Richard Morgan: Légszomj – Könyv – kritika

Génmódosított noir a Marson

Richard Morgan 2008-ban írt egy könyvet egy génmódosított marsi szuperkatonáról, aki megnyeri a visszaútra szóló lottót, és hazajön a Földre kicsit nyomozgatni. 10 évvel később Légszomj címmel írt egy másikat, amiben a főhős ugyancsak egy génmódosított szuperkatona, aki a marsi lottó eltűnt nyertese után nyomoz – a Marson. Pár száz évvel később.

Na, igen, fogadok, sokunkat már a macsó főhőssel meg is fogja Morgan, hiszen igazán szívmelengető egy ennyire hozzáértő, kompetens illetőt látni az események középpontjában, aki vizsgálódásai során esetenként akár szét is marcangolja a neki kellemetlenkedőket. De a fókusz természetesen nem a marcangoláson van, hiszen – még ha rendesen rá is hasal az akció-vonalra – a Légszomj című könyv summa summarum krimi, abból is a noir alfaj.

Lecsúszott főhős? Pipa.
Végzet asszonya? Pipa.
Ordas sumákság a háttérben? Pipa.

A Légszomj intelligens és hihető sci-fi

Ha a sci-fi külsőségektől (amelyek ugyanolyan köznapi módra simulnak a szövegbe, mint pl. a monumentális Térség-sorozat köteteiben (ld. James S. A. Corey: Tiamat dühe) eltekintenénk, és a sztorit belecsapnánk az 1950-es évekbe, a Légszomj ugyanúgy megállná a helyét. Sőt lehet, kicsit jobban is járnánk az időpontváltással, mivel Richard Morgan egyből beledob a marsi mélyvízbe, sok utalás csak száz oldalakkal később válik érthetővé – vagy még akkor sem. Ettől persze néha döccen egyet-egyet az agyunk.

Azonban a kisebb, zavaró körülményektől eltekintve Morgan könyve, sci-fi-hez képest igényes, intelligens olvasmány, amely rögtön magára talál, amint a két főszereplő összetalálkozik. Egyenletes, sodró lendületéből talán csak egy-két jelenet erejéig veszít (pl. amikor a kelleténél hosszabban ecseteli a helyi, azaz marsi babonákat.)

Van benne két nagyon hatásos szexjelenet is. Jó, ez egyáltalán nem fontos, de azért nem árt tudni.

A hiperaktív szuperkatona belefárad a sok cselszövésbe – és az olvasó is

Na és mi történik akkor, ha hosszú távon egyenletes, sodró lendülettel haladunk? Nem is kérdés, kicsit kidöglünk a végére.

Morgan Légszomjának a végére az az érzésünk támad, hogy árnyalatnyit sok a bonyodalomból és a váratlan fordulatból, amelyek néha nem tűnnek túl következetesnek (ld. pölö a polgármester vonzódását a többet erővel mint ésszel módszeréhez). Másrészt a főhős (aki szuperkatona létére is csak egy kisember az események nagy förgetegében) olyan szinten vesz részt a Mars problémáinak helyrepofozásában, hogy az már némileg túlzásnak tűnik.

Nem mindenkinek áll jól, ha Jack Reacheréhez hasonló (ld. Lee Child: Csak egy lövés) messianisztikus küldetéstudat vezérli, és az a mániája, hogy az égegyadta világon mindent neki kell megoldania. Bár, végtére is, a lényeg az, hogy megoldja.

Értékelés: 7.9/10

Richard Morgan: Légszomj
Agave Kiadó. 2020. 512 oldal