Mad Max – A harag útja (2015) – Film – kritika

Ha nem láttad a filmsorozat 1978-as első felvonását, amiben régi Max (Mel Gibson) családja meggyilkolása miatt 0-ra amortizál egy motoros bandát, akkor nem lesz könnyű azonosulnod ezzel az új Max-szel (Tom Hardy). Ez az új Mad Max ugyanis leginkább egy random csávó, akit Halhatatlan Joe kissé vérszegénynek tűnő beosztottjai a film első percében kiráncigálnak a verdájából és átminősítenek gyalogossá. Ennyi erővel a neve lehetne Hugyos Józsi is. Oké, új Max persze annyival mégis több egy folyvást a gatyájába csurgató átlagpolgárnál, hogy időközben parkour- és akrobata-technikákat fejlesztett ki magában a VÉGTELEN AUSZTRÁL PUSZTÁBAN, amelyek pont kapóra jönnek neki, hiszen a film hátralévő részében kénytelen lesz különféle száguldozó gépjárművek tetején ugrabugrálni.

És ez az új Mad Max annyival kevesebb a régi Maxnél (és Józsinál) hogy egy bunkó.

Aki, miután felismeri, hogy egy (motor)csónakban eveznek Furiosával (Charlize Theron), Halhatatlan Joe angolosan távozó, elégedetlen alkalmazottjával és annak barátnőivel, ahelyett hogy rájuk kacsintana és aszondaná nekik: sziasztok csajszikáim, mi a pálya, mostantól legyünk legjobb barik, – inkább fegyvert fog rájuk, kirabolja őket és hülyére pofoztatja MAGÁT velük.

Nem mintha Furiosa sokkal megfontoltabb személyiség lenne: hiszen kirángatja Joe szupermodellnek kinéző ágyasait a komfortzónájukból a VÉGTELEN AUSZTRÁL PUSZTÁBA, – és az ostoba libák vakon követik, pedig mindössze annyi lenne a dolguk, hogy lógázzák a lábukat az apokalipszis közepette élhetőnek megmaradt egyedüli helyen, dögösen nézzenek ki és időnként egy-egy poronttyal örvendeztessék meg a hálás Halhatatlan Joe-t, a szegény ember Darth Vaderét, aki oké, most tényleg nem a legmegnyerőbb modorú úriember, de azért nincs híján némi karizmának sem és ugyebár egy végítélet után simán kifoghatnának nála százszor rosszabbat is.

A film fő erénye, a látványvilág amúgy rendben van, mint ahogy leginkább előbbinek köszönhetően a film atmoszférája is: sivatag, sunshine, apokalipszis, bár Kicsi „M” dühödten sérelmezte a kék szűrők túlzott használatát az éjszakai jeleneteknél.

Az akciók viszont nagyon nehezen követhetők, a vágások túl gyorsak és rángatják a kamerát mintha nem lenne holnap (vagy tegnap). Ezt különösen azért érezheted gondnak, mert a Mad Max című film KIZÁRÓLAG akcióból áll. Ha nagy néha egy-egy szusszanásnyi szünetet tartanak, azt arra használják fel, hogy nyálas és hatásvadász párbeszédekkel taszítsanak még mélyebb unalomba. És hát ez a film legnagyobb baja: kb. fél óra elteltével a folyamatos zúzás miatt dögletesen unalmassá válik, és alig várod, hogy végre túl legyél rajta.

George Miller a magányos és marcona hős legnagyobb kliséjét sem bírta kihagyni a film végéről: Max, Furiosa esdeklő pillantásától kísérve hátat fordít új barátainak és elindul a naplementében. De te tudod, hogy az egész csak színjáték, vetítés, sima picsáskodás, hiszen Max maximum 27 percnyi talpalás után kénytelen lesz felismerni, hogy a VÉGTELEN AUSZTRÁL PUSZTA utolsó élhető helyén tartózkodik, így muszáj lesz sarkon fordulnia és visszacaplatni Furiósához, hogy miután bizalmasan közel inti magához, ezt suttogja a fülébe:

6/10

Mad Max – A harag útja (Mad Max: Fury Road – 2015) – akciófilm (IMDb)
r.: Gerorge Miller, fsz.: Tom Hardy, Charlize Theron