Batka Zoltán: Vata fia – Könyv – kritika

Batka Zoltán: Vata fia

Az Úr 1060. esztendeje. Adelardót, a szerzetest társaival Vata fia János, az utolsó pogány törzsfő területére küldik követségbe. A keresztény tanításoktól idegenkedő magyarok az egész sleppet telelövöldözik nyílvesszővel, kivéve Adelardót, akit mindenki által érthetetlen okból saját testével oltalmaz a törzs táltosa. A törzs tagjainak és az olvasónak is szent meggyőződése, hogy a sámán összekeverhette valakivel Adelardót. Vagy csak véletlenül ellenkező irányba ugrott el a nyílvessző elől.

Innentől kezdve Adelardó a pogány magyarok között téblánol, és semmit sem ért, miközben Vata fia János előbb depresszióba, majd súlyos betegségbe esik. Mikor mindkettőből kigyógyul, leleplezi a törzs árulóját, és hazazavarja Adelardót a francba. Így, ni.

Ezután átkerülünk kezdve Béla király udvarába, és míg eddig elmondhattuk, hogy legalább bepillantást nyertünk a vándorló magyarok életmódjába (sámán, szárított lóhús & nemezsátor) innentől kezdve azt mondhatjuk el, hogy semmibe sem nyerünk bepillantást, az ökörködésen kívül.

Ilyenek történnek: Béla király megöleti pár random alattvalóját, pl. két őrt, hogy senkinek ne mondhassák el, hogy a tömlöc legmélyén egy boszorkány letépte a saját lábát! (Pedig milyen ütős pletyka lenne már. Noha, lehet, senki se hinné el. Pedig TÉNYLEG LETÉPTE!) Aztán a király visszaemlékezik, hogy Szent István király mekkora egy köcsögláda volt (nem én mondom, nyugi, nekem semmi bajom vele, amíg nem az én fülembe akar forró ólmot öntetni! – Az uncsitesója volt Vazul, vele bánt ily gazul!). Majd Béla király megciceréli dögös, Noémi nevű szolgálólányát. Ezután Noéminak ki kell deríteni, hogy Béla király fia, Gézagyerek homár-e, vagy csak bátortalan. (Hm, lehetséges volna, hogy Apa és fia ezután pluszban még sógorságba is kerülnek?) Remélem, közben mindannyian érzékeljük a Gesta Hungarorumba kívánkozó nagy horderejű történelmi események súlyát?

Közben Rada ispán (ez egy szemét alak, hogy tudd!) aki azt terjesztette a Gézuról, hogy homár, a Csubakka-védelmet alkalmazva meggyőzi a királyt, hogy minél szegényebb és nyomorultabb egy vidék, annál nagyobb stadiont templomot kell oda építeni. A király hisz neki. És így tovább.

Te pedig, aki eddig azt gondoltad, hogy történelmi regényt olvasol, rájössz, hogy igazából a Barátok közt 1060-as verzióját tartod a kezedben, csupa olyan eseménnyel a lapokon, amelyek tök érdektelenek, vagy egyenesen baromságok (a dobogó tetején a pogányságból sikeresen átnevelt megmosolyogtatóan együgyű, vallási fanatikus keresztény magyarok),ráadásul semmi közük sincs egymáshoz.

Egyedül az a tudat vigasztalhat, hogy valamikor 1061-ben ki kell törnie egy fasza kis lázadásnak, elvégre, ezt a hetedik oldalon jó előre beprognosztozálták. Addig persze Adelardó és papi cimborái még lelepleznek egy összeesküvést és egy sorozatgyilkost is! Most mér ne? Csak az amcsiknak lehet sorozat-gyilkosuk? Tollat a fülükbe! Nekünk. Előbb. Volt! (Persze nem az a lényeg, hogy kinél volt előbb, hanem hogy mi a frászkarikát keres itt.)

Vata fia János lázadása végül eléggé akadozva, pont a derék Adelardónak köszönhetően tör ki, aki véletlenül kikotyog pár érzékeny infót. (Emberek vagyunk, megesik az ilyesmi.) Ezután megtudjuk, milyen egy pogány lázadás, ha azt komikusan hiteltelen fordulatok tarkítják. Igen, a regény egyenletesen süllyedő színvonala végül eléri az 1 NI-t (ami a büszke nemere istváni-mélység mértékegységét jelenti, ld.: Csák Máté.) Béla király (ez a ravasz ördög) például úgy intézi, hogy a pogányok elfogják a pápai követet, annak reményében, hogy a pápa így majd VILLÁMGYORSAN sereget küld az ő megsegítésére. (Mert az összes pápa arról volt híres, nem?) Ezután a király és Vata fia hol ki akarnak békülni, hol nem. A királynak hol van serege, hol nincs. Ráadásul még a mezei nép is fellázad és valami aranybulla szerűséget akar a királyra kényszeríteni. (Az angolok is elmennek az anyjukba a Magna Cartával!)

Itt már tényleg nem tudod, hogy sírjál vagy nevessél ezen a misztikus (lila) gőzt eregető, anakronizmusokkal meghintett, dilettáns csacskaságon, amely sehogy sem akar történelmi regényre hasonlítani, helyette a szerző tücsköt-bogarat egymásra hord, hátha kikeveredik belőle valami. Nos, nem keveredik ki belőle az égegyadta világon semmi.

5.5/10

Batka Zoltán: Vata fia
Athenaeum. 2019. 400 oldal

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük