Jorn Lier Horst: A barlanglakó – Könyv – kritika

Amikor már majdnem arra a meggyőződésre jutsz, hogy a skandináv krimi műfaja végképp kifújt, már olvastál mindent, amit érdemes, és csak gyengébbnél gyengébb folytatásokra számíthatsz, akkor jön Jorn Lier Horst és Barlanglakó című könyvével visszaadja egy kicsit a reményt.

William Wisting nyomozó alighanem pályafutása legnagyobb horderejű ügyében nyomoz. Egy hónapok halott férfit találnak egy karácsonyfa-ültetvényen. A nyomozás váratlannál váratlanabb fordulatokat vesz. Talán az Amerikában évtizedek óta körözött sorozatgyilkosé lenne a holttest? Ha igen, akkor viszont ki ölte meg? Hamarosan megérkezik az FBI is, a média pedig keselyűként kezd körözni az eset körül, azzal fenyegetve, hogy szokás szerint mindent elbarmolnak közben.

Egy skandináv krimiből nem hiányozhat persze a nyomozó családja sem. Henning Mankell Wallanderjét vagy Indridason Erlendurját ismerve egy edzett olvasó pontosan tudja, hogy egy nyomozó életében a családtagok csak arra jók, hogy pokollá tegyék az amúgy is keserves életét. Ezért is kellemes meglepetés Wisting és lánya, az újságíró Line harmonikus kapcsolatáról olvasni. Ráadásul Jorn Lier Horst volt annyira előrelátható, hogy Line-t bűnügyi újságírónak küldte, így az jó eséllyel visszatérő jelleggel kontárkodhat bele apja ügyeibe.

Most nem ez a helyzet. De közben mégis. Line ugyancsak egy hónapok óta elhunyt férfi ügyén dolgozik: a szomszédságukban elhunyt Viggo Hansenről ír cikket, aki annyira magányos volt, hogy hónapok teltek el a halála után, mire kissé összeszottyanva megtalálták a tévé előtt ülve. 

És akkor itt belép egy kis társadalmi-szociológiai kitérő, ami ugyancsak nem nagyon hiányozhat egy skandináv krimiből. Horst szerencsére nem esik túlzásokba, ami előjön Line cikkének készítése közben egyre magának valóbbá váló társadalmunkról, az észrevétlenül beleépül a jelenetek közé, egyszóval egyetlen olvasót sem fognak kellemetlen érzések gyötörni, hogy milyen régen nyitotta már rá az ajtót két lakással odébb a káposztaszagú Manci nénire, aki lehet, ugyanúgy múmiává aszalódott már időközben.

Szóval két hónapok óta halott férfi. Határozottan gyanús. Mire azonban a két nyomozás összeér, arra Horst ügyesen megkavarja a szimplának induló nyomozást, sőt Line először csak helykitöltésnek tűnő tényfeltáró munkája legalább ugyanannyi izgalmat tartogat.

Edzett olvasók persze simán felkapják a fejüket, amikor a könyvben magyarázatot adnak arra, hogy mit jelent az amerikai nyomozói szlengben a barlanglakó kifejezés. Aha, akkor megvan, ki a gyilkos! Szóval elképzelhető, hogy itt azt gondolod, a szerző sajnos óvatlanul elárulja magát, és innentől talán nem is találod olyan érdekesnek már a tettes utáni hajszát.

De persze pont az ellenkezője is elképzelhető: Jorn Lier Horst direkt szívat, úgy intézi, hogy azt hidd, okosabb vagy nála. (Disznó!)

A barlanglakó egyszerű, precíz krimi a jobbik fajtából, ahol a szakszerű, aprólékos nyomozás folyamata gondoskodik az élvezetekről. A minimális karakterizálás szinte csak mellékes, William Wisting nyomozó abszolút átlagember, aki szerencsére teljesen mentes a skandináv krimikben megszokott idegesítő defektusoktól. Csak teszi a dolgát a legjobb tudása szerint – amire szüksége is van ebben az egyre fordulatosabbá váló, csavarokkal teli regényben.

8/10

Jorn Lier Horst: A barlanglakó (William Wisting 9.)
Animus Kiadó. 2022. 328 oldal

–

Kritika a sorozat korábbi köteteiről:
Jorn Lier Horst: Fekete nap
Jorn Lier Horst: Vadászkutyák
–
Ez is érdekelhet:
Arnaldur Indridason: Reykjaviki éjszakák
Michael Connelly: A feslett szőke