképpen senkinél nincs egy csöpp esélye sem. Fura, élhetetlen, humortalan és nulla képzelőerővel rendelkező alak. Amikor azonban egy lottónyereménynek köszönhetően jókora summához jut, teljesen új lehetőségek tárulnak fel előtte. A lepkegyűjtő elhatározta, hogy Mirandát is besorolja a gyűjteményébe.

A lepkegyűjtő felett elszállt az idő

Tulajdonképpen ez az első, amit észreveszel. John Fowles könyve először 1963-ban jelent meg. Nem egyszerű eldönteni, hogy maga a szerző ragadt-e a múltban, vagy csak jellegzetességek nélküli főhősének köszönhető-e ez az enyhén zavaró érzés. Mindenesetre kevéssé nyilvánvaló, hogy a regény cselekményének ideje az az időszak, amikor a beatkorszak és a szexuális forradalom TELJES fordulatszámon pörög.

Fowles könyvében mindez csak nyomokban csapódik le. Clegg fura közönnyel, érzelmektől mentesen narrálja új szerzeményének begyűjtését és a vele való foglalatosságait. A lepkegyűjtő, ez a tulajdonságok nélküli ember mintha kívül rekedt volna az időn vagy legalábbis végérvényesen a múltban ragadt volna. Az összes megnyilvánulása évtizedekkel korábbi viselkedésmódot idéz.

A 1960-as évek eleje pontosan az az időszak, amikor a társadalmi osztályok már jórészt eltünedezőben voltak a Nyugaton. A felső-középosztálybeli Miranda és az alacsonyabb rétegből származó, feltörekedni vágyó elrablója közti társadalmi különbségek folytonos hangsúlyozása sem igazán segíti a könyv évtizedekkel későbbi befogadását… És Fowles szereplői a Beatles helyett Bachot és Mozartot hallgatnak…

Csak semmi szexet, kérem, angolok vagyunk

Read more

Daniel Silva: Az ismeretlen nő portréja – Könyv – kritika

Daniel Silva: Az ismeretlen nő portréja - Könyvborító

Gabriel Allon, az legendás izraeli mesterkém nyugdíjba vonult. Végre! Már négy résszel ezelőtt meg kellett volna tennie, hiszen a Moszad igazgatói székében helyet foglaló, több mint 70 évesen is folyamatosan a terepen akciózó hírszerző kicsit már nevetséges volt. Na jó, nem kicsit, nagyon is. No, most ki lehet találni, hogy mihez kezd a nagypapa korú hajdani likvidátor Az ismeretlen nő portréja című 22. részben. Körülbelül ugyanazt, mint eddig…

Az ismeretlen nő portréja ügyes hamisítvány

Julian Isherwood, a szórakozott műkereskedő vonzza a bajt. Most sincs ez másként. És az ő helyében te mégis kinek szólnál ilyenkor, ha az egyik legjobb haverod a Moszad volt igazgatója?

A műkincspiacon felbukkanó újonnan felfedezett, Az ismeretlen nő portréja című kép Van Dyck keze nyomát viseli magán. Valamint egy ügyes hamisítóét is. A hamisító mögött pedig felsejlik egy egész hálózat, amely hamis képek tömkelegével árasztja el a piacot. A hamisítók leleplezése pedig pont egy nyugdíjas szuperkémnek való feladat…

Az ismeretlen nő portréja ügyes krimi

Read more

Lee Child: A titok – Könyv – kritika

Lee Child: A titok - Könyvborító

A sorozat immár 28. részében Lee Child öntörvényű főhősének, Jack Reachernek egy régi kalandja kerül terítékre. 1992-ben járunk, Reacher, mint frissen lefokozott százados kvázi büntetésből kerül egy vizsgálócsoportba, amely egy évtizedekkel korábbi CIA-művelettel kapcsolatban nyomoz. Valaki szisztematikusan elkezdi eltenni láb alól a szupertitkos műveletben hajdan részt vevő tudósokat. A háttérben egy mélyen eltemetett, súlyos titok lappang. Persze, ha Jack Reacher is beleártja magát az ügybe, már nem sokáig…

Andrew Child felveszi a ritmust

Tudjuk, mit jelent, ha egy sorozatban megjelennek a szerzőtársak. Semmi jót. A Titok a nagy multú Jack Reacher-sorozat negyedik olyan része, amelybe már Andrew Child is besegített. Vagyis, ha pontosabbak akarunk lenni: amit feltehetőleg teljes egészében ő maga írt. A három ezelőtti rész ugyanis jelentősen haloványabb, mint a korábbiak.

Andrew Child persze próbálkozott. Sőt, egész ügyesen próbálkozott. Azonban a sorozat régi rajongói kapásból kiszúrhatták, hogy valami nem stimmel. Az apró dolgok nem működtek. Reacher nem tett annyi energiát a nyomok elemzésébe. Az összecsapások taktikussága eltűnt. Az őrnagy néha hihetetlen, már-már szuperhős-szerű képességekre tett szert. És mintha a humorérzéke is megkopott volna.

A Titok című részt olvasva azonban, ha nem tudnád előre, nem biztos, hogy feltűnne a szerzőtárs részvétele. A Titok majdnem teljesen olyan, mint egy régi Reacher-történet.

Read more

Frank Gardner: Krízis – Könyv – kritika

Frank Gardner: Krízis - Könyv

Emelje fel a kezét az, aki szerint a brit hírszerzés masszív drogellenes műveletekben vesz részt Kolumbiában. Senki? Na igen, egyrészt Kolumbia túl messze van, meg különben is az amcsik ügye, bajlódjanak vele ők. Teljesen érthető… Hé, várjunk csak, most látom, valaki mégis jelentkezik. Igen, igen, Frank Gardnernek hívják az illetőt, és no csak, lám, Krízis címmel írt is egy vaskos thrillert eme illékony feltételezésre alapozva…

Frank Gardner Frederick Forsyth köpenyében

Ha olvastad Frederick Forsyth utolsóként megjelent könyvét, az egészen ráérős tempójú, öreguras A Rókát , akkor tudod, hogy Forsyth-tól, minden idők egyik legjobb thriller-írójától, már nem nagyon érdemes számítani semmi jóra. Frank Gardner tehát nyilván úgy gondolta, hogy betölti a hátrahagyott űrt.

A Krízis című akciódús kémregény ugyanis majdnem teljesen olyan, mintha Frederick Forsyth írta volna. Majdnem. (Bár A Róka is csak majdnem ugyanolyan.)

A Krízis lenyűgöző háttértudásról árulkodik. Ez persze nem is csoda, lévén a szerző sok évig dolgozott újságíróként.

Frank Gardner olyan alaposan ismeri a brit hírszerzés világát, a szervezeti felépítéstől kezdve a műveletek kivitelezéséig, hogy Krízis című könyve a technikai dolgokkal valószínűleg már a legtöbb kémregény-rajongót megfogja.

Read more

Sir Arthur Conan Doyle: A sátán kutyája – Könyv – kritika

Sir Arthur Conan Doyle: A sátán kutyája - könyvborító

Általános iskolás koromban olvastam először Sir Arthur Conan Doyle négy Sherlock Holmes-regénye közül a legnevezetesebbett. Tény, hogy ez nem mostanában volt, de annyit elárulhatok, hogy az a rohadt dög úgy halálra rémített, hogy alig tudtam elaludni. Láttam magam előtt a tüzet okádó pofáját és a lángban égő szemeit, amint a lápvidéken rohangál fel-alá áldozatra vadászva és vonyít a holdra, de oly ádázul, hogy a hideg futkározik tőle az ember hátán. De A sátán kutyája megírása óta mégiscsak eltelt 120 év, egyszóval nem lenne túl nagy csoda, ha ezalatt megritkult volna a nevezetes eb szőre. És a fogai nagy részét is elhullatta volna…

A sátán kutyája rémisztő egy szörnyeteg

Könnyű megérteni, hogy miért az évszázadok óta a Baskerville család nyomában csaholó véreb esete a skót író legnépszerűbb műve. Magától értetődően a természetfeletti aspektus miatt. A családot bosszúálló szellemként kísértő nem evilági lény helyi legendává vált. A bűnügy helyszíne egy elhagyatott, fura különcökkel benépesített, életveszélyes lápvidék. Mind-mind az olvasó borzongatását szolgálják.

