Stephen King – Owen King: Csipkerózsikák – Könyv – kritika

Az összes könyv közül a féltéglákat szeretem a legjobban. Nagy szerencsémre Stephen Kingtől nem áll túl távol a grafománia, így aztán elég gyakran megörvendeztet egy-egy nehézsúlyú alkotással.

Ebben a féltéglában azt vizsgálja meg, gyermeke, az igyekvő Owen hathatós közreműködésével, mi történne akkor, ha az összes nő egyszerre csak bealudna. Végleg. Még belegondolni is szörnyű. Ki főzne? Ki mosna? Ki takarítana ezután? Én biztos nem, az hétszentség. Arról nem is beszélve, hogy a leszbikus pornó, mint önálló filmművészeti ág, egyszerűen nem létezne többé!!!

King (és a szorgalmas Owen) nem vizsgálja az alaphelyzet ezen traumatikus aspektusát, ehelyett egy széles tablóképet rittyent, ahol az események középpontjában egy kisváros és annak női börtöne áll. Ugyanígy szereplők garmadájával indult anno a Búra alatt is, és ahhoz hasonlatosan mintha e könyv ereje is szétosztódna, és lassan elszivárogna a temérdek szereplő között. (Annyi megjegyzéssel, hogy a Búra kb. a 70. oldalára teljes dögunalommá válik. E mű viszont azért nem.)

Gyakorlott King-olvasók ennek ellenére az átlagosnál kevésbé sikerültnek érezhetik. Kb. mintha Stephen Kingből egy matematikai művelettel kivonták volna gyermekét, a serény Owent. A maradék egy enyhén sterilnek tűnő írásmű, megfosztva a Kingre jellemző átütő erőtől és a nagyívű karakter-ábrázolásoktól. Majdnem olyan csupasz, mint egy forgatókönyv, – ha sorozatot akarnál belőle fabrikálni, hát nem lenne túl nagy meló.

A normalitásból a posztapokba tartó átmenet a Végítéletben a könyv eleje. Itt az egész könyv ennek az átmeneti néhány napnak, a lassú bekómálásnak a lassú története. Nem mondom, hogy a kiemelt karakterek (a Norcross-család derék tagjai) nem viszik el valamennyire a hátukon, de azt sem mondom, hogy ez az egész hajcihő (közte némi házastársi cívódással, és a nagybetűs GONOSZ teljes hiányával) különösebben érdekes vagy felvillanyozó lenne.

Bár az legalább határozottan kiderül, hogy menyivel nyugisabb lenne földi létünk, ha innentől kezdve mindent nők irányítanának. No fegyverkezés, no háború, no para, esetleg kicsivel több pletyó, ilyesmi. (Oké, jó lenne tehát, ezek alapján, ha a teljes kormány azonnal elhúzna a vérbe, csak Szentkirályi Alexandra, Mager Andrea, Novák Katalin, Varga Judit, Varga Tünde és a kis Rácz Zsófi maradna! Hm, várjál csak. Mindegy. Mindegy!)

A börtönben meg vigad Éva, egy nagy fának az ivadéka.

Mi?

No igen, az események katalizátora, a Fából Fabrikált Fehérszemély, azaz Evie Black már mint Mindentudó Dongó, tévedhetetlen orákulum & Terminator érkezik a meccsre, amit ez a tény rögtön kezdéskor tét nélkülivé is változtat. Így nincs igazi drámai összeütközés sem, helyesebben van, de csupán egy hangyafasznyi, mérföldekről előre látható kimenetellel. (Ha mégsem kapizsgálnád, Evie kb. a könyv felénél segítőkészen elárulja dr. Norclossnak, és így persze neked is, hogy mire megy ki a játék. Köszönjük szépen, Owen gyerek {tuti az ő ötlete volt}, nagyszerű ötlet, hogy megkíméltek minket a felesleges aggódástól és izgalmaktól.)

Viszont, mielőtt végképp elvennénk mindenki kedvét e tisztes iparosmunkától, jegyezzük meg, hogy jelenetek szintjén nagyon is működik a könyv. Minden túlírtsága, vontatottsága, felesleges szereplői ellenére végig le tud kötni, mivel tele van aprócska mini-konfliktusokkal, a történeten belüli történetekkel, amelyekre az átkozott kíváncsiságod miatt kénytelen vagy választ kapni, vagy amelyek egész egyszerűen csak IZGIK. Mi több, olyan ügyesen vannak adagolva és egymáshoz keverve, hogy simán elvisznek a hátukon a nagy fináléig – ami érdekes módon sokkal vérszegényebb és uncsibb, mint a hosszadalmas felvezetés.

Ugyanilyen ellentmondás, hogy a legfeleslegesebb történetszál, a Griner-tesók eszetlenkedése, ami semmit, de semmit nem tesz hozzá érdemben a nagy egészhez, a legszórakoztatóbb és a legkingesebb epizód. Nagyon úgy tűnik, apuka itt segített be leginkább a könyvírásba, hacsak éppen nem egymaga írta ezt a pár, szórakoztatóan fekete humorú jelenetet. Plusz ugye rárakatta még a nevét a borítóra, emígyen támogatva csemetéjét az eladások növelésében. A könyv többi részét pedig Owen gyerek gyártotta. Feltehetőleg.

És Owen már az új idők hírnöke. Nem is tudod hirtelenjében, hogy munkája feminista kiáltvány-e, vagy inkább Greenpeace-színbe bújtatott felemelt mutatóujj. De bármelyik legyen is, azt nem állíthatod, hogy szükség ne lenne rá.

Így hát a blog szerkesztősége ezennel rá is aggatja az ezen minutumban megalapított Green Piece-alapdíjat (a Gaia-elmélet kitűzhető medáljával egyetemben). Mindezek elnyerése már önmagában is dicséretes teljesítmény, de ha emellett még e könyv elolvasása akárcsak egyetlen egy férfiállatot visszatart attól, hogy legközelebb kiosszon az asszonynak egy jól megérdemelt sallert, vagy… á, mindegy, hagyjuk.

7.7/10

Stephen King – Owen King: Csipkerózsikák
Európa Könyvkiadó. 2020. 706 oldal

UPDATE:
A Green Piece-alapdíj visszamenőlegesen kiosztásra kerül
A puskakereskedő legendája és a
Földből vétettünk c. könyveknek is.