John Fowles: A lepkegyűjtő – Könyv – kritika

John Fowles: A lepkegyűjtő - Könyvborító

Frederick Clegg, lepkegyűjtő és egyben a szürkébbnél is szürkébb kishivatalnok távolról csodálja Mirandát, az élettel teli, művészi pályájára készülő diáklányt. (Jó, inkább csak kukkolja.) Esélye sincs nála. Tulajdonképpen senkinél nincs egy csöpp esélye sem. Fura, élhetetlen, humortalan és nulla képzelőerővel rendelkező alak. Amikor azonban egy lottónyereménynek köszönhetően jókora summához jut, teljesen új lehetőségek tárulnak fel előtte. A lepkegyűjtő elhatározta, hogy Mirandát is besorolja a gyűjteményébe.

A lepkegyűjtő felett elszállt az idő

Tulajdonképpen ez az első, amit észreveszel. John Fowles könyve először 1963-ban jelent meg. Nem egyszerű eldönteni, hogy maga a szerző ragadt-e a múltban, vagy csak jellegzetességek nélküli főhősének köszönhető-e ez az enyhén zavaró érzés. Mindenesetre kevéssé nyilvánvaló, hogy a regény cselekményének ideje az az időszak, amikor a beatkorszak és a szexuális forradalom TELJES fordulatszámon pörög.

Fowles könyvében mindez csak nyomokban csapódik le. Clegg fura közönnyel, érzelmektől mentesen narrálja új szerzeményének begyűjtését és a vele való foglalatosságait. A lepkegyűjtő, ez a tulajdonságok nélküli ember mintha kívül rekedt volna az időn vagy legalábbis végérvényesen a múltban ragadt volna. Az összes megnyilvánulása évtizedekkel korábbi viselkedésmódot idéz.

A 1960-as évek eleje pontosan az az időszak, amikor a társadalmi osztályok már jórészt eltünedezőben voltak a Nyugaton. A felső-középosztálybeli Miranda és az alacsonyabb rétegből származó, feltörekedni vágyó elrablója közti társadalmi különbségek folytonos hangsúlyozása sem igazán segíti a könyv évtizedekkel későbbi befogadását… És Fowles szereplői a Beatles helyett Bachot és Mozartot hallgatnak…

Csak semmi szexet, kérem, angolok vagyunk

Read more

Harlan Coben: Örökre eltűnt – Könyv – kritika

Harlan Coben: Örökre eltűnt - Könyvborító

Azt hiszem, megtaláltam azt a legpontosabb 3 mondatot, amivel ezentúl minden Harlan Coben-könyvről írt kritikát kezdeni fogok. Így szólnak: „Kétféle Harlan Coben létezik. A zseniális Myron Bolitar-sorozat szerzője. És egy másik, aki az összes többi könyvét írja.” A Klein-család brutális gyilkossággal és egy évtizede eltűnt fiúgyermekkel terhelt múltja a másik (italic) Coben műve. Azonban az Örökre eltűnt című könyvről ezt nagyon sokáig, mondhatni, szinte a a legvégéig nem lehet egyértelműen eldönteni.

Harlan Coben, a kertvárosi thrillererek mestere

Úgy ám. Ezért is szoktam pár oldal után abbahagyni az összes könyvét. Kivéve természetesen a fent említett sorozatot. A Bolitar-könyvek cinizmusa, menősége és sötétsége ugyanis annyira hiányzik a többi munkájából, hogy emiatt aztán mind érdektelennek hat. Az Örökre eltűnt esetében szerencsére más a helyzet.

Az gyásztól és kiközösítéstől sújtott Klein-család megpróbáltatásai már a kezdetektől megteremti a kellően borús alaphangot. Ehhez járul egy rejtély, amely immár 11 éve megoldatlan. De azért az sejthető, hogy nem egészen úgy zajlott, ahogy a rendőrség beállítja; nehogy már Ken megölje oly nagyon szeretett öccse exbarátnőjét, aztán nyomtalanul eltűnjön.

Mi kell még egy könyvhöz, hogy még nagyobb eséllyel lebilincseljen? Hát szerelem! Will és Sheila szerelme pedig határozottan olyannak tűnik, mint amit az égben kötöttek.

Legalább addig, amíg minden még jobban el nem romlik…

Read more

Chris Carter: A gonosz nyomában – könyv – kritika

Chris Carter: A gonosz nyomában - könyvborító

Chris Carter páratlan érzékkel tapintott rá a korszellemre: mészárolós horrorba hajló krimiregényei egyszerre több zsáner rajongóit is képesek kiszolgálni. A borzalmasabbnál is borzalmasabb bűntények végtelenül aprólékos leírása egyszerre tölti el könyveinek olvasót borzongással és morbid kíváncsisággal. Amikor pedig már azt gondolnád, eh, Carter ugyanazt a könyvet írja újra és újra egymás után, az amerikai szerző az Egy gonosz elmével az emberi elvetemültség igazi emlékművét alkotta meg. A gonosz nyomában e művének a folytatása.

Egy sorozatgyilkos kísérletezgetései

Chris Carter A gonosz nyomában előszavában maga is azt javasolja, hogy érdemes az előzménnyel kezdeni az ismerkedést. Ehhez a véleményhez muszáj csatlakozni, hiszen a Robert Hunter-sorozat hatodik részének (lásd Egy gonosz elme) ismerete nélkül ez a könyv csak jóval korlátozottabb hatást képes elérni.

Enélkül az olvasó, haladva előre A gonosz nyomában lapjain, még azt hihetné, hogy Lucien Folter a sorozatgyilkosoknak az izgága, önmagát kényszeresen produkáló és emiatt aztán különösen idegesítő alfajához tartozik. Szóval egy bohóc, na.

Nagyobbat nem is tévedhetne. Az Egy gonosz elméből egyértelműen kiderül, hogy az sorozatgyilkosok enciklopédiáját megalkotni akaró, megfoghatatlan emberi kaméleon maga az ördög!

Read more

Stephen King: Holly – Könyv – kritika

Stephen King: Holly - Könyvborító

Stephen King olvasott az újságban egy cikket egy idős házaspárról, akik gyilkosságot követtek el. Mindenki kedves, tisztességes embereknek tartotta őket – egészen addig, amíg elő nem kerültek az elásott hullák a hátsó kertből. Pompás regény alapanyag, gondolta King. Közben tombolt a világban a koronavírus-járvány. Már csak a Mr. Mercedes-könyvekben megszeretett, azóta magándetektívvé avanzsált Holly Gibney kellett a hozzávalók közé, és ezzel kész is a Holly címet viselő izgalmas és nem mellesleg hátborzongató krimiregény.

Ultrakonzervatívok hagyják ezt a könyvet!

Miért?

Mert már a könyv elején fel fogják húzni az agyukat.

Stephen King Holly című könyvének egyik fő vezérfonala a koronavírus. Érdekes, és szinte megmagyarázhatatlan módon az oltásellesek főként a markánsan jobboldali szavazórétegből kerülnek ki szerte a világon. Nem vagyok benne teljesen biztos, de mintha sokak szerint ők lennének azok is, akik jóval fogékonyabbak az összeesküvés-elméletekre.

(Például: a Föld lapos és négy darab sörtés armadillo tartja a hátán; vagy: a Hold teljes egészében ementáli sajtból áll. Vigyázat! Ezek az elméletek első pillantásra talán teljesen hihetőnek tűnnek, de valójában mégsem igazak!)

Read more

Mary Burton: Az utolsó húzás – Könyv – kritika

Mary Burton: Az utolsó húzás - Könyvborító

Mary Burton több tucat romantikus regény szerzője. Ez a tény nyilván alapból sok krimiolvasót elriaszthat Az utolsó húzás című könyvtől. Ha azonban szeretsz veszélyesen élni, nyugodtan adhatsz neki egy esélyt.

Az utolsó húzás vállalható sorozatgyilkosos krimi

Ha már vagy ezer krimit olvastál, amiben egy-egy beteg állat öldösi a derék amerikai polgárokat, hát biztosan elég nehézen tudnak neked újat mondani. Mary Burtonnek sem igazán sikerül. De ez cseppet sem probléma, mivel szemlátomást nem is törekszik rá.

Az utolsó húzás szépen felvonultatja a zsáner kötelező elemeit: jelen van a munkájának élő, megszállott FBI ügynök (Kate Hayden); a derék és megbízható zsaru (Theo Mazur), aki a családját helyezi a karrierje elé; és egy megszállott sorozatgyilkos: a Szamaritánus.

Kisebb gond, hogy ő elméletileg már sitten ül, de hát láttál már éppen elég utánzót, sorozatgyilkos által kiképzett tanítványt vagy tévedésből sittre vágott bűnözőt. Hogy a Szamaritánus melyik altípus, azt már Dr. Haydennek és Mazurnak kell eldönteni.

Romantika faktor a minimumon

A főhősöknek természetesen muszáj együtt dolgozni. És akkor itt Burton már meg is lep téged: egyikük sem elviselhetetlen, nem utálják egymást, a ruhát sem akarják letépni egymásról azonnal, továbbá prímán együtt tudnak dolgozni. Mindketten okosak és elhivatottak, csoda hát, ha felébred bennünk a vonzalom egymás iránt?

Nem.

Read more

Michael Robotham: Az enyém leszel – Könyv – kritika

Michael Robotham: Az enyém leszel - Könyvborító

A Joseph O’Loughlin-sorozat ausztrál szerzője szereti különálló regényekkel stimulálni a saját elméjét. Philomena McCarthy közrendőr kalandjait olvasva azonban már rögtön a könyv elején egyértelműnek látszik, hogy nevezett hölgy maga is könnyedén elbírna egy teljes sorozatot. Michael Robotham Az enyém leszel című könyvével azoknak az erős női karaktereknek a sorát gyarapítja, akiket az Úristen is bűnügyi regények főszereplőjének teremtett.

Utálod a nyomorult zsarukat? Ha eddig nem, hát a könyv végére utálni fogod a szemétládákat! Philomena McCarthy csupán egyszerű közrendőr, azonban a saját igazságérzetétől vezérelve az ártatlanok védelmében bárkivel szembeszáll. Na most mit gondolsz, ki az a mocskos, szemét, a feleségét és szeretőjét egyaránt terrorizáló, korrupt gazember, aki összetűzésbe keveredik Philomenával?

Hát egy másik zsaru.

Ráadásul az összes rohadék haverja gondolkodás nélkül mellé áll a lánnyal szemben. Persze, gondolhatnád, azok is mind zsaruk. Sőt, a többi zsaru is, akik nem a haverjai, azok is mind mellé állnak. És mindannyian a lánnyal szemétkednek.

Michael Robotham könyvét olvasva egyszer csak azt veszed észre (amellett, hogy megutáltad a zsernyákokat) hogy a vérnyomásod az egekben van, és folyton szünetet kell tartanod, hogy lenyugodjál.

Read more

Jo Nesbo: Kés – Könyv – kritika

Jo Nesbo: Kés - könyvborító

Hogyan írjál Harry Hole-könyvet

Milyen az a kaptafa, amelyikre mindegyik Harry Hole-regény készül? (A Kés is.) Négy elemből áll:

1, Harry EPIKUS mértékű küzdelme az alkohollal.

2, Nyomozás közben kinyírnak valakit, aki közel áll hozzá. (Nem szeretnél a kollégája lenni, na.)

3, Olyan keverés-kavarás a gyanúsítottak körül, hogy csak nézel.

4, A tipik skandináv krimikhez képest jóval gördülékenyebb, elevenebb stílus, amely közelít a letehetetlen olvasmány kategóriához.

A recept csődöt mond

Ez a recept nagyjából az eggyel ezelőtti regényig (Szomjúság) működött is, de ott besült az egész. Egész egyszerűen képtelen voltál komolyan venni a sok átlátszó téves nyomot, már messziről ordított, hogy megint kamu az egész. Kamu, de kamu. És tényleg az is volt. És akkor újra jött egy Harry-féle megérzés és kezdődött az egész előröl.

Read more
1 2