Bernard Cornwell: Az üres trón – Könyv – kritika

Bernard Cornwell: Az üres trón

Az angolszász krónikák, Cornwell regény-sorozata (és egyben legsikerültebb műve) immár nyolcadik részéhez érve folytatja a 9. század utolsó negyedétől, Nagy Alfréd uralkodásának kezdeti éveitől induló, az egységes Anglia létrejöttének fegyver-csörömpöléstől hangos történetét. 

Az angolok Benkő Lászlójának & Bán Mórjának (ők ketten sajnos együtt tesznek ki csak egy angolt) sorozata régóta követi ugyanazt a receptet: norvég-dán migránsok nyomása alatt az összeomlás szélén táncoló és permanens no go zónává alakult brit királyságok, az egyre nagyobb hatalomra szert tévő katolikus egyház, és a politikai kavarásokba, meg persze az epikus csatákba nyakig belekeveredő Uthred, aki semmi mást nem akar, mint visszaszerezni a nyamvadt, elorzott családi örökségét, mégis kénytelen egy ország megmaradásának súlyát magára venni. Már megint. Már megint.

És a recept újra és újra műxik, hála a alapos felkészültségnek, a könnyed, de mégsem súlytalan stílusnak és a szerethető, végtelenül laza (e hozzáállást pedig az őt felnevelő derék, életvidám és vérszomjas vikingektől elsajátító) főszereplőnek.

Az is látszik, hogy ha id. (és a kötetek, no meg az idő előrehaladtával egyre rozogább) Uthred kiesik a játszmából, akkor simán „van másik”, hiszen ifj.  Uthred atyja kiköpött mása, annak összetéveszthetetlen hangján szólal meg a prológusban. Egyszóval a sztori akár Oroszlánszívű Richárd királyig is folytatható (lenne).

És talán még az sem volna baj, hiszen Uthreddel könnyű azonosulni: ő képviseli az erkölcsöt a szemforgató és bigott papsággal és a politikai cselszövőkkel szemben, ráadásul mindezt roppant szórakoztató, szarkasztikus kommentárok kíséretében teszi.

Az előző kötetek kétségbevonhatatlan egyformasága után üdítő változatosságot jelent, hogy az előző felvonás eseményeinek következtében a testmozgás alól egy időre felmentésben részesített főhős politikai manőverekre kényszerül, hogy a legalkalmasabb személy kerüljön a trónra. És szerencsére, először a sorozat történetében, a könyv nem egy mindent eldöntő csatával végződik.

Néha kacagtatóan profán. Olvasás közben többször is felnevettem, pedig ilyent a koronavírus-járvány tavalyi kitörése óta egyáltalán nem tettem.

„Eveshomme-ot, mint kiderül, egy kondásról nevezték el, aki eltársalgott Szűz Máriával, míg disznai a bükkösben üzekedtek.
– Miről társalogtak? – kérdeztem Beoccát.
– Isten kegyelméről, mi másról?
– Izgalmasan hangzik 
– Az is, Uthred, az is! Ma is sokan mennek Eveshomme-ba, hogy találkozzanak a Szűzzel.
– És találkoznak vele?
– Imádkozom érte. – Kihallottam hangjából a kételyt.
– Atyám járt ott? – Bólintott, ha vonakodva is. – És látta?
– Sajna, nem.
– Talán nagyobb szerencséje lett volna, ha néhány disznót is visz magával.
– Disznót? – értetlenkedett.
– A Szűz talán szereti a szalonnát.”

8.4/10

Bernard Cornwell: Az üres trón (Angolszász históriák 8.)
Alexandra Kiadó. 2018. 302 oldal

Kritika a sorozat első részéről:
Bernard Cornwell: Az utolsó királyság

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük