Liz Moore: Hosszú, fényes folyó – Könyv – kritika

Liz Moore: Hosszú, fényes folyó

Nem egyszerű eldönteni Liz Moore Hosszú fényes folyó című könyvének műfaját. Teljesen úgy indul, mint egy krimi. Sőt, úgy is folytatódik. Aztán egyszer csak elkanyarodik Mickey Fitzpatrick rendőrjárőr magánélete felé. Majd újabb kanyart vesz és drogos drámába vált. Oké, hát akkor legyen ez, gondolod, szépirodalmi eszközökkel írt drogregény. Na igen ám, ahhoz viszont túl krimiszerű a felépítése.

Szóval legjobb, ha úgy fogod fel, hogy hármat kapsz az egyben.

Persze a legnagyobbat a krimirajongók fognak csalódni. A Hosszú, fényes folyó krimi része a legvékonyabb. Bár búvópatakként vissza-visszatér, mégis folyton hiányérzeted van miatta. Mintha Liz Moore nekilátott volna egy bűnügyi regénynek, amire menet közben ránehezedett a főhős és kábítószerfüggő húgának személyes sorsa, a szerző pedig hagyta, hogy a könyv irányt váltson.

Amiért azonban mégsem lehet figyelmen kívül hagyni a Kensington-városnegyedben zajló gyilkosság-sorozatot, az a folyamatosan fenntartott feszültség. Moore ebben nagyon ügyes. Akármerre is jár Mickey Fitzpatrick közrendőr, valahogy mindig kénytelen vagy aggódni érte. Mintha folyamatosan a feje felett lebegne egy baljós árny, ami csak az alkalmas pillanatot lesi, hogy lecsapjon.

Azonban a bűnügy vége így is kiábrándító. Persze már az sem teljesen kóser, hogy az összes gyanúsított Mickey köreiből kerül ki. Te pedig tudod, hogy csak trükk az egész. Liz Moore nem igazán tud krimit írni, ez lehet a nagy büdös helyzet. Ebből a szempontból szinte semmi fordulat nincs a könyvében, a nagy leszámolás pedig végképp kilóg ügyetlenségével az egész regényből. Ugyanilyen életszerűtlenek a bűnügy megoldását követő utórezgések is. Moore többé-kevésbé minden előkészítés nélkül általános érvényű ítéletet hoz a rendőrségről, ami így teljesen légből kapottnak hat.

Gyökeresen más a helyzet karakterek azonban szintjén. Moore ezen a téren nagyszerű munkát végez. Mickey és Kacey végtelenül alaposan kidolgozott karakterek. És ha az elején még a fejedet is vakargatod, hogy mi a fene ez a túlzásba vitt visszaemlékezés-dömping, menet közben a két lány a szívedhez nő. (Jó, Kacey azért nem annyira.)

Tény, hogy elég jó írónak kell lenned ahhoz, hogy megkedveltess egy alapjáraton elég nehezen kedvelhető főhőst. Mickey márpedig távolságtartó, szorongásra hajlamos, örök kívülálló. Anyaként azonban heroikus munkát végez, és a gyermeke iránt érzett feltétel nélküli szeretet állandó kifejeződése eléri, hogy hamar a szívedbe zárd.

Ám a könyv lényege mégis csak a drogoktól sújtott amerikai nagyvárosi helyzetkép két testvér kapcsolatán keresztül. Volt egyszer egy Drót című tévésorozat. Aki látta, tudhatja, hogy milyen pokoli állapotok uralkodtak a 2000-es évek elején Philadelphia utcáin. És hol volt még akkor a fentanil? (A fentanilhoz képest a hernyó szimpla pálcikás jégkrém.)

Mickey Fitzpatrick közrendőr nem tehet sokat. Amit kell, azt viszont megteszi. Liz Moore ugyanígy van ezzel. Ő sem tehet sokkal többet, mint hogy irodalmi eszközökkel ábrázol egy roppant sokrétű és összetett problémát. Amelynek során, mint felkészült lokálpatrióta olyan szép bekezdéseket szentel a jelenleg nem éppen a legjobb formáját mutató Philadelphia városának, hogy az olvasó egy-egy pillanatra megfeledkezik annak utcáin reménytelenül szédelgő, bódult tömegről. Igaz csak egy-egy pillanatra.

8/10

Liz Moore: Hosszú, fényes folyó
21. Század Kiadó. 2021. 480 oldal

Ez is érdekelhet:

Don Winslow: A határ
Michael Connelly: Éjszakai műszak

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük