Donna Leon: Földből vétettünk – Könyv – kritika
Átlagos bűnügyek élvezetes stílusban
Az amerikai írónő harminc évig élt Velencében és 2003-ban kezdte írni a városban és annak szűkebb környezetében játszódó krimisorozatát Brunetti felügyelővel a főszerepben. Most tart a 30. kötetnél. Maria Vergine!* A kegyetlen magyar kiadó valamiért a könyvek több mint felét kihagyta a fordítás során, van, hogy ötöt is egyhuzamban, így meglepődve értesülsz róla például, hogy a Földből vétettünk idejére Guido Brunettit már főfelügyelővé léptették elő! És te lemaradtál róla! És hogy az úristenbe nem sikerült megfúrni ezt az előléptetést Patta vice-questorénak**, Brunetti teljességgel kibírhatatlan főnökének? Signorina Elettra intézhette volna el, a kapitány-helyettes bájos, ámde titokzatos kapcsolatokkal bíró titkárnője? Sose tudjuk meg!
Amit viszont tudunk, hogy Leon regényei kb. abba vonulatba sorolhatók mint Simenon Maigret-történetei. (Bár azoknál jóval élvezetesebbek.) Jórészt átlagos bűnügyek, hétköznapi elkövetők, semmi különösebb truváj. Viszont alapos környezet- és társadalomrajz, az olasz mindennapok, néplélek és konyha! (nyami – íme, újabb könyv-sorozat, amit olvasva folyton éhes leszel) beható ismerete. És persze Velence.
Hadd költözzek be Brunettiékhez!
A nyomozások mellett további kiegészítő elem Brunetti felügyelő bátran példásnak mondható családi élete. Eskü, amikor a két jól nevelt gyerekével szembesülsz, elfog a sárga irigység. Pláne, ha a saját telefonfüggő hülyegyerekeidre gondolsz.
A könyvek cselekménye nem mondható éppen észveszejtő sebességűnek, a visszafogott, általában mindenféle akciót nélkülöző stílust sokan túl lassúnak találhatják. Bevallom, én is úgy voltam vele az első pár rész erejéig. Aztán észrevétlenül megkedveltem Brunettit, ezt a tökéletes modorú, régimódi úriembert, aki sokszor ellenszélben (korrupció, politikai összefonódások, bürokrácia etc.) kénytelen boldogulni, saját lelkiismerete vagy rendőri kíváncsisága által hajtva. Mint, mondjuk, a Földből vétettünk című kötetben is.
Azt hiszed, hogy a jó mindig győz?
Donna Leon könyvei számos alkalommal aktuális problémákra is reagálnak, mint például globális felmelegedés, migráció vagy éppen, mint ugyancsak ebben a regényben, a méhpusztulás. Sokszor előfordul az is, hogy nem kapsz megnyugtató lezárást a nyomozás végén, valami megfoghatatlan ellenfél vagy a tökéletlen rendszer túlkapásai miatt. Ez egészen frusztráló lehet annak, aki az amerikai kultúrtermékek fogyasztása során hozzászokott, hogy mindig a jó győz. Egy Olaszországban élőnek viszont valószínűleg teljességgel természetesnek tűnhet. 🙁
Kiemelendő (ha már egy könyvkritika-blogon vagyunk) hogy mind Brunetti, mind becses neje, Paola a könyvek szerelmese (ókori történetírók vs Henry James).
Egy megszokott krimi – fecsegő tanúkkal
A Földből vétettünk amúgy a 152. oldalig jórészt csak felvezetés, de amennyiben a korábbi kötetekben megkedvelted a derék comissariót, hát egy cseppet sem bánod. Onnantól már szokásos krimi jön, annak minden kellékével.
Ami viszont lerontja ezt a részt, legalábbis a legvégét, az az, hogy a tanúk a könyv utolsó fejezeteiben egy-egy kis virágként nyílnak meg a felügyelőnek. Az ügy természetéből kifolyólag hitelesebb lett volna, ha máshogy derülnek ki az információk. Még ha Brunetti kikérdező technikája vetekszik is Brenda Leigh Johnsonéval, a Főnök c. krimisorozat aduászáéval, te ellötyögnéd minden titkodat, ha azzal semmit sem nyernél, viszont mindent elveszíthetnél? Lófarát! Tartanád a pofádat és kész!
Értékelés: 7,5/10
Donna Leon: Földből vétettünk (Brunetti 26.)
Geopen Kiadó. 2019. 343 oldal
—
* Maria Vergine! Szűzanyám!
** vice-questore kapitány-helyettes
*** commissario felügyelő