Brian K. Vaughan – Fiona Staples: Saga 3. – Képregény – kritika

Brian K. Vaughan – Fiona Staples: Saga 3.

Kedvenc megbotránkoztatásra belőtt űroperánk robog tovább. Viszont a sebesség mintha most kicsit csökkent volna. Persze a szürreális, elborult lényekkel és helyszínekkel nyakon öntött galaxisban zajló végeérhetetlen háború olyan biztos alapokkal szolgál, amelyek elbírnak némi belassulást. Mégis, míg eddig az események többsége sorsfordítónak érződött hőseink életében, most előfordulnak helykitöltésnek érzett epizódok is, például anyós-meny cívódásai, vagy különféle szereplők hallucinációi. Ez utóbbiak egyetlen pozitívuma, hogy tiszteletét teszi benne a sorozat (eddigi) legjobb karaktere, Az Űzés, akit a szerzők láthatólag képtelenek elengedni. Csak akkor mi a fenének nyírták ki a hülye pöcsök, kérdezheted teljes joggal.

A legfeleslegesebbnek viszont az új szereplők beemelését találod. A két nyavalyás bulvárújságíró nem fog kideríteni semmit, amit te már régóta ne tudnál. Legfeljebb, hogy Alana még nagyobb ribanc, mint gondoltad.

Noha a kezdetben érzett átütőerő már a múlté, a képregény még mindig tartogat számos emlékezetes momentumot: például kacagtatót, mikor is a narrátor szövegét azzal zárja, hogy ő meg éppen beszart. Mentségéül szóljon, hogy a narrátor egy kisbaba. Vagy akár emlékezeteset, melynek során úgy kiábrándulsz a kis Gwendolynból mint annak a rendje és legszívesebben a világítótorony falába vernéd azt a hülye fejét.

A nagy kérdés, hogy maradt még egyáltalán kedvelhető szereplő?

Vagyis inkább lehet-e élvezni egy olyan képregényt, amiben nem maradt egyetlen egy kedvelhető szereplő sem?

Ja, azért még lehet. Simán.

7.9/10

Brian K. Vaughan – Fiona Staples: Saga 3.
Pesti Könyv. 2019. 152 oldal

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük