Octavia E. Butler: Hajnal – Könyv – kritika

Octavia E. Butler: Hajnal

A Földnek kampó. Avíttas bájt ad a háttér-történetnek, hogy nem a globális felmelegedés vagy valami hasonló modern katasztrófa teszi taccsra, ahogy mi most kezdjük tapasztalni a saját bőrünkön, hanem az amcsik és a szovjetek vágják haza az ortodox módszerrel, atommal. Részletkérdés. Jönnek az ufonauták és bezsákolnak jó pár túlélőt. Pár évszázad után kihúzzák őket a frigóból, és feladják nekik a leckét: új körbe kezdhettek a bolygón és szétbuzerálhatjátok megint, feltéve, ha közös utódokat vállaltok velünk.

Nagy kérdés: te benne lennél-e egy kis ungabungában egy csáposfejű ufonautával, ha a fajod túlélése a cél? Naná hogy? Vödröt a fejükre és hajra?

Persze nem ilyen egyszerű a helyzet. A kissé lagymatag sztori szerint az idegeneknek a közös utód a heppjük. Azért, mert csak. Értelmes magyarázat igazából nincs rá, csak olykor egy-egy suta mentegetőzés vagy túlzásnak tűnő lelkesedés békétlen fajunk génkészlete iránt.

Az élienek növényi alapú űrhajójának (haha! – a Sagában ez talán még működhet is) zárt helyszíneiről előbb kamaradrámára, mint sci-fire asszociálsz, majd amikor sokasodnak a felébresztett szereplők, a Való világ és a Csupasz túlélők keresztezése ugorhat be. Kicsit sok a lelkizés is. Erre rásegít, hogy az űrbéli machinátorok a higgadt közöny mellett leginkább érzelmi zsarolással kívánják elérni céljaikat.

Az emberek pedig… emberek. Azaz gyökerek. Türelmetlenek, értetlenek és jó szokásunkhoz híven torzsalkodnak; és aki erősebbnek érzi magát másoknál, az kioszt pár sallert és kokit is. De egy idő után – feltehetően a szerző szándékainak ellenére – rájössz, hogy mégsem tudod őket teljes mértékben elítélni, mert az ufók a maguk sunyi, passzív-agresszív módján legalább akkora gyökerek. És persze mocskos MOLESZTÁLÓK is.

Hard sci-fi? Az hát, a seggem. Inkább csak egy ígéretesnek tűnő alapötlet nem túl ügyes kibontása, amely helyenként egy jobban sikerült amatőr regényre emlékeztet.

6.5/10

Octavia E. Butler: Hajnal (Xenogenezis-trilógia 1.)
Agave. 2019. 398 oldal

UPDATE: Vigyázat! A folytatásban még jobban elgurul a gyógyszer. Elég, ha elolvasod a nyomorult fülszöveget, és már látatlanban lövöd is ki rá 5/10-et…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük