James S. A. Corey: Tiamat dühe – Könyv – kritika

Évente egy vaskos kötet, James S. A. Corey Térség-sorozatánál ez a menetsebesség, a nyolcadik résznél már biztos azt gondolod, régen szappanoperává vált az egész. Nos, nem, ez igazából ŰROPERA, a szappanos motívumok inkább csak az első egynéhány kötetre voltak jellemzők, amikor a szereplők „lelki” dolgok miatt nyavalyogtak, de aztán az események oly mértékben „kiterjedtek”, hogy a nyavalygásra többé már nem volt szükség.

Viszont a két előző, hátborzongatóan zseniális könyv után azt veszed észre, hogy a Tiamat dühe nézőpont karaktereinek nagy része mintha most teljesen érdektelen lenne (Teresával az élen) mintha csak helykitöltésnek kellenének. Aztán egyszer csak a könyv szereplői is felismerik azt, amit te olvasóként már egy jó ideje már kapizsgálsz: semmi esélyük Laconia ellen. Innét aztán még súlytalanabbá válik a cselekmény.

És bizony a Tiamat dühében néha teljesen béna fordulatok is felbukkannak. (Teresa és legjobb haverja, Timothy összebarizása az egész sorozat legkevésbé hihető momentuma.)

Ám ekkor Duarte, a felvilágosult zsarnok, – aki nagyjából hagyja, hogy úgy menjenek a dolgok, ahogy maguktól is mennének, de azért néha betörnek pár fejet a parancsára – elkezdi megráncigálni az alvó oroszlán bajszát. De úgy hogy semmi sincs igazán a kezében, amit fegyverként használhatna ellene, maximum a saját, protomolekulárisan felpimpelt, egyszál pöcse. Igen, ezt úgy hívják, hogy hübrisz, és SOHA nincs jó vége.

No, innentől minden sokkal érdekesebbé válik, és az is eszedbe jut, hogy az a jó James S. A. Corey sorozatában, hogy soha lövésed sincs, merre fog végül kanyarodni. De azért ettől a Tiamat dühe még mindig csak egy hangyányit feleslegesnek érződő rész, annak ellenére, hogy van benne hatalmas űrcsata, nagy veszteség és egy olyan szereplő, aki ÓRIÁSSÁ növi ki magát. Summa summarum ez még mindig csak időhúzás (mint a Trónok harca negyedik része), amíg várakozol, hogy beérjen a nagy-nagy fordulat, és színre lépjenek azok az intergalaktikus és interdimenzionális seggarcok, akik hidegre tették a protomolekula megalkotóit.

Bár, ha jobban belegondolsz, az se lenne épp rossz megoldás, ha kb. itt valahol befejeződne az az epikus történet. Ennél jobb és hitelesebb  űr sci-fit úgy se fog írni senki a következő száz évben. Arról nem is beszélve, hogy mindenféle űrbéli veszedelemhez képest az emberiség legkegyetlenebb ellensége – szokás szerint – még mindig saját maga.

7.9/10

James S. A. Corey: Tiamat dühe (A Térség 8.)
Fumax. 2019. 512 oldal