Szabó Magda: Az ajtó – Könyv – kritika

Szabó Magda és házvezetőnője, Szeredás Emerenc húsz éven átívelő közös története, figyelj csak, kriminek indul, ráadásul egy durva flash forwarddal: Szabó Magda elárulja, hogy ő tette el láb alól az Emerencet.

Egy teljes könyv áll előtted, ami szép lassan megerősít abban a vélekedésben, hogy abszolút érthető okokból. De persze a lényeg mégsem ilyen egyszerű.

Emerenc egy ízben kifejti erősen hüledező munkaadójának, hogy szerinte aki távozni kíván ebből a világból, azt hagyni kell elmenni. S nem hogy akadályozni nem kellene ebben, hanem még segíteni is. Emerenc természetesen mindezt halálosan komolyan gondolja. Hitvallását tevőlegesen is gyakorolja.

Másfelől ott van az is, hogy ha megfeszülsz, akkor sem tudsz segíteni azon, aki nem hagyja…

A könyv persze nem krimi, dehogyis. Szépirodalom, mégpedig egy ereje teljében lévő alkotó munkája. Ha nem lennének a szövegből néhol kispórolt kötőszavak, hibát se nagyon lehetne benne találni. Leszámítva persze a férj, Szobotka Tibor könyv végi erőltetett és művi monológját.

Ha olvastad az Ex librist, és bánkódtál, hogy Szabó Magdának már nem volt lehetősége folytatni élettörténetét a gyermekkorát követő eseményekkel, akkor ez a könyv némiképp kárpótol. Tele van ugyanis önéletrajzi vonatkozásokkal. Ezenfelül Szabó Magda éppen akkora elfogulatlan önismerettel ír saját magáról, mintha, mondjuk, Bohumil Hrabaltól olvasnád a Házimurikat. Az öntörvényű Emerenc – saját „egyszemélyes birodalmának egyetlen lakója” – erre pompásan rásegít, amikor minden egyes vélt vagy valós hibájával kíméletlenül szembesíti munkaadóját.

Az ajtó sokkal inkább Emerenc regénye, mint Szabó Magdáé. És ha a könyv nem is bűnügyi regény, nyomozás mégis van benne. Emerenc múltja számtalan titkot rejt, évtizedekre rúgó elfoglaltságot biztosítva minden utána kíváncsiskodónak.

Élete hol borzadályos népballadára, hol görög sorstragédiára rímel, maga Emerenc pedig ókori eposzok elemi erejű és indulatú, (majdnem) mindent lebíró hőseként lép eléd. Miközben a regény voltaképpen csak egy széplélek, nagyon kevéssé gyakorlatias írónő és egy mogorva öregasszony két évtizednyi, nagyon-nagyon lassan bizalmasabbá váló kapcsolatának krónikája. Akik apránként családtaggá válnak egymás számára.

Családtaggá, akiket ugyebár nem nagyon választhatsz meg magadnak… Jó példa erre az én recsegő hangú, láncdohányos, folyton-folyvást elégedetlenkedő Manci nénikém… Nem tudsz velük mit csinálni, kénytelen vagy olyannak elfogadni őket, amilyenek, és kész.

Azonban, ha mögé nézünk a dolgoknak, leegyszerűsíthetjük az egész történetet arra is, hogy Szabó Magda & Szobotka Tibor ügyesen megalkudtak magukkal és a saját kényelmükért cserében elviselték egy elviselhetetlen személyiség összes hóbortját. Hiszen a fene nagy szeretetre nagyon kevés példát olvashatsz, inkább csak bemondásra vagy kénytelen elhinni. Annál inkább találkozol az ellenkezőjével, mikor is ők ketten, – vagyis pontosabban, amikor Emerenc – szanaszét szívatja a másikat. Ezt a teóriát erősíti Szabó Magda állandóan visszatérő, kényszeres mentegetőzése is: „Én akartam, de hát ezért nem, meg azért nem…”; „Akkor éppen sehogy se nem értem rá…”; „Speciel pont rohannom kellett a TV-be… vagy, izé, Görögbe.. ” És egy nagyon gyanakvó olvasó simán feltételezheti még azt is, hogy a szerző és az öreglány talán nem is voltak akkora hatalmas puszipajtások, mint ahogy ez e sorokból első látásra kiviláglik. Ellenben Szeredás Emerenc könyv alapanyagnak annál jobban megfelelhetett…

7.8/10

Szabó Magda: Az ajtó
Európa Könyvkiadó. 2013. 261 oldal

A mű a Digitális Irodalmi Akadémia weboldalán hozzáférhető.