Barrett-Lee Lynne – Marina Chapman: A lány, akinek nem volt neve – Könyv – kritika

Marina Chapman: A lány, akinek nem volt neve

Igaz történet, mindenki vigyázzon! Bár Maugliról még nem bizonyosodott be, hogy története csupán ügyes kitaláció, a lány, aki a farkasokkal bandázott (Misha Defonseca: Túlélni farkasok közt) már bevallotta, hogy csak kamuzta az egészet. Most lehet, aszondod, prekoncepcióim vannak, de nem azelőtt írom a kritikát, hogy elolvastam volna a könyvet, heló, hanem utána!

Ha te is elolvasod, két dolog lesz egyértelmű a szöveg kapcsán: az egyik, hogy istentelenül naiv fogalmazvány, a másik, hogy nagyon hiszékenynek kell lenned, hogy bekajáld. Jó, persze, akit majmok neveltek, annál bocsánatos bűn a naiv életszemlélet, egészen más lenne a helyzet, gondolom, ha nílusi krokodilusok pátyolgatták volna az illetőt korai éveiben.

És a majmos rész még csak nem is annyira rossz. Egy kissé együgyű, szentimentális kalandregénynek érződik, afféle Tarzan-lightnak, lányos verzióban, mínusz liánokon való himbálódzás. (Azok sajnos leszakadnak, állítólag még egy kislány alatt is… nemhogy a nagy debella Tarzan alatt. Persze ő is csak kitaláció, el ne hidd az ellenkezőjét!)

Talán egyedül a jóságos, öreg majom lóg ki a szövegből meg a többi majom közül, amelyik megmenti hősünket a mérgezéstől. No meg a kislány hosszú haja, mert te elhiszed, hogy bárki is derékig érő hajzuhataggal rohangásszon az aljnövényzetben, anélkül hogy minden második bokorra felcsavarodna? Én nem.

A gondot az emberek jelentik. A fránya emberek, már megint. És most nem arról van szó, hogy a kiscsaj, akinek nincs neve, majommód kommunikál, azok meg csak néznek, mint a moziban.

Majmok között élni egzotikus. Pont. Emberek között élni az 1960-as években Kolumbiában, egy lepusztult kupiban, nem. Az emberek közé jutva a főhős ótvarnál ótvarabb helyeken köt ki, és az ő szemén keresztül megismerkedsz egy csomó dologgal, amit már AMÚGY IS TUDSZ. Ágy, asztal, tv. Hát nem túl érdekes.

Tudja ezt a mesélő is, ezért inkább beáll az utcagyerekek közé. Innentől Copperfield Dávid – kolumbiai kiadás. És akárhogy próbálkozik a noname főszereplő, például befogadják rendes népek, mindig visszajut az utcára. KIVÉVE, amikor egy velejéig gonosz gengszterbanda veszi fel házicselédnek, ahol agyba-főbe verik. No, innentől lóg ki legjobban a lóláb, amikor a főhős nem lóg meg, hogy ez a könyv csak ostoba kitaláció. A bénábbnál is bénább fordulatok láttán kezded azt érezni, hogy egy olyasféle áldoku filmet nézel, (mint, mondjuk, Az igazi Mao) ami egyre nagyobb és nagyobb marhaságok felé kanyarodik, várva, hogy mikor csapsz már az asztalra, hogy most már elég! Ott van például valószerűtlen barát, akivel a fa tetejéről ismerkedik meg ez a majom lány, és saját hang nélküli jelnyelvet FEJLESZTENEK KI, nehogy a gengszterek kihallgassák őket. Meg a bomba!

És eleve, késő felnőttkorban nyilvánosság elé lépni ezzel a sztorival. Hát izé.

Messziről jött ember azt mond, amit akar. Ha te azt állítod, hogy öt éves korodtól mongúzok neveltek Indokínában, és megtanítottak a kígyóvadászatra, hát ki az aki bebizonyítja az ellenkezőjét?

5/10

Lynne Barrett-Lee – Marina Chapman: A lány, akinek nem volt neve
XXI. század. 2019. 336 oldal

Ez is érdekelhet:

Edgar Rice Burroughs: Tarzan és a párducemberek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük