Maria Adolfsson: Botlás – Könyv – kritika

Hoppá, egy újabb skandináv krimi, ráadásul egy szöszi csajszi írta. Mit jelent ez nagy valószínűséggel? Hát azt, hogy a Botlás pszichothriller. Bővebben? Rinyálás és nyavalygás. Nos, hát, nem, tévedsz. (Legalábbis jelen esetben.) Miután sikeresen átrágod magad a kezdő oldalakon, melyek egy alkoholmámoros éjszaka másnapját taglalják, kissé bő lére (lőrére) eresztve, Maria Adolfsson regénye profi krimibe vált.

Az alaphelyzet, mely szerint Karen lefekszik a bunkó főnökével, teljesen öncélú, simán elhagyható lenne, és amint beindul a nyomozás, nem is lesz sok jelentősége. Bár a dolgokat bonyolítja, legalábbis Karenét, hogy az áldozat a bunkó főnök volt felesége. A főnök megy parkolópályára, Karen pedig átveszi a nyomozás vezetését.

A helyszín, a Doggerland-szigetcsoport, ahol a brit és skandináv kultúra keveredik, erősen fiktívnek tűnik. Ha a földrajz nem az erősséged, és jövőre ide mennél nyaralni, lehet, hogy csalódnál. (Belelógna a vízbe a lábad, vagy a nyomorult szélturbinák mennének az agyadra…) Gyanakvásodat egyébként ügyesen elaltatja a szigetek profi környezet- és társadalomrajza, amely nagyon ravaszul épül be a Botlás szövegbe.

Alapvetően jó helynek tűnik, na, talán csak a rendőrség kötelékében fellépő hímsovinizmust érzed eltúlzottnak. Azonban egyszeri olvasóként még így is hatással van rád, mert legszívesebben a türelmes Karen helyett te vernéd jól pofán egy átlagosnál nagyobb méretű szívlapáttal a kötekedő kollégákat.

Karen amúgy is rossz véleménnyel van magáról, és kissé sokat lovagol azon, hogy lassan halad a nyomozás. Ha te lennél a felettese, hagynád, hadd tegye csak a dolgát, látszik, hogy ért hozzá. Szakszerűen és lelkiismeretesen végzi a munkáját, és a nyomozása sehol sem megy át afféle megszállottságba, mint mondjuk Bosch nyomozó esetében (ld. Michael Connelly: A feslett szőke)

Karen magánélete sem zavaró, még az is belefér, ha egy-egy jelenet árnyalatnyival hosszabbra sikeredik a kelleténél. A múltbéli tragédiája miatt pedig, amelyre csak szép lassan derül fény, hogy jó sokáig furdaljon a kíváncsiság, amúgy is elnéző vagy vele szemben.

A nyomozás két szálon fut, de a flashback-eket olvasva azért sejtheted, hogy hol várható megoldás. Azért így is sikerül elbizonytalanodnod néha az infók ravasz adagolásának köszönhetően. A végén pedig, ha azt hiszed, mindent tudsz már, még jól meg is lepődsz. Vagy hát, lehet, hogy te éppen nem. Én mondjuk, meglepődtem.

Aztán pedig, lehet, meg is hatódsz, mert úgy látszik, egy szőke nőci csak nem tud kibújni teljesen a bőréből, és a Botlás végére muszáj beillesztenie egy majdnem felesleges, viszont annál érzelmesebb lezárást. Ami igazából nem is túl nagy ár egy jó krimiért. És aminek a hatása amúgy is lenullázódik majd AdolfssonDoggerland-sorozatánakkövetkező részében.

8.1/10

Maria Adolfsson: Botlás (Doggerland 1.)
Gabo Kiadó. 2019. 446 oldal