Jesmyn Ward: A csontok megmaradnak – Könyv – kritika
Ha még nem olvastál kisrealista regényt a Mississippi-deltában élő afroamerikaiakról, Jesmyn Ward A csontok megmaradnak című könyve egészen kellemes belépő pontnak tűnik.
Valamivel a Katrina-hurrikán előtt járunk. Az anyjuk halála után alkoholista apjuk gondjaira bízott, saját magukat felnevelő testvérek mindennapi életének szűk két hetét öleli fel a könyv cselekménye. De természetesen ennél sokkal többről szól: kisebbségi létről, mélyszegénységről, a család megtartó erejéről. Leginkább az utóbbiról.
A testvérek különbözőbbek nem is lehetnének. A kosárlabdázással kitörni szándékozó, megbízható Randall, a csak a kutyájának élő Skeet, a rosszcsont kisfiú, Junior és az egyetlen lány, Esch, A csontok megmaradnak irodalmi igénnyel fogalmazó narrátora mind a lélegzésnél is természetesebbnek veszik, hogy csak egymásra számíthatnak. Miközben körülöttünk a háttérben ott dülöngél a felesége halálát feldolgozni képtelen apa.
Jesmyn Ward könyve úgy mond sokat, hogy látszólag csak keveset mond. A mindennapi léttel küszködő tinédzserekkel a szokásos tinédzser-dolgok történnek. Csak éppen mélyszegény verzióban.
A napokat két fő cselekményfonal viszi előre. Az egyik China, Skeet kutyája. China hófehér, harcra tenyésztett pitbull. És a regény egyik leghangsúlyosabb mellékszereplője, aki majomszerettel csüng gazdáján. És vice versa. Ha azt gondolod, hogy nem lehet úgy írni egy harci kutyáról, amelyet gazdája véres összecsapásokon indít, hogy ne akarjál rögtön te is beszerezni egy négylábút, akkor természetesen tévedsz.
A csontok megmaradnak másik fő cselekményszála Esch, hm, fogalmazzunk finoman úgy, szerelmi élete. Esch egészen adakozó módon bánik saját bájaival… Néha egyszerűbb hagyni, hogy a fiúk kedvüket töltsék rajta, mint nemet mondani – állítja. Olvasóként persze először csak értetlenkedsz ezen, majd belegondolsz. És hoppá el is érkeztünk Jesmyn Ward könyvének legnagyobb erősségéhez: olyan hatásosan ír egy szegénységben élő, lecsúszott családról, hogy egy idő után komolyan úgy érzed, mintha te magad is közéjük tartoznál.
Ha a Batiste-család a szomszédodban lakna, hát, nem biztos, hogy a legboldogabb lennél. Ha teszem azt eltűnne tőled ez-az, nem kellene túl messzire menni, hogy megtaláld a legnyilvánvalóbb gyanúsítottakat. Ward azonban eléri, hogy ennek ellenére is megszeresd őket.
Ennek egyik fő oka nyilván az életkörülményeikben rejlő általános érvényűség. Így élnek a feketék az amerikai mély délen, annak minden nyűgével és nyomorával – éppen csak egy minimális eséllyel a kitörésre. Ez utóbbit Ward profi módon egy-egy pillanatra (Randall és Esch kapcsán) éppen csak meglebegteti.
A másik ok az aprólékosan kidolgozott költő nyelvezet. A tizenéves Esch úgy fogalmaz, mintha legalábbis az angol nyelv professzora lenne a Tulane Egyetemen. Költői képekben tobzódó, szépséges szövege egészen varázslatossá változtatja ezt a mexikói öbölben játszódó tizenegy-két napot. (És csak a könyv legvége felé kezded azt érezni, hogy már eleged van a nyomorult „mint” szócskából.)
Aztán az utolsó két napban megérkezik a Katrina-hurrikán is. A Batiste-családnak nyilván már csak ez hiányzik.
8.3/10
Jesmyn Ward: A csontok megmaradnak
21. Század Kiadó. 2021. 302 oldal