Lee Child: A pók hálójában – Könyv – kritika

Lee Child: A pók hálójában

Figyelem Reacher-rajongók! A sorozat e része két szempontból is kiemelkedik az őrnagy átlagos (nak nem nevezhető) kalandjai közül.

Egy: főhősünk ebben a könyvben van élete legjobb formájában. Napi 10.000 kalóriát burkol be és feljött rá húsz kiló izom. (Mert ás, mint a gép.) Úgyhogy jajj minden gazfickónak! Kivéve persze, ha nem éppen akkor jön rá a vizelési inger, amikor egy gazfickóval bánik el éppen. A 10.000 kalória mellett magába dönt ugyanis napi teljes TÍZ LITER ásványvizet is. (Ez a sorozat 3. kötete, a 23.-ban (ld. Múlt idő) MÉG semmi nyoma túlműködő veséknek, így feltételezhető, hogy az őrnagy felhagyott eme ártalmas szokással.)

De ha azt hiszi egyébként bárki is, hogy érdekelne, ha néha-néha becsurrantana? Egy frászt! Megmondtam, hogy az őrnagy a legnagyobb példaképem (Ld. Ne add fel könnyen).

Kettő: Reacher szerelmes. De ez nem ám csak valami hirtelen fellángolás, hanem egy réges-régi érzelem éri el újra. Bezony, szokatlan az effajta ellágyulás az őrnagytól, aki úgy általában megszokta, hogy a nők a lába előtt hevernek férfias sármjától megittasultan – ami teljesen magától értetődő is egyébként.

No és milyen Reacher szerelmesnek? Nos, hát, mint ahogy arra számíthatsz is: kanos és nagytermészetű. Ez van. Viszont mentségére szóljon: sokat tépelődik a kufircolások közötti röpke szünetekben, ami amúgy nem jellemző rá. És ezt kapd ki: felvállalja az érzelmeit és teljesen őszinte is. Derék ember az őrnagy, na!

Plusz egy (kiemelkedés): Egyetlen tajparasztot se pofoz hülyére e kalandja során. Jó, ez nem annyira lényeges, de azért jó látni, hogy ilyesmi is meg (nem) történhet.

Habár, ami a szükségtelen erőszak hiányát illeti, bő kárpótlásban van részünk a gonosztevők részéről. Child nem szereti túlzottan árnyalni az őrnagy ellenfeleit: lelketlen szemétláda mindahány. Kampós Hobie, Hook kapitány e kései utódja mégis mintha a szükségesnél is jóval pazarlóbban bánna a humán erőforrásokkal. De nem is baj, így még elégedettebbek vagyunk, mikor utoléri a sors keze – vagyis hát inkább az őrnagy hatalmas lapáttenyere.

És hiába tudjuk előre, hogy ki a tettes (a mocsok Kampós Hobie az), a nyomozás folyamata, mint általában Child-nál, most is izgalmas. És a földhöz ragadtabb esetek (mint ez) ráadásul hitelesebbek is, mint a későbbi, egyre nagyobbnak szánt durranások. A folyamat, amelynek során kiderül, hogyan lett Hobie-ból az, aki, végig fenntartja az érdeklődést. Bár a történet egy pontján, egy bezonyos információ elhangzásakor azonnal kitalálható, hogy mi a stájsz. Mint ahogy azt is kapásból egyértelmű, hogy miért megy Reacher másodszor is St. Louis-ba. Szóval a nagy átverések sajnos n-e-m m-ű-k-ö-d-n-e-k.

Ahol a hitelesség is megbicsaklik valamennyire, az az a pillanat, amikor kiderül, hogy az egyik mellékszereplő a ravasz róka Hobie-nál is ravaszabb, és nekiáll átverni. A ravasz róka Hobie pedig csak ücsörög és hagyja magát, mint valami hülyegyerek. Már más Reacher-regényben (például a fentebb említett Múlt időben) is előfordult, hogy ha van egy másik pozitív szereplő, aki aktív résztvevője az eseményeknek, akkor az kiköpött ugyanolyan logika mentén gondolkozik, mint az őrnagy, és ugyanolyan túlzó alapossággal elemzi a dolgokat. Ez azért kevéssé hihető.

Ja, és ha valaki alvilági kapcsolatokkal a háta mögött 30 év alatt is képtelen nevet változtatni, hogy végleg felszívodjon, akkor az hülye. Kb. ugyanannyira, mint az író, aki kitalálta. BOCSÁNAT, de ez az igazság!

A leszámolás viszont nagyon izgalmasra és taktikusra sikeredett. Az ez utáni levezetés pedig legalább ugyanilyen jól eltalált és kidolgozott.

Mi pedig most akkor a következő részig tippelgethetünk, hogy a szerelem rábírja-e vajon a vándorló életmódot folytató Reachert a megállapodásra.

7.8/10

Lee Child: A pók hálójában (Jack Reacher 3.)
General Press 2020. 374 oldal

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük