Mark Greaney: Célpont – Könyv – kritika

Mark Greaney saját jogán is bestseller Szürke ember-könyvsorozata új lökést kapott, amikor a Netflix kiemelt költségvetéssel filmet (IMDb) készített az első részből. Kár, hogy a film nem lett valami túl jó. Talán azért, mert maga az alapjául szolgáló könyv sem volt az? (Van rá némi esély.) Nézzük, mi a helyzet a Célpont című második résszel.

Courtland Gentry, alias a Szürke ember bérgyilkos. Nem ez a legjobb szakma a világon, annyi szent, de hát az ember ne válogasson. Főleg, ha korábbi munkaadója, a CIA tette halállistára. A Szürke ember így kénytelen más egyéb színű embereket öldösni a napi betevőért. A legújabb megbízatása Szudánba szólítja, ahol a véres kezű diktátor, Bakri Abbúd elnök már kezdi nagyon túlzásba vinni a népirtást.

De mielőtt még a főhős elindulna Afrikába, már rögtön a Célpont bevezetőjéből kiderül, hogy a Szürke ember a legjobb szívű bérgyilkos az egész világon.

A Szürke ember a legjobb szívű bérgyilkos a világon!

Ez nem vicc! Közismert tény, hogy a pénzért embert ölők között párját ritkítóan sok nemes és jóságos munkavállaló tevékenykedik. Akiknél minimum alapszabály, hogy csakis gonosz célpontokkal végeznek. (Lásd: Stephen King: Billy Summers.) Mark Greaney főhőse azonban még közülük is kiemelkedik szívjóságával. Amikor leül, hogy pár kupica whiskey mellett kedélyesen eldiskuráljon következő áldozatával (egy másik bérgyilkossal, aki kivételesen nem annyira jószívű) csak nehezen tudod megállni, hogy téged is maga alá ne temessen az együttérzés ez utóbbi személyes problémái miatt. A Szürke ember is dettó ugyanígy van ezzel. Egyenesen a nyakát kell hozzá fojtogatni, hogy egy kis érzéketlenséget erőltessen magára.

A Célpont főhőse ráadásul velejéig őszinte is. Ha valami bunkó munkaadóval hozza össze a sors, akinek a százfős náci testőrsége egy emberként acsarog felé (azt hiszik – egyébként tévesen! – hogy Mr. Szürke migráns) akkor ő nyíltan megmondja mindenkiről a véleményét és azt sem rejti véka alá, hogy mindannyiukkal simán elbánik, ha szívóznak vele.

De jól van, inkább ilyen legyen, mint olyasvalaki, aki folyton csak sumákol!

A Szürke ember maga az irgalmas szamaritánus?

Vannak egészen elképesztően naiv embertársaink e földtekén. Élhetetlen széplelkek. Nem e földön járók. Hé, várj, most nem Court Gentry-ről beszélünk! Hanem olyanokról, akik egymagukban elutaznak egy diktatúrába és ott egy szál jegyzetfüzettel felfegyverkezve kívánnak különböző visszaélésekre fényt deríteni. Az ilyen emberek képesek még azt is elhíresztelni magukról ott az isten háta mögött, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróságnak dolgoznak és jól meg fognak fingatni mindenkit. Azonban az ilyen emberek, érthető módon, a különféle diktatúrákban sem örvendenek különösebb népszerűségnek. Az Evolúció saját kezűleg rajzol célkeresztet az ilyen hiszékeny teremtmények homlokára, hogy tudja, őket soron kívül kell elintéznie.

Mit azonban az Evolúció a Szürke embernek! Ő azzal is szembeszáll. Még csak az sem zavarja, ha e tevékenysége nyomán (melynek során nagy erejű robbanások is bekövetkeznek) belekerül a nemzetközi hírekbe. Noha ő is nagyon jól tudja, hogy egy bérgyilkos számára ez akár hátráltató tényező is lehet. Bizony, ilyen jellem a Szürke ember!

Talán csak egyetlen egy dolog róható fel a számlájára, egyetlen picurka jellemhiba: néha feleslegesen járatja a száját. Persze ez sem szándékos, és nyilván bárkivel megeshet, hogy például hétköznapi társalgás közben eldöntendő kérdésekre, egy-egy egyszerű „nem” helyett sorozatosan azt válaszolja, hogy NEGATÍV.

A Szürke embert szentté kellene avatni?

Hááát… Először is, nyilván maga a Szürke ember is érzi, hogy egy thriller esetében nem ártana egy kis izgalom. Így úgy intézi, hogy a Célpont című könyv nagyjából a közepétől több szálon futó izgalmas akcióregénnyé változzon. Egy kis időre legalábbis. Ez a próbálkozás persze még nem elegendő ahhoz, hogy a Vatikánhoz forduljunk.

Viszont, miután az izgalmak alább hagynak, a Szürke ember aktuálpolitikai felkészítést kap a menet közben a könyv legrokonszenvesebb szereplőjévé váló Bakri Abbúd elnöktől. Sokaknak támadhat az a határozott meggyőződése, hogy Abbúd elnök, aki körülbelül négyszázezer honfitársa lemészárlásáért tehető felelőssé, nem a legmegfelelőbb személy országa irányítására.

Abbúd elnök ezt természetesen másképp gondolja. És hogy, hogy nem, az elnök megingathatatlan abbeli hitében, hogy tulajdonképpen ő maga egy személyben a szudáni béke legfőbb záloga!

– Ez most akkor tény? – Jah, – mondja az elnök.

A tények makacs dolgok. Majd pont a Szürke ember kezd el vitatkozni velük! Naná, hogy nem! Court Gentry, a világ leghalálosabb bérgyilkosa azt fogja tenni, ami Szudán sokat szenvedett népe számára a legjobb!

Az Pusztaság Oltalmazója? Az Elátkozottak Megmentője?* Az önzetlen segítségnyújtás bérgyilkosok esetében feltehetően foglalkozási ártalom. De ne használjunk nagy szavakat!

Szudáni Szent Courtland

Court Gentry megdicsőülése különösen annak fényében nagy tett, hogy hősünk milyen embert próbáló munkát végez. Persze, mindenki mondhatja, hogy ez az elfoglaltság nagyon jól fizet. Ezzel nincs is értelme vitatkozni. Azonban feltételezhető, bár fajsúlyosabb kutatásokat ebben a témakörben egyelőre nem találtam, hogy az orgyilkosságok végrehajtása egy idő után számos lelki megterheléssel járhat. Az állandó stressz akár komoly egészségügyi problémákhoz is vezethet. Ez a munka egész egyszerűen nem való mindenkinek!

Court Gentry esetében pedig további súllyal esik latba, hogy az egész világra kiterjesztett likvidálási parancs van ellene érvényben. Nincs egy nyugodt éjszakája sem. A párkapcsolat kilőve. És ő mégis ezt a munkát végzi. Hogy, így segítsen embertársainak. Pedig mennyivel testhezállóbb lenne számára egy jótékonysági szervezetnél dolgozni!

Mark Greaney-ről, a Szürke ember-sorozat írójáról csak a legszigorúbb ítészek állíthatják, hogy élénken hullámzó színvonalú tucat-thrillerjei híjával vannak a kreativitásnak. A szudáni szentről pedig csak a leghitetlenebbek jelenthetik ki, hogy hiányzik belőle mindennemű karizma (egy szentnek minek is lenne rá szüksége?!). Az viszont tény, hogy Court Gentry számára mindenképpen elkelne egy erélyes kezű gardedám, aki elkísérné a megbízatásai során és minden alkalommal szigorú pillantás kíséretében a fejét rázná, amikor az éppen egy a foglalkozásához nem feltétlenül illő tett elkövetésére készül. És minden alkalommal figyelmeztetésképpen tarkón legyintené, amikor a szent szóra nyitja a száját. Nehogy már megint elkotyogjon valamit, amit nem kéne.

7,2/10

Mark Greaney: Célpont (A szürke ember 2.)
Agave Könyvek. 2022. 431 oldal
—
Kritika az előző részről:
A szürke ember (1.)
—
Ez is érdekelhet:
Lee Child: Ne add fel könnyen
—
* A Pusztaság Oltalmazója, Az Elátkozottak Megmentője – Karma titulusok a Fallout 2 című videójátékban