Donna Leon: Földből vétettünk – Könyv – kritika

Donna Leon: Földből vétettünk

Az amerikai írónő harminc évig élt Velencében és 2003-ban kezdte írni a városban és annak szűkebb környezetében játszódó krimisorozatát Brunetti felügyelővel a főszerepben. Most tart a 30. kötetnél. Maria Vergine!* A pusztulat magyar kiadó valamiért a könyvek több mint felét kihagyta a fordítás során, van, hogy ötöt is egyhuzamban, így meglepődve értesülsz róla például, hogy Guido Brunettit időközben főfelügyelővé léptették elő! És te lemaradtál róla! És hogy az úristenbe nem sikerült megfúrni ezt az előléptetést Patta vice-questorénak**, Brunetti teljességgel kibírhatatlan főnökének? Signorina Elettra intézhette volna el, a kapitány-helyettes bájos, ámde titokzatos kapcsolatokkal bíró titkárnője? Sose tudjuk meg!

Amit viszont tudunk, hogy Leon regényei kb. abba vonulatba sorolhatók mint Simenon Maigret-történetei. (Bár azoknál jóval élvezetesebbek.) Jórészt átlagos bűnügyek, hétköznapi elkövetők, semmi különösebb truváj. Viszont alapos környezet- és társadalomrajz, az olasz mindennapok, néplélek és konyha! (nyami – íme, újabb könyv-sorozat, amit olvasva folyton éhes leszel) beható ismerete. És persze Velence.

A nyomozások mellett további kiegészítő elem a felügyelő bátran példásnak mondható családi élete. Eskü, amikor a két jól nevelt gyerekével szembesülsz, elfog a sárga irigység. Pláne, ha a saját telefonfüggő hülyegyerekeidre gondolsz.

A könyvek cselekménye nem mondható éppen észveszejtő sebességűnek, a visszafogott, általában mindenféle akciót nélkülöző stílust sokan túl lassúnak találhatják. Bevallom, én is úgy voltam vele az első pár rész erejéig. Aztán észrevétlenül megkedveltem Brunettit, ezt a tökéletes modorú, régimódi úriembert, aki sokszor ellenszélben (korrupció, politikai összefonódások, bürokrácia etc.) kénytelen boldogulni, saját lelkiismerete vagy rendőri kíváncsisága által hajtva. Mint, mondjuk, ebben a kötetben is.

A könyvek számos alkalommal aktuális problémákra is reagálnak, mint például globális felmelegedés, migráció vagy éppen, mint ugyancsak ebben a regényben, a méhpusztulás. Sokszor előfordul az is, hogy nem kapsz megnyugtató lezárást a nyomozás végén, valami megfoghatatlan ellenfél vagy a tökéletlen rendszer túlkapásai miatt. Ez egészen frusztráló lehet annak, aki az amerikai kultúrtermékek fogyasztása során hozzászokott, hogy mindig a jó győz. Egy Olaszországban élőnek viszont valószínűleg teljességgel természetesnek tűnhet. 🙁

Kiemelendő (ha már egy könyvkritika-blogon vagyunk) hogy mind Brunetti, mind becses neje, Paola a könyvek szerelmese (ókori történetírók vs Henry James).

A Földből vétettünk amúgy a 152. oldalig jórészt csak felvezetés, de amennyiben a korábbi kötetekben megkedvelted a derék comissariót, hát egy cseppet sem bánod. Onnantól már klasszikus krimi jön, annak minden kellékével.

Ami viszont lerontja ezt a részt, legalábbis a legvégét, az az hogy, a tanúk a könyv utolsó fejezeteiben egy-egy kis virágként nyílnak meg a felügyelőnek. Az ügy természetéből kifolyólag hitelesebb lett volna, ha máshogy derülnek ki az információk. Még ha Brunetti kikérdező technikája vetekszik is Brenda Leigh Johnsonéval, a Főnök c. krimisorozat aduászáéval, te ellötyögnéd minden titkodat, ha azzal semmit sem nyernél, viszont mindent elveszíthetnél? Lófarát! Tartanád a pofádat és kész!

7,5/10

Donna Leon: Földből vétettünk (Brunetti 26.)
Geopen Kiadó. 2019. 343 oldal

* Szűzanyám!
** kapitány-helyettes
*** felügyelő

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük