Andrzej Sapkowski: Tündevér – Könyv – kritika
A világhírű Vaják-sorozat első két kötete, mi tagadás, elég tré olvasmány. (Ld. Az utolsó kívánság & A végzet kardja.) Ha túljutsz a Tündevér első, álombéli jelenetén, rögtön meg is érted, miért. Sapko bácsi, Tolkien kicsi, sárga és savanyú lengyel verziója képtelen normális párbeszédet írni. A Vaják-univerzum messze legirritálóbb szereplőjét, a félhülye, idétlen Kökörcsint versengve dicséri orrba-szájba lelkes és egyszerű gondolatvilágú hallgatósága, mégpedig olyan tekervényes és életszerűtlen körmondatokba csomagolva, hogy csak nézel. Ember így az életben nem beszél. Se tünde. Se törpe. A nyomorult, büdös lábú félszerzetekről nem is beszélve.
Aztán Sapko bácsi a sorozat harmadik kötetével feltalálta a spanyolviaszt: úgy írt regényt, hogy közben mégsem. A könyv több nagyobb, egymástól teljesen elkülönülő egységre tagolódik: Ciri vajáknak tanul, Geralt vajákkodik, az isten barma Kökörcsin hirtelen átkerül egy elbaltázott John le Carré regénybe (ld. Kettős szerepben) satöbbi, satöbbi… és neked ekkor nyílik ki a pilács az agyadban, jé, ez tk tök ugyanolyan elbeszélés-kötet, mint az előző kettő. Ugyanazokkal a hiányosságokkal, mint amazok.
Geralt láthatóan szorongásos depresszióval küzd, és a két novelláskötet főszerepe után, a könyv feléig simán visszaminősül a háttérben búsuló juhásszá, akire csak akkor irányul némi reflektorfény, ha – a Szomszédok Lenke nénijéhez hasonlóan – a fejezetek végén mond valami fellengzőset a végzetről. Eskü, szinte érzed, hogy előbb felsóhajt, majd megfáradt tekintetét a kamera felé fordítja…
Azt mondtam Szomszédok?
A királyok csúcstalálkozója dettó ugyanolyan mintha a Magyar Televízió egy ’80-as évekbeli kis költségvetésű tv-filmjének egy jelenete lenne. A koronás fők magasröptű és fensőbbséges társalgása kísértetiesen hasonlít egy olyan kocsmai asztaltársaságéra, amelynek tagjai néhány feles után elkezdik egymást cinkelni és akik között mindig akad legalább egy(pár) kellemetlen, tudálékos alak, aki állandó kényszert érez arra, hogy műveltségét idegen szavak elsütögetésével fitogtassa. Mondhatom, felettébb deprimáló és szoporifikus.
(Arról szót sem ejtve, mennyi esélye lenne annak, hogy öt középkori uralkodó lazán összerántson egy közös meetinget? Akkoriban, ha egy király külföldi látogatásra indult, vitte magával a hadsereget is, és vidáman gyújtogattak útközben.)
Cirit szerencsére most sem sikerült elrontani. Már az előző kötetből is kiemelkedett, és (Sapko bácsihoz képest) meglepően koherens és kedvelhető szereplőre sikeredett. Az ő jelenetei jóval visszafogottabbak és így életszerűbbek a többinél, noha némi (megbocsátható) érzelgősséget azért ezek sem nélkülöznek.
Nem árt a könyvnek az sem, hogy kikerültek belőle a népmesei elemek, szóval se rézfaszú bagoly, se beszélő disznó. Valószínű, hogy Sapko bácsi e rész alkotása közben már kicsit pironkodott is ezekre visszagondolva. Talán ezért is számítja innét – noha igazából nem sok minden indokolja, hiszen a főbb szereplői és a meglepő meglepi-gyerek is már a legelső részben tiszteletüket teszik – a Vaják-saga indulását. (Minket azért nem ver át.)
Mindent összevetve a Tündevér egy paraszthajszállal jobbra sikeredett a két novelláskötetnél. Hogy hova fog Ciri utazása kanyarodni, arról még nem igazán lehet sejtésünk. Le merném fogadni, hogy baljós jóslatok ide meg oda, ekkor még Sapko bácsi se törpölte ki egészen. De az, ugye, elég gáz lenne, ha a Meglepetés-gyermek csak lógna Geralt nyakán, mint kutyán a bogáncs.
Oké, van egy ármánykodó nilfgaardi császárunk meg az egyre dühösebb tündék. De előbbi nem több egy sima lokális háborús agresszornál (kb. mint Törökország Szulejmán alatt, ld. Török tükör), a tündék meg talán valamivel több nyilat lövöldöznek más népekre mint szoktak. És mindössze ennyi.
6.8/10.
Andrzej Sapkowski: Tündevér ( Vaják 3. = Vaják-saga 1. )
Gabo Könyvkiadó. 2020. 372 oldal
—
A Vaják-sorozat:
1. Andrzej Sapkowski: Az utolsó kívánság
2. Andrzej Sapkowski: A végzet kardja
3. Andrzej Sapkowski: Tündevér
4. Andrzej Sapkowski: A megvetés ideje
5. Andrzej Sapkowski: Tűzkeresztség
6. Andrzej Sapkowski: Fecske-torony
7. Andrzej Sapkowski: A tó úrnője
8. Andrzej Sapkowski: Viharidő