Robert Gailbraith: Zavaros vér – Könyvkritika

Robert Gailbraith: Zavaros vér könyvborító

Nem kétséges, hogy Robert Gailbraith Cormoran Strike-sorozatának ötödik kötetete, a Zavaros vér minden idők LEGVASTAGABB krimi regénye. Ez már aztán valami! A krimi kétségtelenül úgy él a köztudatban, mint szórakoztató műfaj, kimondottan könnyű olvasmány, amit akár el tudsz vinni magaddal a metróra vagy a strandra. Nos, a Zavaros vér körülbelül három krimi terjedelmével rendelkezik egymagában. Elviheted ugyan magaddal a strandra, de ha véletlenül ráejted a lábadra, akkor mehetsz is rögtön gipszelésre.

Érdekes véletlen, hogy a Robert Gailbraith írói álnév mögött rejtőzködő Johanne K. Rowling a Harry Potter-sorozat esetében is az ötödik köteténél tette egyértelművé nyilvánvalóvá, hogy őt olyasmi, mint TEJEDELMI KORLÁTOZÁS, nem különösebben izgatja.

Nos, igen, ha eddig nem lett volna még teljesen nyilvánvaló, hogy Robert Gailbraith ugyanúgy grafomániás, mint a Harry Potter megalkotója, akkor immár semmi kétség.

A nagy kérdés az, hogy lehet-e jó olvasmány egy íráskényszeres szerző műve. A válasz szerencsére igen. (Elég ha csak Stephen Kingre vagy G. R. R. Martinra gondolunk.)

Cormoran Strike-ot és partnerét, Robin Ellacott-ot eddig sem a fergeteges bűnügyeik miatt szerettük. Hanem inkább a személyiségük miatt. A sorozat első részeiben Galbraith még csak próbálgatta, hogy tud-e rendes krimit írni. (Nem igazán tudott.) A karakterek azonban elvitték az egészet a hátukon. Simán lehetséges például, hogy olvasás közben egyszer csak azt vetted észre, hogy szerelmes lettél Robinba. Vagy Strike-ba. Vagy mindkettőbe egyszerre. (Nyilván ez főleg azokra áll, akik szerint Cormoran Strike nem egy istenverte bunkó.)

Na most el lehet képzelni, hogy egy nagyjából 1000 oldalas könyvben mennyi karakterizálásra van lehetőség. Rengetegre. Úgy értem, RENGETEGRE!

Strike és Robin kapcsolata továbbra is csigalassúsággal halad a várható (de azért teljesen készpénznek sosem vehető) végkifejlet felé; de oly módon, hogy egyszerre vagy elégedett és elégedetlen is a fejleményekkel. Közben azért nyomoznak is.

Az ötödik kötetben a nyomozó párost egy 40 évvel korábban eltűnt doktornő lánya fogadja fel. Miközben Strike és Robin a nyomozóiroda többi ügyét is viszi párhuzamosan, hamarosan szinte a megszállottjaivá válnak Margot Bamborough régen kihűlt, rejtélyes ügyének. Nyom egy szál sem, viszont pontosan akkoriban vadászott a környéken az áldozataira Dennis Creed, az elvetemült sorozatgyilkos. A rendőr pedig, aki anno a nyomozást vezette, bolond volt, mint egy kakadu.

A Zavaros vér cselekménye pontosan egy évet ölel fel. Ezalatt a páros felkeresi / felkutatja Margot volt munkatársait és a még élő tanúkat, sőt azok leszármazottait is és minuciózus részletességgel újra kikérdezi őket.

Ha kapásból azt gondolnád, hogy ez a folyamat a nehezen előkeríthető, sok esetben vonakodó interjúalanyokkal kifejezetten pörgős, gyors és elegánsan könnyed, akkor jusson eszedbe, hogy a Zavaros vér egy 1000 oldalas könyv. A jelenetek úgy nyúlnak, mint a nyavalyás RÉTESTÉSZTA.

Azonban fura módon Robert Galbraith könyve mégsem érződik túlírtnak. Az egyetlen komponens, ami teljesen felesleges, az az egyre jobban becsavarodó Talbot nyomozó asztrológiai alapon vezetett nyomozása. No, amikor Strike és Robin a témára vissza-visszatérve hosszan elmélkednek a különböző csillagjegyeken, ahelyett hogy röviden összefoglalnák a mondandójukat, ott valószínűleg sok olvasónak kezd el üvegesedni a szeme.

Ezt leszámítva azonban a rengeteg különféle személyiség mind, mind egyedire és jól megkülönböztethetőre sikerült. Még ha néha arra is jutsz, hogyha te magad vezetnéd ezt a nyomozást, hát juszt se kérdeznéd ki a tizenötödik, régen elhunyt tanú nem túl lelkes gyerekeit.

Strike, Robin (és Galbraith) azonban profik. Olykor komplett sorstragédiát szőnek egy-egy kihallgatott köré, és mindig kifacsarnak belőlük új infókat, addig elhallgatott tényeket, amik… amik, hát, nos, sohasem vezetik más irányba a nyomozást. Mivel nincsenek nagy fordulatok, sőt még csak gyanúsítottak sem. (Az őrült sorozatgyilkost leszámítva. Akinek a személyéből a szerző, tegyük hozzá, elegánsan kihozza a lehetséges maximumot.)

Cormoran Strike egyszer csak összerakja az egészet. Valahol a 900 oldal után. Ebben a könyv az előző részek sémáját követi. Viszont mindenki szerencséjére a Zavaros vér nélkülözi a korábbi kötetek erőltetett leszámolási jeleneteit. Sőt Robert Galbraith olyan ravaszul intézte, hogy a végén a homlokodra csapva kijelenthesd: basszuskulcs, ez nekem is gyanús lehetett volna. (Persze csak akkor, ha nem aludtál be végleg a 300. oldal tájékán.)

Robert Gailbraith Zavaros vér című, támadófegyvernek is beillő könyvmonstruma egy mesteri író munkája. Remek karakterek, remek környezetrajz. Egy egészen kicsi ízfokozó ódivatúság. És a szokásos, bár egyre csökkenő tendenciát mutató hiányosságok egy bűnügyi regény felépítését illetően. A Zavaros vér egyben iskolapéldája annak is, amikor egy nagynevű szerzőnek nem meri megmondani a kiadója, hogy 1000 oldal egy krimihez egész egyszerűen túl sok. Amikor bőven elég lenne 900 is.

8.3/10

Robert Gailbraith: Zavaros vér (Cormoran Strike 5.)
GABO Könyvkiadó. 989 oldal

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük