Amor Towles: Egy úr Moszkvában – Könyv – kritika

Ha az első fejezet életszerűtlensége, amelyben Amor Towles főhőse a bolondját járatja a humorra oly fogékony bolsevik honfitársaival, nem veszi el a kedvedet, és a könyv szószátyársága sem riaszt el rögtön az elején a sok kacskaringóval és kitérővel, akkor egyszer csak azt veszed észre, hogy kezded megkedvelni Alexandr Iljics Rosztovot, ezt a kedves és finom lelkű bohémet. Pedig lehet, úgy álltál neki, hogy az Egy úr Moszkvában „aranypöttyös” könyv, és akkor ez biztos valami női izé, tele picsogással. Azt’ pedig mégse.

1922-ben járunk, amúgy. Ah, a kommunizmus legszebb évei! Várjál csak, mégse: A grófot osztályidegennek minősítik és élete hátralévő részére házi őrizet keretében a Metropol Hotel egyik padlásszobájába zsuppolják. Majd akarva-akaratlan kénytelen megkezdeni betagozódását a munka világába.

Na most lehet, hogy alapból nem bírod a sok lötyögést, falra mászol a szószátyárságtól, és a hideg kiráz már egy felesleges, indokolatlan, szükségtelen és nélkülözhető jelző használatától is. Én ugyanilyen vagyok, világosan, kereken, egyenesen és nyíltan megmondom. DE. Ennek ellenére nem tudom őszinte ámulat nélkül csodálni, amikor Egy úr Moszkvában című műben példának okáért a pörkölt és egy borfajta egymáshoz való kulináris viszonya Akhilleusz és Hektór nem túl felhőtlen kapcsolatával kerül összehasonlításra, sőt a szókép innen még vidáman átlendül egy trójai harci szekérre is.

És akkor itt vannak még Montaigne esszéi, a nyizsnyij-novgorodi almatermesztés és családi anekdoták is dögivel, de mindez olyan eleganciával, hogy nagyon nehéz kivonni magadat a hatása alól. (Sőt, lévén, hogy a Amor Towles láthatóan az orosz kultúra szerelmese, egy idő után meglepődve veszed észre magadon, hogy elhatározod, most már BIZTOSAN másodjára is nekilátsz a Háború és békének, amit azután hagytál félbe vagy harminc éve, hogy végérvényesen elkeveredtél az orosz nevek erdejében.)

Ez a sok locsifecsi viszont tuti nem mindenkinek fog bejönni. Ha már az elején hülyét kapsz tőle, jobb, ha hagyod is a fenébe.

Ha viszont tovább olvasod, lehetséges, hogy úgy véled, az Egy úr Moszkvában a LEGKELLEMESEBB regény, ami mostanában a kezed ügyébe került: derű, jóindulat és lefegyverző humánum árad belőle, annak ellenére, hogy egy sötét korban játszódik. A bolsevizmus abszurditásai felé is leginkább csak szelíd iróniával fordul. Az a pár fejezet, amikor direktebben fogalmaz, pl. az ukrán éhínségről szóló, ki is lóg a regényből – mint egy kilógó lóláb.

Na és meddig tart a csodálat? Egészen pontosan addig, amíg a kis Szófia be nem libben a könyv lapjaira. Ezután a gróf története láthatóan véget ér, de Towles könyve ennek ellenére sajnos mégis folytatódik tovább – bár ajánlatosabb lett volna itt egy mesteri húzással befejezni. Ehelyett a fókusz átkerül Szófiára, és bizony az ő története jóval érdektelenebb: apró cseprő, néha teljesen unalmas és szentimentális jelenetek váltogatják egymást sorra. Furcsamód még Rosztov gróf rigolyái is előjönnek. Bár ha idáig eljutottál, valószínűleg már nem hagyod félbe a történetet, amely a legvégére még egyszer felélénkül és szolidabb kémtörténetté alakul. Mégis egy jóval előkelőbb osztályzatról csúszik le

6.8/10-re.

Amor Towles: Egy úr Moszkvában
Könyvmolyképző Kiadó. 2020. 591 oldal