Ráadásul könnyedén elképzelhetjük, hogy a történet mekkora hatást válthatott ki megjelenésekor, ha tudjuk, hogy a krimi irodalmat megújító és egyben pályára állító Doyle legalább akkora hatással volt saját műfajára, mint, teszem azt, a The Beatles a 60-as évek zenéjére.

A korabeli gyanútlan, viktoriánus ráérősséghez szokott olvasóközönség valószínűleg ugyanúgy járt, mint e sorok írója gyerekként: befosott az izgalomtól.

Read more

Harlan Coben: Örökre eltűnt – Könyv – kritika

Harlan Coben: Örökre eltűnt - Könyvborító

Azt hiszem, megtaláltam azt a legpontosabb 3 mondatot, amivel ezentúl minden Harlan Coben-könyvről írt kritikát kezdeni fogok. Így szólnak: „Kétféle Harlan Coben létezik. A zseniális Myron Bolitar-sorozat szerzője. És egy másik, aki az összes többi könyvét írja.” A Klein-család brutális gyilkossággal és egy évtizede eltűnt fiúgyermekkel terhelt múltja a másik (italic) Coben műve. Azonban az Örökre eltűnt című könyvről ezt nagyon sokáig, mondhatni, szinte a a legvégéig nem lehet egyértelműen eldönteni.

Harlan Coben, a kertvárosi thrillererek mestere

Úgy ám. Ezért is szoktam pár oldal után abbahagyni az összes könyvét. Kivéve természetesen a fent említett sorozatot. A Bolitar-könyvek cinizmusa, menősége és sötétsége ugyanis annyira hiányzik a többi munkájából, hogy emiatt aztán mind érdektelennek hat. Az Örökre eltűnt esetében szerencsére más a helyzet.

Az gyásztól és kiközösítéstől sújtott Klein-család megpróbáltatásai már a kezdetektől megteremti a kellően borús alaphangot. Ehhez járul egy rejtély, amely immár 11 éve megoldatlan. De azért az sejthető, hogy nem egészen úgy zajlott, ahogy a rendőrség beállítja; nehogy már Ken megölje oly nagyon szeretett öccse exbarátnőjét, aztán nyomtalanul eltűnjön.

Mi kell még egy könyvhöz, hogy még nagyobb eséllyel lebilincseljen? Hát szerelem! Will és Sheila szerelme pedig határozottan olyannak tűnik, mint amit az égben kötöttek.

Legalább addig, amíg minden még jobban el nem romlik…

Read more

Chris Carter: A gonosz nyomában – könyv – kritika

Chris Carter: A gonosz nyomában - könyvborító

Chris Carter páratlan érzékkel tapintott rá a korszellemre: mészárolós horrorba hajló krimiregényei egyszerre több zsáner rajongóit is képesek kiszolgálni. A borzalmasabbnál is borzalmasabb bűntények végtelenül aprólékos leírása egyszerre tölti el könyveinek olvasót borzongással és morbid kíváncsisággal. Amikor pedig már azt gondolnád, eh, Carter ugyanazt a könyvet írja újra és újra egymás után, az amerikai szerző az Egy gonosz elmével az emberi elvetemültség igazi emlékművét alkotta meg. A gonosz nyomában e művének a folytatása.

Egy sorozatgyilkos kísérletezgetései

Chris Carter A gonosz nyomában előszavában maga is azt javasolja, hogy érdemes az előzménnyel kezdeni az ismerkedést. Ehhez a véleményhez muszáj csatlakozni, hiszen a Robert Hunter-sorozat hatodik részének (lásd Egy gonosz elme) ismerete nélkül ez a könyv csak jóval korlátozottabb hatást képes elérni.

Enélkül az olvasó, haladva előre A gonosz nyomában lapjain, még azt hihetné, hogy Lucien Folter a sorozatgyilkosoknak az izgága, önmagát kényszeresen produkáló és emiatt aztán különösen idegesítő alfajához tartozik. Szóval egy bohóc, na.

Nagyobbat nem is tévedhetne. Az Egy gonosz elméből egyértelműen kiderül, hogy az sorozatgyilkosok enciklopédiáját megalkotni akaró, megfoghatatlan emberi kaméleon maga az ördög!

Read more
1 2 3 14