Johan Theorin: Lidércvár ostroma – Könyv – kritika
Hát ez meg mi a lószőr? Először azt hiszed, hogy sima ifjúsága fantasy-t olvasol. (Na jó, nem, LEGELŐSZÖR azt hiszed, hogy normális fantasyt olvasol.) Aztán kisül, hogy ennél durvább a helyzet: történelmi regény, young adult fantasy & meseregény ötvözetével vert agyon a sors, mivel hogy felderítői minőségben működő tündérkék, csuda dolgokra képes varázspálcák és sárkánykélgyók is keverednek a történetbe. Azonban mindezek ahelyett, hogy egyedi ízzel fűszereznék Johan Theorin: Lidércvár ostroma című könyvét, inkább csak furcsa kulimásszá változtatják. A történelem és a gyermekmesék ráadásul ügyesen ki is oltják egymás hatását. Így végül marad a blőd ifjúsági fantasy.
Az 1300-as években járunk, a messzi északon, ahol három fiútestvér hadba száll a wittrák ellen, akik kábé trollok, csak más néven. Van nekik röpképes alfajuk is, ez pedig a lidérc. De akárhány fajuk is van, az mind emberhúsra éhezik. Mocskos dögök, na.
Viszont a prológus után, – melyben felvázolják fenti alaphelyzetet, – semmi érdekes nem történik. A Lidércvár ostromának jelenetei csak cammognak egymás után, többségük teljesen, de teljesen érdektelen, a történetnek nincs semmi íve, mintha a sok uncsi kis fejezet csak helykitöltésnek kellene, amíg nagy nehezen megkezdődik a címben beharangozott ostrom. Ráadásul a Johan Theorin egy-egy hatásos(nak szánt) eseménysort néha értelmetlenül széthúz több (igaz általában rövid) fejezetre. A wittrák, oké, ők alapból kicsit rémisztőek, de csak egészen kevés ideig, mivel minden titokzatosságot lehánt róluk az, hogy két wittracimbi saját fejezeteket kap, melyben arcul csap a hétköznapi életük: pl. röpködnek kicsit, közben vijjognak néhányat, aztán meg őrséget állnak, miközben unatkoznak. Te is unatkozol, szó se róla és közben megállapítod, hogy ezek a rusnya ördögfajzatok, mintha kissé gyagyák is lennének. (Kb. mint a Hétköznapi vámpírok ügyefogyott rémei a filmben. Na jó, annyira azért nem retardáltak.)
Lehet, hogy a Lidércvár ostroma ifjúsági fantasy, de az kurva hétszentség, hogy az ifjúság ezt halálra unná, hiszen nincs kiért izgulni, nem történik semmi különleges, még csak szerelem se akad benne. Oké, van egy fullos csajszibarack, aki a tóban élő sárkánykígyót, a loch nessi szörnyeteg e távoli felmenőjét hangszerrel kommandírozza, mégpedig speciális, a lábasjószág terelgetésére kialakított kürtjelek segítségével. A kélgyó pedig szépen végig is tekergőzik az egész történeten, csak arra nem jössz rá, hogy mi az isten csudájának, mert egyszer csak egyetlen árva sziszegés nélkül felszívódik.
A legmagasabb pozíció pedig, amit a három testvér betölt Theorin történetében, a nem túl előkelő kondás-állás. Igen, ennél feljebb nem jutnak a ranglétrán. A srácok szórványos disznóröfögés kíséretében a partvonalról skubizzák az eseményeket. A varázspálcájuk láttán mondjuk minden bodybuilder megnyalintaná az összes ujját, mivel olyan a hatása mint a növekedési hormonnak. Egykettőre kipattinthatnák vele magukat, – de ezek a málészájú, szerencsétlen tökfilkók alig használják.
Ha kitartasz, és azt gondolod, na, az ostrom majd kárpótolni fog a sok szenvedésért, hát jó nagyot tévedsz: a híres-neves lidércvár ostromának a kivitelezése a legvérszegényebb az egész könyvben. Van egy böhöm hegy, a tetején magas kőfalakkal, és azok mögött csücsülnek a wittrák. Na most ugye, 1300-as évek, Svédország, magas hegytető, ez kapásból instant win a védőknek, akiknek csupán annyi lenne a dolguk, hogy sétálgatnak a fal tetején, néha leköpnek egyet a látszat kedvéért és várják, hogy kiéheztessék őket. Ezzel szemben a támadó sereg fél délelőtt lerendezi a várat az alábbi módszerekkel: Alulról VILLÁMGYORSAN lelődőzik a baszomnagy fal tetejéről a védőket nyíllal, majd LOVASROHAMOT indítanak hegynek felfelé a magas kőfalak ellen, amelyeknek ugyebár még csak kapuja sincs.
És miközben hüledezve figyeled a TELJES POMPÁJÁBAN kibontakozó ostromot, szörnyű balsejtelem kezd motoszkálni benned: lehetséges, hogy ezek az ocsmány, gonosz ördögfattyak igazából…? Á, el nem árulom, csak annyit mondok, hogy készülj fel egy hajmeresztően béna, hasraütésszerűen bedobott csavarra, mellyel a „teljesen érdektelen” után a „végtelenül szánalmas” pecsét is rákerül a Lidércvár ostroma című „remekműre”.
5/10
Johan Theorin: Lidércvár ostroma (Jarmaland krónikái 1.)
Scolar Kiadó. 2019. 350 oldal
—
Ez is érdekelhet:
Stephen King: Tündérmese