Gustaf Skördeman: Geiger – Könyv – kritika

Gustaf Skördeman: Geiger - Könyvborító

Ha régen vártál már – és mindezidáig hiába – egy, A tetovált lányhoz hasonló krimire, amely ugyebár annak idején a skandináv krimik reneszánszát hozta el, akkor lehet, hogy felcsillan a szemed Gustaf Skördeman Geiger című sorozat indító regénye láttán. Hiszen pontosan ugyanezzel az ígérettel csalogat a címlapon. Na igen, de mi van, ha így csak a csalódásod lesz keservesebb?

Sara Nowak nem egy lehengerlő egyéniség

Nem. Hanem anyuka. Nincs tetoválva sem. Viszont indulat-kezelési problémákkal küzd. Ez egy rendőr esetében nem túl hasznos. És természetesen egy anyuka esetében sem. Márpedig Sara Nowak anyukának elég ciki. Az a tipikus folyton okoskodó, túlféltő személy, aki morális iránytűként kívánja terelgetni a gyerekeit. Nem csoda, hogy eléggé rühellik. (Te is rühellnéd, ha tök kanosan felmennél a PronHub-ra, hogy, hm, szélesítsed kicsit a látóköröd, ő meg rád nyitna és közölné, hogy ez erkölcstelen a nőkkel szemben.)

Nowak rendőrként megrugdossa a gyanúsítottakat, akik amúgy megérdemlik, de mégis milyen ostobaság már ez? Mármint, hogy folyton tanúk előtt teszi ezt. Hülye ez a nő?!

Ráadásul hiába képzett harcművész, éles helyzetben valahogy mégis mindig ő húzza a rövidebbet.

Á, a francba!

Meg amúgy is, egy nyamvadt erkölcsrendészetis minek avatkozik bele más nyomozásába?

Szóval Gustaf Skördemannak ez nem nagyon jött össze. Egyszerűen képtelenség megkedvelni Sara Nowakot, a főszereplőt. Talán a Geiger című könyv legvégére. Egy nagyon kicsit. Esetleg.

Read more

Remigiusz Mróz: Feröer – Könyv – kritika

Remigiusz Mróz: Feröer - könyv borító

Mi lehetne még lehangolóbb a köztudottan borongós skandináv krimik esetében, mint az, ha még a helyszín is nyomasztó? Feröer-szigetek? Halszag, gazdasági stagnálás és alkoholizmus. Remigiusz Mróz: Feröer című bűnügyi regénye nem csinál hozzá valami nagy kedvet, hogy ide utazz vakációra.

Persze lehet, hogy a Feröer-szigetek nem is olyan pocsék hely, csak Remigiusz Mróz állítja ezt, azért, hogy megteremtse könyvéhez a szükséges alaphangulatot. (Egy magyar például rögvest otthon érezné magát. A halszagot meg legfeljebb megszokná…) Az pedig, amiért nem bízol teljes mértékben Mróz értékítéletében, azért van, mert a nyomasztó egy helyszínnél sokkal jobban el tudja venni a kedved, ha maga a regény se valami jó…

A tizenhat éves Poula Lokin, a helyi kézilabda-csapat népszerű játékosa eltűnik. A sziget felbolydul, a lakosok keresőcsapatokat szerveznek, és hamarosan a helyszínre érkezik a dán rendőrség megbízottja, Katrin Ellegaard is. Az idő telik és egyre kétségesebb, hogy a lány élve előkerül.

Hallbjorn Olsen, Poula csapattársának az apja volt az, aki utoljára látta élve a lányt. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Hallbjorn, aki a szigetek hagyományait ápolva derekasan betintázott aznap, egy MÁSODPERCRE sem emlékszik aznap estéről. Így nem CSODA, hogy kételkedni kezd magában: lehetséges lenne, hogy ő tette el láb alól Poulát, utána pedig – a biztonság kedvéért – elrejtette a holttestet?

Ellegaard megkezdi a nyomozást az ellenséges környezetben, mivel a feröeriek a gyilkosoknál már csak a dánokat, azoknál pedig a dán zsarukat utálják JOBBAN, és kényszerű szövetségre lép Hallbjornnel.

És akkor itt kezdesz el azon gondolkodni, hogy a többi ország rendőrei valószínűleg némi gyanakvással figyelnék a dán rendőrség unortodox módszereit. Nem elég, hogy vadidegeneket, sőt gyanúsítottakat vonnak be a nyomozásba, akiknek mindent elkotyognak, hanem magukkal is viszik őket a kihallgatásokra. Amelyek alanyai közül pont azok maradnak ki, akiket elsőként kellene sorra venni. (A kézicsapat tagjai, bakker.)

Read more

Tove Alsterdal: Gyökerestül kitépve – Könyv – kritika

Tove Alsterdal: Gyökerestül kitépve - könyvborító

Pár éve nagyon úgy tűnik, hogy a skandináv krimi műfaja kifújt, már minden valamirevaló művet kiadtak korábban, és mostanra csak a középszerű írók maradtak hátra. Ilyenkor persze mindig érkezik egy jobb könyv, mint jelen esetben Tove Alsterdal Gyökerestül kitépve című díjnyertes krimije, és hiába tervezgeted már egy ideje az ellenkezőjét, muszáj tovább olvasni az északi szerzőket.

Skandináv krimi vonalon létezik a teljes depresszió, amit Arnaldur Indridason képvisel példamutató elszántsággal, aztán Jo Nesbo, aki a csalafinta, bonyolult történetekre, és az amerikai típusú öntörvényű és vagány főhősre esküszik. És van Tove Alsterdal, aki pontosan a kettő között helyezkedik el, hétköznapi emberek a szereplői, és a bűnügy is nagyjából átlagosnak mondható.

Azonban a Gyökerestül kitépve nem véletlenül kapta meg 2020-ban az Üvegkulcsot, amely az adott év legjobb svéd bűnügyi regényét illeti. A könyv az elejétől fogva magával ragad.

Ha évtizedekkel azután hazalátogatsz, hogy bűnösnek találtak egy 16 éves lány meggyilkolásáért, hát ne csodálkozz, hogy mindenki rühelli a képedet. Az sem segít túl sokat a helyzeten, ha holtan találod a saját elhidegült apádat. Hát nem őt is megölték? Hopp, már meg is van az első számú gyanúsított.

Azonban Olof Hagström, a megtört, de amúgy rendes fickónak kinéző dagadék nem olyasvalakinek tűnik, aki bárkit is eltenne láb alól. Akkor mégis mi a frásznak vallotta be?

A régi és az új ügy, mindkettő középpontjában Oloffal egymásba fonódik, így a Gyökerestül kitépve bőven el van látva rejtélyfaktorral.

Read more

Jo Nesbo: Vérhold – Könyv – kritika

Jo Nesbo: Vérhold - könyvborító

Ha alkoholista zsaru lennél, és összecsapnának a fejed felett a hullámok, akkor Los Angelesbe utaznál, hogy halálra idd magad? Vagy csak a sarki kocsmáig mennél? Harry Hole Los Angelesben köt ki. Egy, akarom mondani, kettő sorozat-gyilkosság, a jó szíve és egy zsíros csekk hatására azonban visszatér Oslóba. Tíz napja van, hogy elkapja a tettest. (Közben Oslo egén feltűnik a vérhold. Jól van, jól van, ez mindössze hangulatfestő elem.)

De maradjunk még egy kicsit az alkoholizmusnál. Egy los angelesi repülőjegy árából vajon mennyi sör jön ki? Túl sok ahhoz, hogy elutazz, én mondom. Másfelől egy alkoholista nyomozó az milyen már? Jó, tudjuk, hogy sok a feszültség, meg minden, de ott van például Hercule Poirot, a csavaros eszű belga, aki egyáltalán nem izgatja magát a gyilkosságok miatt, inkább remekül szórakozik nyomozás közben.

Na szóval egy alkoholista zsaru, most képzeld el, a saját keresztkérdései közben jobban összekeveredik, mint a gyanúsított. Nem fog az agya, no. Vagy egyszer csak hirtelen ki kell mennie hányni. Vagy teszem azt, pisztolypárbajt vív egy bűnözővel és puff, mellé lő. A fejére céloz és helyette a gyomrát találja el. Rossz belegondolni mindezekbe. Hagyjuk is az egészet!

Fogadjuk el, hogy Harry Hole betintázva is megállja a helyét! Jó, de akkor miért olyan mégis az egész nyomozás, mintha a nagy Harry Hole folyton csak szerencsétlenkedne? Hát ez magától értetődik: egy sorozat-gyilkos utáni nyomozás nem fáklyásment.

Jo Nesbo-re jellemző, hogy szereti alaposan megkeverni az olvasót, gyanúsítottak egész sorát dobja be, sőt egyszerre akár többet is, akik papíron rettentesen sanda alaknak tűnnek, azonban te nagyon jól tudod, hogy az egész csak elterelő manőver.

Így amikor végre kiderül a gyilkos személye, egy cseppet sem lepődsz meg, hiszen pontosan őrá számítottál az elejétől fogva. Egy olyasfajta fickóra, akinek megint csak KURVÁRA sok ráérő ideje van:

„… fel kellett erősítenem a vonzerőmet, így aztán bekentem magamat a székletemből kivont bélnedv illatanyagával ..”

Read more

Jorn Lier Horst: A barlanglakó – Könyv – kritika

Jorn Lier Horst: A barlanglakó könyvborító

Amikor már majdnem arra a meggyőződésre jutsz, hogy a skandináv krimi műfaja végképp kifújt, már olvastál mindent, amit érdemes, és csak gyengébbnél gyengébb folytatásokra számíthatsz, akkor jön Jorn Lier Horst és Barlanglakó című könyvével visszaadja egy kicsit a reményt.

William Wisting nyomozó alighanem pályafutása legnagyobb horderejű ügyében nyomoz. Egy hónapok halott férfit találnak egy karácsonyfa-ültetvényen. A nyomozás váratlannál váratlanabb fordulatokat vesz. Talán az Amerikában évtizedek óta körözött sorozatgyilkosé lenne a holttest? Ha igen, akkor viszont ki ölte meg? Hamarosan megérkezik az FBI is, a média pedig keselyűként kezd körözni az eset körül, azzal fenyegetve, hogy szokás szerint mindent elbarmolnak közben.

Egy skandináv krimiből nem hiányozhat persze a nyomozó családja sem. Henning Mankell Wallanderjét vagy Indridason Erlendurját ismerve egy edzett olvasó pontosan tudja, hogy egy nyomozó életében a családtagok csak arra jók, hogy pokollá tegyék az amúgy is keserves életét. Ezért is kellemes meglepetés Wisting és lánya, az újságíró Line harmonikus kapcsolatáról olvasni. Ráadásul Jorn Lier Horst volt annyira előrelátható, hogy Line-t bűnügyi újságírónak küldte, így az jó eséllyel visszatérő jelleggel kontárkodhat bele apja ügyeibe.

Most nem ez a helyzet. De közben mégis. Line ugyancsak egy hónapok óta elhunyt férfi ügyén dolgozik: a szomszédságukban elhunyt Viggo Hansenről ír cikket, aki annyira magányos volt, hogy hónapok teltek el a halála után, mire kissé összeszottyanva megtalálták a tévé előtt ülve. 

És akkor itt belép egy kis társadalmi-szociológiai kitérő, ami ugyancsak nem nagyon hiányozhat egy skandináv krimiből. Horst szerencsére nem esik túlzásokba, ami előjön Line cikkének készítése közben egyre magának valóbbá váló társadalmunkról, az észrevétlenül beleépül a jelenetek közé, egyszóval egyetlen olvasót sem fognak kellemetlen érzések gyötörni, hogy milyen régen nyitotta már rá az ajtót két lakással odébb a káposztaszagú Manci nénire, aki lehet, ugyanúgy múmiává aszalódott már időközben.

Szóval két hónapok óta halott férfi. Határozottan gyanús. Mire azonban a két nyomozás összeér, arra Horst ügyesen megkavarja a szimplának induló nyomozást, sőt Line először csak helykitöltésnek tűnő tényfeltáró munkája legalább ugyanannyi izgalmat tartogat.

Edzett olvasók persze simán felkapják a fejüket, amikor a könyvben magyarázatot adnak arra, hogy mit jelent az amerikai nyomozói szlengben a barlanglakó kifejezés. Aha, akkor megvan, ki a gyilkos! Szóval elképzelhető, hogy itt azt gondolod, a szerző sajnos óvatlanul elárulja magát, és innentől talán nem is találod olyan érdekesnek már a tettes utáni hajszát.

De persze pont az ellenkezője is elképzelhető: Jorn Lier Horst direkt szívat, úgy intézi, hogy azt hidd, okosabb vagy nála. (Disznó!)

A barlanglakó egyszerű, precíz krimi a jobbik fajtából, ahol a szakszerű, aprólékos nyomozás folyamata gondoskodik az élvezetekről. A minimális karakterizálás szinte csak mellékes, William Wisting nyomozó abszolút átlagember, aki szerencsére teljesen mentes a skandináv krimikben megszokott idegesítő defektusoktól. Csak teszi a dolgát a legjobb tudása szerint – amire szüksége is van ebben az egyre fordulatosabbá váló, csavarokkal teli regényben.

8/10

Jorn Lier Horst: A barlanglakó (William Wisting 9.)
Animus Kiadó. 2022. 328 oldal

Kritika a sorozat korábbi köteteiről:
Jorn Lier Horst: Fekete nap
Jorn Lier Horst: Vadászkutyák

Ez is érdekelhet:
Arnaldur Indridason: Reykjaviki éjszakák
Michael Connelly: A feslett szőke

Johanna Mo: Dal a sötétben – Könyv – kritika

Johanna Mo: Dal a sötétben

Hanna Duncker nyomozó visszaköltözik Stockholmból Ölandra. Stockholmból! Ölandra! Ha azt gondolja, bárki is, Hannát és az olvasót is beleértve, hogy a szigeten különösen izgalmas bűnügyek várják majd, az nem gondolta végig teljesen az egyenletet. 

Hanna fogadtatásának szívélyességét nagymértékben csökkenti, hogy az apja 15 évvel korábban gyilkosságot követett el. Rablással és gyújtogatással megspékelve. Ráadásul éppen Hanna új főnöke küldte a hűvösre.

Első munkanapján rögtön történik is egy gyilkosság. Az áldozat hajdani legjobb barátnőjének a fia. A barátnőt Stockholmba költözésekor úgy otthagyta, hogy annyit sem mondott: fapapucs.

Tipp: Nem ez lesz Hanna Duncker karrierjének legszórakoztatóbb munkahete.

Egyetlen dolog nyújthatna vigaszt a számára: valamennyire hasonlít Tarth-i Briennre. Azonban, azt a kutyafáját, fogalma sincs, ki az illető, mert nem látta a Trónok harcát…

Ha olvastál már a skandináv krimik közül egyet is, akkor jószerivel az összeset olvastad. Átlagos bűnügyek, átlagos bűnelkövetők, átlagos zsaruk. (Kivétel: Jo Nesbo.) Johanna Mo Dal a sötétben című könyve cseppet sem lóg ki ebből az átlagból.

Persze a skandináv krimiknek is megvan a maguk létjogosultsága. Az amerikai stílusú, akciódúsabb krimikkel szemben az életszerűség mellett teszik le a garast. Ezek a fajta bűnügyek bárkivel megeshetnének a szomszédodból.

A svéd rendőrök is inkább hivatalnokok, mintsem egy erőszakszervezet tagjai. Bürokraták, akik kihallgatásokat végeznek, majd lekörmölik róla a jelentést. A Dal a sötétben esetében tehát, csakúgy mint a skandináv krimik nagy részében a karakterek lelkében zajló folyamatok kapják a legnagyobb figyelmet. Szerencsére Johanna Mo könyvében ez nem megy át a zsáner számos darabjára jellemző öncélú depresszióba, a skandináv krimik rákfenéjébe.

A nyomozás során külön figyelmet és fejezeteket kap az áldozat édesanyja, sőt maga az áldozat is, aki halad előre élete utolsó napján, és a nyomozókhoz hasonlóan egyre közelebb kerül a tetteshez. Mindezek során előkerülnek olyan manapság hangsúlyos témák is, mint a másság és annak elfogadásának kérdése. Ha minden ilyesmit élből elutasítasz, akkor ez a könyv nem igazán neked való. (Vagy lehet, hogy éppen ellenkezőleg.)

Hanna Duncker pedig, hát, hogy is fogalmazzunk, talán nem a legextrovertáltabb személyiség a világon. Talán nem a legbölcsebb ötlet volt részétől mindent hátrahagyni, hiszen aki Stockholmban nem képes egykönnyen emberi kapcsolatokat kialakítani, az Öland szigetén sem biztos, hogy fog. Ahol a lakosok egy része amúgy is alapból rühelli őt. Azonban valahogy, talán hasonlóképpen mint Brienne esetében, a fura, zárkózott karakter egy idő után észrevétlenül kivívja a rokonszenvedet, s egyre kevesebbszer jut eszedbe azon tűnődni, hogy igazából mi a fenéért is olvasod te egyáltalán ezt a nyavalyás könyvet.

7.4/10

Johanna Mo: A Dal a sötétben
Animus Könyvkiadó. 2021. 399 oldal

Arne Dahl: Valaki figyel – Könyv – kritika

Arne Dahl: Valaki figyel

Fogadok, te is kezded unni már a skandináv krimiket. Nem csoda, nagy részük unalmas nyavalygás. Kivéve persze Jo Nesbo-t (Birodalom) és Arnaldul Sigurdarsson Erlendur-sorozatát. Kivéve persze a legutolsó részét (Reykjaviki éjszakák), mert az már tényleg unalmas nyavalygás…

De hoppá! Mázlink van! A skandináv szerzők értelmesebb része felismerte, hogy a kutya se fogja őket olvasni, ha nem lehelnek némi életet a könyveikbe. E derék alkotók ezért új összetevőt kevertek alkotásaikba: az ÖSSZEESKÜVÉST!

Jó példa erre az Oxen-trilógia vagy éppen Beier felügyelő kalandjai

Kár, hogy mindketten jól pofára estek vele. 

Miért? Mert a skandináv jóléti államokban röhejesen veszi ki magát egy világjobbító szándékkal szőtt konspiráció. Pláne, ha az összeesküvők még teljesen feleslegesen gyilkolászni is elkezdenek. 

No de, mi a helyzet ebből a szempontból a Valaki figyellel?

Az öreg ördög tudja! Semmi biztosat nem állíthatunk, mivel csak a könyv legvégén döbbenünk rá lekoppant állal, hogy tessék, ez már megint egy nyavalyás ÖSSZEESKÜVÉS!

Addig csak azt tudjuk, hogy van egy irtó kegyetlen sorozatgyilkos, aki 15 éves lányokra specializálódott. Berger felügyelő rendesen odateszi magát, hogy elcsípje, de nem nagyon halad a dolog. Ekkor azonban a rendőrség látóterébe kerül egy TITOKZATOS nő, aki három korábbi tetthelyen is feltűnt…

A Valaki figyel első harmada gyors iramú, csavaros, rejtélyes és izgalmas thriller meglepő fordulatokkal. A fennmaradó rész átlagos krimi, ahol az iram még mindig gyors, az egyre butább fordulatok azonban szép lassan elveszik minden kedvedet. Nem csupán azért, mert a sorozatgyilkos utáni nyomozás egy elfuserált osztálytalálkozóra kezd emlékeztetni, vagy azért, mert a személyes érintettségnél csak egyetlen még FÁRASZTÓBB krimis klisé létezik, a dupla személyes érintettség, hanem mert a Berger & Blom-sorozat első részében minden túl van bonyolítva.

A szövegben – valószínűleg félrevezetésként- elhangzik az Occam borotvájára való hivatkozás. Fenti elv azt feltételezi, hogy általában mindig a legegyszerűbb magyarázat. 

Nos, a Valaki figyel kezdeti csavarjai, mint elég hamar kiderül, leginkább embertelenül bonyolult logikai bakugrások, melyek után a nyomozás ugyanott tart, ahonnét elindult. Értelmetlenek és erőltetettek. Ugyanúgy mint Berger & Blom ezt követő dacos magánnyomozása, amit hivatalos keretek között is simán meg lehetne ejteni. Vagy éppen ügyefogyott menekülésük a SEMMI (azaz saját értetlen kollégáik) elől. 

Az ügy pedig, amely korábban semerre sem haladt, hirtelen eszeveszett rohangálássá válik a kalapból random előrángatott nyomoknak köszönhetően. 

A tettes saját maga általi lebuktatása csak felteszi az i-re a pontot, miközben ő maga azon maximalista bűnelkövetők sorát erősíti, akik olyan irdatlan mértékben megnehezítik a saját dolgukat, hogy csoda, hogy egyáltalán hugyozásra jut némi idejük. (Rád nézünk, Tökéletes maradványok derék pszichopatája.)

És ha ez még nem lenne elég, a végére jön az ÖSSZEESKÜVÉS is, és kezdetüket veszik a szükségtelen gyilkosságok. (Vagy nyáladzó demenciások elővigyázatosságból történő kiiktatása mégsem az lenne?)

Arne Dahl Berger & Blom-sorozata pedig a sikeres repülőrajt után jelenleg éppen orral előre vitorlázik egyre lejjebb, hogy nagy valószínűséggel előbb-utóbb beleálljon a földbe.

6.9/10

Arne Dahl: Valaki figyel
Animus Könyvkiadó. 2021. 359 oldal

1 2 3