Mark Millar – John Romita Jr.: Ha/Ver – Negyedik könyv – Képregény – kritika
A Ha/Ver kifordított szuperhős-sorozat a negyedik, egészen megvastagodott kötettel elérkezett a fináléhoz. A számról számra egyre keserűbb szájízt hagyó sorozat a zárásra összeszedte magát és teljesen vállalható módon búcsúzott hőseitől. Már amelyik, ugye, életben maradt.
Mark Millar alapötlete nem volt ördögtől való. A képregény-rajongó, nyüzüge, hétköznapi kissrác beöltözik egy zöld színű búvárruhába, majd fel-alá grasszálva New York utcáin szembeszáll a bűnnel. Az eredmény persze kiszámítható: Kórházi kezelések hosszú sora.
A kezdeti báj azonban, amely a szerencsétlenkedő Ha/Ver szárnypróbálgatásait jellemezte, hamar elillant. Az hétköznapi szuperhősök gyarapodó csapata lényegében csak idétlenkedésre és maximum arra volt alkalmas, hogy idős hölgyeket átkísérjen az utcán. Meg hogy fura maskarákba öltözzön.
A helyzet megváltozott, miután színre léptek az igazi szuperhősök. Akik mentesek ugyan a szupererőtől, azonban a kiképzésük alapján elitkommandósba oltott nindzsaként bárkivel képesek felvenni a harcot.
A képregény e két vonulata sikeresen kioltotta egymás hatását. Ráadásul Millar mindkettőt alaposan túltolta. A bohóckodás még valamivel elviselhetőbb is volt, mint Kis Dög (Hit-Girl), a 12 éves pszichopata bosszúálló folyamatos, apokaliptikus mértékű mészárlás-sorozata.
A Ha/Ver negyedik kötetében a hülyéskedés megmaradt, Kis Dög szerepét viszont korlátok (rácsok) közé szorították. Ami rögtön meg is mutatta, hogy mennyivel hatásosabban működött volna Millar műve, ha kezdettől visszafogja magát.
A negyedik rész tehát emberibb léptékű, lassabb felvezetésű és reálisabb. Dave Lizewski, aki tulajdonképpen még mindig a szuperhős-kiképzése elején jár, már akár több ellenféllel is képes felvenni a harcot… legalábbis, amíg jól tökön nem rúgják.
Persze Kis Dög immár kötelező jellegű vértől iszamós leszámolása így sem hiányozhat az utolsó felvonás végéről. Azt nyilván mindenki sejtheti, hogy ellenfélnek írmagja sem maradhat; most azonban mégsem kizárólag a korábbi részekre jellemző vérben tobzódásra helyeződik a hangsúly, hanem marad hely a többet ésszel, mint erővel elvének is. Kis Dög (és a szerző) jól átráznak párszor maffiózót és olvasót egyaránt.
(És azért azt is jegyezzük meg, hogy az egyszeri olvasó valahogy mégis nagyobb elégtételt érez, amikor jelmezes hős, Kraftost éri el a végzete, mint amikor a könyörtelen maffiózót, Rocco Genovese-t.)
A Ha/Ver negyedik kötete kellemes meglepetés és méltó sorozatzárás, ami egyszer és mindenkorra megtanít minden kis vakarék képregény-rajongót arra, hogy nyavalyás mama kedvenceiből a büdös életben nem lesz álarcos bosszúálló. Ideje felébredni! Ha nem az anyatejjel szívtad magadba a nindzsucut, ha/ver, hát jobb ha maradsz otthon a seggeden és csak ábrándozol.
7.8/10
Mark Millar – John Romita Jr.: Ha/Ver – Negyedik könyv
Fumax Kiadó. 2020. 216 oldal
—
Mark Millar – John Romita Jr.: Ha/Ver – Első könyv
Mark Millar – John Romita Jr.: Ha/Ver – Második könyv
Mark Millar – John Romita Jr.: Ha/Ver – Harmadik könyv
Mark Millar – John Romita Jr.: Ha/Ver – Negyedik könyv
—
Ez is érdekelhet: